írta: Pócsné Berkesi Zsuzsanna gimnáziumi tanár
A TÉR. Ettől zeng minden iskolában a tanári legalább másfél éve. A tanárikban nem jártas kívülálló naivan gondolhatná, hogy ez a rövidítés azt jelenti, Tanulási Élmény Rekonstrukciója, vagy volt, kiégett kollégák tippelhetnének, hogy ez a Tanári Élmény Rombolása rövidítése, de legkevésbé gondolna arra józan ember, hogy ez nem mást takar, mint a tanári Teljesítményértékelési rendszert. Számomra ez a teljesítmény szó összeegyeztethetetlen a pedagógusi munkával, amit nem tudunk kilóra mérni, sőt, számszerűsíteni sem. Nem profitot termelünk, nem tudjuk számokban kifejezni a munkánkat, aminek a hatásfoka sokszor nehezen mérhető objektívan, hiszen annyi tényezőt kéne számításba venni, hogy komoly oktatási szakembernek is szép kihívás lenne. Számomra a teljesítménymérés a pártállami időket idézi, amikor ötéves tervekben rögzítették az elérendő teljesítményszámokat.
De szakadjunk el az elnevezéstől, lehet, egyéni problémám csak, hogy berzenkedek tőle. Körülbelül másfél éve harangozták be az igazgatók, hogy jön a TÉR rendszer, meg is jelent egy új modul a Kréta felületen, majd a tavalyi tanév szeptemberében élesedett az új TÉR-őrület: mindenkinek három TÉR-vállalást kellett tennie. Három. Lehetett ez konkrétum – pl. megfogadhatta a pedagógus, hogy elviszi az osztályát színházba, de lehetett bullshitelni, és olyan megfoghatatlan kijelentéseket tenni, hogy „toleranciára nevelem az osztályom”. Hogy miért pont háromra szűkítették a vállalások számát, amikor még a kisdobosnak is hat pontja volt, azt nem tudom. Szerintem egy óra alatt 100 dolgot kell legalább egy tanárnak „teljesíteni”.
Leginkább az adminisztráción bosszankodtunk, újabb fül a Krétán, megint valami, aminek köze sincs a pedagógiához.
Sajnos ahhoz ez a pedagógustársadalom – beleértve magam is – már nem elég karakán, hogy azt mondja, nem csinálom ezt meg, teljesen értelmetlen hülyeség az egész. De mielőtt ráhúznánk a vizes lepedőt a pedagógusokra, gondoljunk csak bele, hány hentes és hány mérnök mondja azt a munkáltatójának, hogy ezt a hülye adminisztrációt nem csinálom meg. Mi csak pont olyan gyávák vagyunk, mint mindenki más.
Aztán meg is feledkeztünk róla, hogy ott lebeg felettünk a TÉR, csinálta mindenki a dolgát. Tanév végén kellett saját magunkat értékelni egy hosszú kérdőív alapján. Természetesen vallanunk kellett arról, hogy teljesítettük-e a vállalásainkat, és hogy most már tényleg toleráns-e az osztályunk, valamint megvolt-e a színházlátogatás – utóbbit természetesen fényképpel is kellett igazolni, ahol isten őrizz, hogy látszódjon a gyerek arca… Ezen kívül olyan szempontok is voltak, hogy a kompetenciamérésen jól teljesítettek-e a tanítványaink – azt odafent elfelejtették a bölcsek, hogy nincs minden tantárgyból kompetenciamérés. Amúgy hozzáteszem, azoknál a tantárgyaknál, ahol van, csakis a hozzáadott értéket szabadna nézni, nem a puszta eredményt.
A három vállaláson kívül is értékelni kellett magunkat. Én úgy érzem, mindent megteszek azért, hogy jó munkát végezzek. 33 éve vagyok a pályán, kisujjamban a szakma, persze mindig vannak új és új kihívások, de úgy gondolom, még mindig száz százalékot rakok bele a munkámba. Ha nem így lenne, már rég otthagytam volna a tanítást.
Persze nem csak magunkat értékeltük, értékelt minket az igazgatóság.
Nem tudom, kinek hány óráját látták életében, de én egész biztosan egy kezemen meg tudom számolni, hány órámon volt bent felettesem a harminchárom évem alatt. Ez alapján hogy lehet egy ember munkáját, bocsánat, teljesítményét értékelni? Természetesen nem kaptam száz százalékot, amit el tudok fogadni, tulajdonképpen jó, ha vén fejjel is van még hova fejlődni.
Így aztán jön a logikus kérdés: miben fejlődjek? Sajnos erre a mai napig nem kaptam választ.
Kihez kell felnőjek? Ja, nem publikus az eredmény. Szóval itt állok nyolc százalék deficittel, de nem tudom, hogyan fogok belőle évvégére lefaragni. Mondhatnám, fütyülök rá, de nekem ez elvi kérdés. Túl sokat tettem már le az asztalra ahhoz, hogy csak úgy hasraütésszerűen levonogassanak a „teljesítményemből”.
Másfél évig kérdezgettük, mi ennek az egésznek a jelentősége. Ez alapján kapjuk majd a fizetésemelést – jött a válasz, de hogy milyen összegről beszélünk, senki nem tudta megmondani.
Egészen a múlt hétig nem tudtam, milyen fizetésemelésért neveltem toleranciára az osztályom. Hangsúlyozom, hogy az én 92 százalékom – legalábbis az én iskolámban – egy igen szép „teljesítmény”. A múlt héten szembesültem vele, hogy bruttó huszonötezer forintot ért. Azt is megtudtam, hogy egy másik tankerületben a 99 százalék ért húszat, egy harmadikban meg az enyémhez hasonló negyvenet. Huszonötezer forinttal szúrják ki a szemem, majdnem elég is lesz egy tankolásra, vagy egy cipőre az unokámnak.
Amúgy elárulok egy titkot: