írta: Palya Tamás matematika-kémia szakos tanár
Elöljáróban leírom, hogy amikor a gamifikációról, mint pedagógiai módszerről hallottam, nagyon szkeptikus voltam az alkalmazhatóságával kapcsolatban. Az a tanár voltam, aki nem kegyelmezett. Rosszul sikerült a dolgozat vagy felelet? Így jártál, egyes! De aztán találkoztam két olyan emberrel, akik a módszer szakemberei és megszállott hívei. Ők Barbarics Márta és Prievara Tibor. Nekik köszönhetően 50 évesen rájöttem arra, hogy muszáj változtatni.
Mi is ez a gamikáció vagy játékosítás?
Lehet az oktatást játékosítani, azaz minden tananyagot valamilyen játékos formában tanítani. Ez nagyon sok munkával jár, a heti 24 megtartott óra mellett ez nem fér bele, hacsak nem vagy megszállott.
De most nem erről akarok írni, hanem arról, hogyan lehet az értékelésben használni a gamifikációt, ami azért jóval egyszerűbb, mint az előbb említett módszer. Azt is tudni kell, hogy ez egy paradigmaváltás, és az sosem könnyű, tehát Erdős Pál magyar matematikus szavaival élve:
Tárd ki az elméd!
Hogyan megy egy átlagos iskolában az értékelés? Felelés, röpdolgozat, témazáró, esetleg kiselőadás, projektmunka. Mivel jár az első három? Hatalmas stresszel. Persze van, akiből ez jót hoz ki, de a többségből inkább rosszat.
A magyar iskolarendszer sajátossága, hogy óriási különbség van az iskolák között mind infrastruktúrában, mind szülői háttérben, mind tanárokban. Éppen ezért nem mindegy, hogy egy diák milyen iskolába kerül. (Persze tudom, hogy bizonyos „elitiskolák” azért is produkálnak jobb eredményeket, mert sokkal jobb képességű diákokat vesznek fel és/vagy a szülők megengedhetik maguknak, hogy magántanárnak fizessenek, de ez egy másik probléma.)
Szóval a lényeg, hogy nem mindegy, hogy egy diák milyen osztályzatokat szerez, hiszen csak jó átlaggal lehet bejutni ilyen középiskolákba, egyetemekre. Tehát minden egyes dolgozatnak, felelésnek óriási súlya van, hiszen elég egyszer hibázni és kapni egy egyest, és máris oda az év végi ötös. Vagyis egyetlen hiba, nemtanulás vagy rossz nap tönkre tudja tenni az egész éves munkát!
Azt várjuk el a diáktól tehát, hogy ne hibázzon! És akkor most mindenki tegye fel magának a kérdést: szoktam-e hibázni? Ha erre nemmel válaszolsz, akkor vagy tökéletes ember vagy, vagy nem mondasz igazat. Én tökéletes embert nem ismerek, tehát inkább gondold át ezt újra!
Amikor az első tanítási órán beszélünk az értékelésről, akkor mindig megkérdezem a diákokat, hogy el tudják-e képzelni azt a szituációt, hogy a dolgozat bejelentésére örömujjongással reagálnak? Természetesen senki nem hiszi ezt el, hiszen a dolgozat szó hallatán összeugrik a gyomruk és máris stresszelnek, főleg matekból és kémiából.
Pedig ez meg fog történni! A dolgozatokra ugyanis nem jegyet kapnak, hanem pontokat, amiket aztán a tanulási időszak végén váltunk osztályzatra. Például, ha valakinek rossz napja van és egy 100 pontos dolgozatban csak 20 pontot szerez, akkor az nyilván egyes lenne, de így szerzett 20 pontot. Ha egyest kap, azzal gyakorlatilag tönkre is tette a félévi osztályzatát, tehát jogosan stresszel, míg ebben a rendszerben 20 ponttal közelebb került az ötöshöz.
Fontos, hogy egy adott tanulási időszakban sokféle módon lehessen pontot szerezni: dolgozat, felelet, Kahoot, beadandó, kiselőadás, stb. Itt csak a tanár (és a diák) kreativitása szab határt. Azt azonban nem árt tudni, hogy ez a tanár részéről egy tudatos, hosszútávú tervezést igényel. Vagyis nem elég azt tudni, hogy a következő órán mit tanítok, hanem azt is látnom kell, hogy az adott témakört hogyan építem fel, mikor mire lehet pontot szerezni. Ez a módszer úgy korrekt, ha a diák a tanulási időszak elején pontosan tudja, hogy mire és hány pontot szerezhet és ezeket hogyan váltom át osztályzatra.
A tanárokban persze (mint annak idején bennem is) felmerül a kérdés: ez reális értékelés? Ilyenkor azt a példát szoktam mondani, hogy egy tanár megíratott egy dolgozatot, ami előtt persze gyakoroltak, összefoglaltak, ahogy kell, ennek következtében jól is sikerült a dolgozat. Majd két hét múlva újra megíratta ugyanazt a dolgozatot, bejelentés nélkül. Fogalmazzunk úgy, hogy kevésbé sikeresen… Akkor ez mennyire reális? A témazáró nem az adott pillanatnyi formáról árulkodik?
Nem mondom, hogy ez az egyetlen jó módszer az értékelésre, senkire nem kényszeríteném ezt rá, ha olyan pozícióban lennék. De abban biztos vagyok, hogy a diákok nem gyomorgörccsel ülnek be az órákra és a dolgozatokra, hiszen tudják, hogy nekik is lehet hibázni.
További hasznos információkat itt lehet találni: https://motimore.com/blog/
