Finn oktatás – Mítoszok és valóság: Amit a nemzetközi sikertörténet mögött kevesen látnak

A 2025. 02. 20-i Finn Minta Fórumon elhangzottakat
összefoglalta: Gönczöl Enikő

Zana Péter, 14 éve Finnországban élő, bevándorlásügyi, integrációs és munkaügyi tanácsadó, magyar-angol-finn tolmács. A témák, melyekkel munkakörében gyakran kapcsolatba kerül: oktatás, ifjúsági jogok, felnőttképzés és munkakeresés.
Hivatalos feladatain túl, néhány magántanítványon keresztül lát rá az oktatásra, s ezeken a közvetett tapasztalatokon átszűrve fogalmazott meg reflexiókat a finn rendszerre vonatkozóan.

Tuba Orsolya és Püski Edit, a Fórum szakmai vezetői, akik ez alkalommal egy európai uniós támogatással megvalósult, finn-magyar iskolai együttműködési projekt keretében szerzett tapasztalatokat osztottak meg a résztvevőkkel. A projekt részeként békéscsabai, illetve finnországi általános iskolai pedagógusok töltöttek el egy-egy hetet egymás intézményében, majd benyomásaik alapján igyekeztek meghatározni a két rendszer közös és eltérő sajátosságait.

A finn oktatást nagyra tartják a világban – mondta –, de számos tévhit is övezi. Beszámolójában törekedett tá, hogy a tényeket megerősítse, a tévhiteket pedig eloszlassa. Tapasztalatai szerint:

Tévhit, hogy Finnországban…

• Nagyon könnyű a tanárok munkája, és ezt bárki végezheti.
• A diákok számára laza dolog a tanulás, és soha nem írnak dolgozatot.
• Az iskolák teljesen stresszmentesek, és a diákok azt csinálnak, amit akarnak. Bár fontos szempont a tanulók jólléte, világos elvárások és követelmények vannak az iskolákban – a tananyagban való haladás és a fegyelem terén egyaránt.

Ellentmondásos a kép, amikor az alábbiakról beszélünk…

• Igaz, hogy az iskolák finanszírozása megfelelő, és felszereltségük általában kiváló – de ebben lehetnek régiók és városrészek szerinti eltérések. Ezek kialakulásában szerepet játszik az intézményfenntartó önkormányzatok gazdasági profilja, lehetőségei, valamint a diákok jellemzői (például, hogy zömében bevándorlók, helyi finnek vagy finnországi svédek-e).
• Igaz, hogy a diákokat megpróbálják együttműködésre nevelni, és az iskolában nem a versengésen van a hangsúly. A rendszer úgy van kialakítva, hogy a legtöbb tanulót a saját igényei alapján fogadja be. Ez azonban azzal jár, hogy az elméleti képzés eredményessége napjainkban csökkenő tendenciát mutat, s a rendszer nehezebben tudja integrálni a kivételes képességekkel rendelkező gyerekeket.

Tény viszont, hogy Finnországban…

• Magas szintű a tanárképzés. Minimális elvárás velük szemben a BSC végzettség, ami az óvodapedagógusokra is érvényes. Erre a szintre épülnek aztán a speciális képzések.
• A tanárképzés gyakorlatorientált. Úgy oktatják őket, ahogy tőlük is elvárják, hogy tanítsák majd a gyerekeket. Sokféle módszerrel találkoznak, amiket mind kipróbálnak – egyrészt saját magukon/egymáson, másrészt tanulók körében. A jelöltek minden feladuk megoldása során nagy szabadságot élveznek. (Ez a szemlélet más szakmák tudásépítésére is jellemző: az önkormányzati bevándorlási osztályon dolgozó előadó is hasonló jellegű képzéseken vett részt – gyakorlatias, játékos, interaktív problémamegoldás keretében, és rendszeres havi konzultációk során sajátítva el a munkája végzéséhez szükséges készségeket.)
• A tanárok és az intézmények is nagyfokú autonómiával dolgoznak, ami motiválja és kreatívvá teszi őket, elősegítve a diákok egyéni szükségleteihez való minél rugalmasabb alkalmazkodást is. Kevesebb a tanárok bürokratikus terhe, több idejük van a felkészülésre.
• Fontos a magánélet és a munka egyensúlya. Nagy hangsúlyt fektetnek a dolgozók testi és lelki egészségére, szakmai tudásának karbantartására. Odafigyelnek rá, hogy se a diákok, se a tanárok ne égjenek ki.
• Kevesebb ténytudást várnak el a diákoktól, nem „magoltatják” őket. A tanulók sok interaktív, készségfejlesztő feladattal találkoznak az iskolában.
• A tanítás valóban személyre szabottabb, és diákközpontú: szem előtt tartják a gyerekek egyéni igényeit és képességeit.
• A bevándorló családból származó gyerekek esetében fontosnak tartják és segítik, hogy a finn és az angol mellett megőrizzék saját anyanyelvüket és kultúrájukat.
• Magas szintű a tanárokba vetett bizalom. A tanárok, a diákok és a szülők is közvetlen kapcsolatban vannak egymással, amit az is jelez, hogy a tanárokat általában mindenki a keresztnevükön szólítja.
• A felmerülő magatartási problémák (pl. bántalmazások) megoldásának módszere mindig beszédközpontú, amiben az érintettek és felnőtt mediátorok vesznek részt. A cél a probléma feloldása, de végső megoldásként előfordulhat a hibás fél másik intézménybe való áthelyezése is.
• Az oktatásban fontos szerepet játszik az értékelés és az önértékelés, aminek nem a tanulók egymással való összehasonlítása a célja, hanem az egyéni fejlődés nyomon követése, és a folyamatos visszacsatolás, amely erősíti a motivációt.
  

A finn és a magyar rendszer HASONLÓ vonásai

1. A tárgyi és személyi feltételek terén

• Mindkét országban elérhetők az iskolában a szükséges IKT eszközök.
• Mindkét helyen hasonló a pedagógusok heti óraszáma.

2. A módszertan terén

• „A tanítás az mindenhol tanítás.”
• Mindkét országban törekednek a tapasztalati úton való tanulásra. [Az előadók megjegyzése: Ez a megállapítás azért nem teljesen hiteles, mert a finn tanárok egy projekthetet láttak Magyarországon, ami nálunk nem tekinthető általános gyakorlatnak, Finnországban viszont igen.]
• Mindkét országban jelen van az egyéni bánásmódot igénylő tanulók differenciált fejlesztése.
• Itt is, ott is van házi feladat, bár a finn rendszerben azért kevesebb, mint a magyarban.

3. Az értékelés terén

• Mindkét helyen általános gyakorlat a szülőknek adott rendszeres visszajelzés.
• Mindkét országban működik egy digitális információcserét szolgáló rendszer, aminek Finnországban Vilma a neve, Magyarországon pedig Kréta.
• Mindkét helyen kialakult rendszere van a tanulók jutalmazásának.

4. Egyéb hasonlóságok

• „A gyerek az mindenhol gyerek” – közösek az életkori sajátosságok.
• Adódnak konfliktusok a szülők, a gyerekek és a pedagógusok kapcsolatában.
  
  

A magyar rendszertől ELTÉRŐ vonások Finnországban

1. A tárgyi és személyi feltételek terén

• Megfelelő számú pedagógiai asszisztens segíti a speciális igényű tanulók nevelését.
• Szigorúbb, és jobban működik a helyettesítései rendszer. [Az előadók kiegészítő megjegyzése: Amikor a projekt keretében a finn tanárok Magyarországon voltak, pályázati forrásból finanszírozták a helyettesítésüket, mert óra nem maradhat el.]
• Az iskolában használt MINDEN felszerelést az állam biztosítja – megfelelő mennyiségben és minőségben.
• Figyelmet kapnak a kényelmi szempontok. (Ezt szolgálják például az emelhető asztallapok és a magasított padok a gerinc egészsége érdekében.)
• „Japános” szokásrend segíti a tisztaság fenntartását. A diákok maguk takarítanak az órák után, és zokniban közlekednek az épületben.
• A folyosókon szabadon mozoghatnak a tanulók, futkározhatnak is, ami kicsit a káosz benyomást keltheti.

2. A módszertan terén

• A „KEVESEBB – TÖBB!” elvet alkalmazzák. A 2016-os tantervi reform egyik fontos lépése volt, hogy „kidobták a tananyagból mindazt, amiről úgy érezték, hogy már nincs szükség rá.” Nem tesztre akarják nevelni a gyerekeket, hanem az életre. A tanulás alapformáját ezért a projektek jelentik.
• Fontos a közös gondolkodás és az együttműködés fejlesztése. A projektek során ezért a tanárok csak a kiindulási pontot határozzák meg előre. Azt, hogy pontosan mi fog majd történni, a gyerekekkel közösen döntik el. Ez így lassabb, viszont növeli a tanulók önállóságát, és olyan készségek kialakulását segíti elő, amelyekre szükségük lesz majd 21. századi munkavállalóként.
• A rendszer általában véve is önállóságra ösztönöz. A gyerekeknek nagyon sokféle helyzetben kell döntéseket hozniuk.

3. Az értékelés terén

• 5. osztály előtt szöveges értékelés van, csak ezután kezdődik el az osztályozás.
• Az értékelési skála 1-10 fokozatú, de a legalacsonyabb négy értékeket szinten nem is használják. [Az egyik előadó személyes élményét is felidézte arra vonatkozóan, amikor a Finnországban látott projekthét során az egyik gyerek értékelésének alapja az volt, hogy ő milyen szintű teljesítmény elérését tűzi ki célul maga elé. A tanár mentorként adott neki visszajelzéseket menet közben arra vonatkozóan, hogy hol tart saját kitűzött céljához viszonyítva.]
• Mivel az életre való felkészítés került a tanterv középpontjába, lecsökkent a dolgozatok száma, és az értékelésen belüli súlyuk is.
• Az osztályzatok nagyobb része az órai munka értékeléséből származik, ami mellett vannak kisebb felmérések is, de elsősorban azért, hogy lássák, mi az, amit még tanulni kell.
• Az értékelésben fontos szerepet kap a tanulók önértékelése, aminek az alapkérdése mindig az, hogy ki mit akar elérni a tanulási folyamat végére.

4. Egyéb eltérések

• Nagy az oktatás társadalmi támogatottsága. Az emberek megbecsülik az iskolát, és tisztelik a tanárokat.
• Az iskola nem „gyermekmegőrző”. Nincs napközi, csak az 1-2. osztályos gyerekek számára biztosítanak felügyeletet szükség esetén. 3. osztályos kortól mindenki haza megy a tanítás után.
• Megfelelő az oktatás állami költségvetési támogatása.
• A folyosói rohangálás ellenére, az iskolákat nyugodt, csendes légkör jellemzi.