2022-re a pedagógusok bére annyira elinflálódott, hogy a pályán megélhetési válság alakult ki. Ennek következtében (is) tovább növekedett a pedagógushiány.
A Tanítanék 2016-os indulásakor, vagyis hat évvel ezelőtt, határozottan jelezte, hogy nem a bérek érdekében, hanem egy jobb, élhetőbb, hatékonyabb, a modern kor kihívásaira reflektálni képes, minden gyermek számára esélyt biztosító oktatási rendszerért száll síkra… Egészen eddig, mert mindezek megvalósulása lehetetlen tisztességesen megfizetett munkavállalók nélkül. Így vált a megalázóan alacsony bérek sürgős rendezésének követelése az oktatási reform igényének nulladik pontjává.
A szakszervezetek a korábbi időszak kormányzattal történt látszategyeztetései után közösen léptek fel, s több sztrájkot is meghirdettek.
A Pedagógusok Szakszervezetének és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének felhívását a Tanítanék is megosztotta követői körében és üdvözölte a közös fellépést valamint a bejelentést: „Csatlakozzatok! Iskolákban és óvodákban dolgozók, szülők, diákok, és mindenki, aki tudja, hogy fontos az oktatás, hogy még mindig a gyermekeink jövője a tét!„
A január 31-i kétórás figyelmeztető sztrájkot a kormány – miután szándékosan az időt húzva nem egyezett meg az elégséges szolgáltatásokban – jogszerűtlennek tartotta, s következményeket ígért, annak ellenére, hogy az elsőfokú bírósági ítélet a szakszervezeteknek adott igazat.
forrás: https://szuloihang.hu/
„Szervezkedjetek tovább, legyünk minél többen! A hatalom szeretné ellehetetleníteni a küzdelmünket és megfosztani minket alapvető munkavállalói jogunktól, a sztrájkjogtól. A bíróság első fokon mellénk állt, mi is álljunk ki magunkért és azért, mert továbbra is gyermekeink jövője a tét!„
A 444.hu Törley Kata és Tóth Viktor reggelét kísérte végig a sztrájk napján:
A merce.hu beszámolója a figyelmeztető sztrájkról:
Válaszonline: „Most kell lépni, és még úgy is 10 évig maradnak a bajok” – miért sztrájkoltak a tanárok?
Egy munkabeszüntetés margójára1
Hétfőn kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak az oktatási intézményekben. A sztrájk támogatottsága meglehetősen magas annak ellenére, hogy a kormány minden eszközzel (félretájékoztatás, jogi packázás, időhúzás, megfélemlítés) igyekszik azt ellehetetleníteni.
Az oktatási rendszer összeomlott, a romok között végtelenül fáradt, kizsigerelt, alulfizetett munkavállalók igyekeznek fenntartani az iskolák, óvodák működését.
S hogy miért tartunk itt a szakmai figyelmeztetések ellenére?
Mert a tanárok, a szülők, a társadalom mindent eltűr az oktatással és sok mással kapcsolatban is. Megszokás. A magyar oktatás emberemlékezet óta rossz, ehhez szoktunk hozzá, miért lepődnénk meg, ha továbbra is az? Elvagyunk ezzel, bármilyen gyalázatos is.
A tanárok mindig is rosszul kerestek – miért gond, ha most is? Tudták ezt a pedagógusok is, mikor ezt a pályát választották.
Megszokásból összerakott világunk kicsit pállott kényelmét nem adjuk fel, nem vagyunk hajlandóak hosszabb távra befektetni, mert az sok újjal, ismeretlennel, kockázattal jár. Tenni is kellene érte: minimum kimondani a véleményünket, kérdezni, vitázni.
A kormány nagyon sikeres volt a 2016-os „tanárlázadás” óta abban, hogy megossza a tanári közösséget, s ezzel befogja a leghangosabb szájakat: feldarabolta az oktatási rendszert (a szakképzés és a felsőoktatás más minisztérium alá került, mint a közoktatás többi része), a szakképzésben dolgozók kikerültek a közalkalmazotti körből, a szakképzésbe járó diákok jó részére nem vonatkozik a nagyon nemzeti alaptanterv, a NAT.
Az iskolák vezetőinek bérét sikerült rendezni – nem véletlenül épp az övékét, mert így elvárható, hogy féken tartsák a nagyszájú kollégákat. Többségük már a tantestületek nyakára ültetett komisszár, hű pártkáder, valódi jogkörök hiányában végrehajtó és ellenőr.
Az életpályamodell szintén súlyos feszültségeket keltett: a köztanárokat gyorsan kiképzett mesterkollégáik ellenőrzik némileg magasabb fizetésért: így lényegében összejátszanak e kudarcos rendszer megalkotóival. De hát ilyen bérszínvonal mellett nehéz őket elítélni.
A kormány a kommunikációjával is sikeresen mélyítette tovább az ellenszenvet a tanártársadalommal szemben. Gondoljunk pl. az első járványhullám elején bevezetett „digitális munkarend” körüli fenyegetőzésekre, a tanári oltásokkal kapcsolatos rosszindulatú utalgatásokra. Vagy emlékezzünk vissza a 2016-os eseményekre, ahol a tanárok leszögezték, hogy nem a bérükért harcolnak, ennek ellenére folyton az amúgy igen csalárd módon végrehajtott béremelést vágták a fejükhöz. A szakmai érvekre a kormányreakció a „lázongók” lesorosbérencezése volt – nem zavarta őket a családok tömegeinek mindennapos iskolai tapasztalata.
Ilyen kommunikáció mellett nem csoda, hogy a társadalom egyes rétegeinek megnyilvánulásaiban is egyre gyakrabban jelent meg az állandóan szabadságon lévő, sosem dolgozó, semmirekellő pedagógus, akinek alig van dolga, azt is rosszul csinálja.
A tanárok véleménynyilvánításától azonban 2016-tól tart a hatalom. Nem a most hétfői sztrájk az első, amit minden eszközzel próbál akadályozni – kétségbe vonva az oktatási dolgozók alapvető jogát –, hogy ne derülhessen ki az elégedetlenség mértéke. Az iskolahasználókat kétségek közt tartja jogi csűrcsavarokkal, csak be ne kelljen ismernie, hogy döntései hibásak voltak, nem javult az oktatás színvonala a ténykedése alatt. Sőt!
Egy, a sztrájk jogszerűségét határozottan kimondó bírósági döntés után sem képes egy 2 órás figyelmeztető sztrájkba belenyugodni. Az elvárt elégséges szolgáltatással pedig viccet csinál az egészből, tovább alázva a pedagógusokat: a sztrájk alatt is tartsanak órákat. Magyarul a sztrájk annyit jelentene, hogy lemondanak az az alatti bérükről (egy “röhejes” fizetés “röhejes” részéről).
6 éve 50-60 ezer ember gyűlt össze a Kossuth téren. Rengeteg! Iskolaügyben? Senki nem számított rá…
De tényleg rengeteg? Ha azt vesszük, hány tanár van, hányan tanulnak az iskolában, hányan vannak olyanok, akiknek a családjában van valaki az előbbi két kategóriából, akkor milliós nagyságrendről beszélünk. S vannak, akik később lesznek érintettek: szülőként, nagyszülőként, diákként. Meg akik egyszerűen csak gondolkoznak: a jelenkori sikeres társadalmak kivétel nélkül oktatásuk rendbetételével emelkedtek fel. Hol voltak ők?
Néztek, vártak. Elégedetlen kommentáradatot zúdítottak a tanárokra, hisz 2016-ban épp tőlünk várták a megváltást.
De kiállni magukért, gyerekeikért, cselekedni, szolidaritást vállalni túl nehéz lett volna.
Ez viszont így nem fog menni! Ezzel bukásra ítéljük magunkat, társadalmunkat.
Amíg a pedagógusra nem partnerként tekint a „köz”, amíg nem becsüli meg, nem ismeri el tudását és autonómiáját, amíg munkavégzéséhez nem biztosítja a feltételeket, nem fizeti meg, addig sok tanár is marad olyan, mint a róla élő kép: nem mer véleményt mondani, kiállni igazáért, sztrájkolni, tüntetni. S ugyanilyenek lesznek azok is, akiket tanít. A testbeszéde is azt fogja közvetíteni: Jobb csöndben meghúzni magad!
Ezt akarjuk?
Februárban a másodfokú bíróság 95%-ban a szakszervezeteknek adott igazat. Majd júliusban(!) a kúria is kimondta, hogy a januári figyelmeztető sztrájk jogszerű volt.
- Törley Kata és Pilz Olivér ezen írása “Akarjuk, hogy a tanárok és diákjaik ne merjenek kiállni igazukért?” címmel jelent meg a HVG-ben 2022. február 3-án. ↩︎