Mit vesztettünk és mit nyertünk? – Törley Kata beszéde a Kölcsey Ferenc Gimnáziumnál tartott tüntetésen (2025. szeptember 30.)

Az esemény leírása: ITT

Körülbelül 10 nappal ezelőtt, a lakhelyem közelében sétáltam, amikor rám köszönt három nagyon helyes, fiatal fiú. Nem tudtam kik ők. De Törley tanárnőként szólítottak meg. Kiderült, hogy 2022 szeptemberében tanítottam őket három hétig, pont a kirúgásom előtt. Akkor ők 14-15 évesek voltak. Nulladikosok. Nem emlékeztem az arcukra, bemutatkozás után a nevük kicsit ismerős volt. Túl kevés időnk volt együtt. 

Megrendített ez az élmény, mert úgy éreztem, valamit elveszítettem, elveszítettünk. A kirúgásom miatt elveszítettem azt a lehetőséget, hogy én tanítsam meg őket franciául. Ők is elveszítették a lehetőséget, hogy megismerjenek, hogy velem együtt tegyék meg abban a nagyon nehéz első évben a legfontosabb lépéseket a francia nyelv elsajátítása felé.
Mondom: az élmény megrendítő, felkavaró volt. S arra indított, hogy összegyűjtsem ma estére, mi mindent veszítettünk el azzal a napra pontosan három évvel ezelőtti döntéssel, s mi az, amit nyertünk vele.

Három éve, a fejünk felett focizó bántalmazó hatalom úgy döntött, hogy példát kell statuálni. Ki kell rúgni a legrenitensebbnek látszókat, hogy megfélemlíthessék a többi ellenálló, a szakmája becsületéért, a tanítványaiért kiálló pedagógust. Voltak a végrehajtáshoz kis pribékjeik, akik eljátszották, hogy ez saját döntés, és levezényelték az eltávolításunkat arról a pályáról, ahol addig – meggyőződésem szerint – nagyon jó munkát végeztünk. Kirúgott kollégáim és én is, hosszú-hosszú éveken keresztül.

Elveszítettük tehát a munkánkat. Ezzel együtt elveszítettünk rengeteg embert. Elveszítettük a tanítványainkat, akikkel akkora öröm volt együtt dolgozni, sírni, nevetni, veszekedni, kibékülni, együtt örülni, ünnepelni, tanulni, kísérletezni, fejlődni. Elveszítettük a kollégáinkat, akikkel hol kiteljesedve, a kreativitásunkat összeadva, műhelyként működve dolgoztunk együtt, hol vitákkal terhelten, közös tanítványainkért, néha veszekedve, hol csak együtt lógva, a szabad perceinket egymásnak adva, egymást megsegítve éltük a mindennapjainkat: de minden esetre elvesztettünk egy fontos közösséget, ami az identitásunk egy részét adta. Elvesztettük az intézményen belül a fölénk helyezett vezetőket, akikkel voltak vitáink, de akik a legnehezebb időszakokban, például a perünk során is mellettünk álltak. És ők is vesztettek el dolgokat: például a pozíciójukat, csupán azért, mert elmondták az igazságot a kirúgásunk körülményeiről.

Én személyesen egy olyan részét veszítettem el az életemnek, amit, hiába tevékenykedem nagyon hasznos és felemelő területeken, sosem találok meg újra. Az, amit több mint húsz éven át átélhettem tanítás közben, franciatanárként, osztályfőnökként, nem található meg máshol, nem pótolható, nem helyettesíthető. És talán nem is újrakezdhető. De ki tudja…

A veszteségek listáját nyilván ki-ki kiegészítheti, nem szeretnék a diákok, a kollégák, a szülők vagy az iskolavezetés nevében tovább vélekedni. De szentül hiszem, hogy a magyar oktatási rendszer is vesztes ebben az ügyben, hiszen olyan embereket zártak ki, akiknek fontos volt a hivatásuk, s akik mindent megtettek azért, hogy jobb, megfelelőbb, hozzáférhetőbb, boldogabb legyen ez a rendszer minden érintett számára. S egyáltalán: nagy veszteség gondolkodó embereket eltávolítani egy olyan területről, ahol a legfőbb feladat a gondolkodás képességének átadása, megszerzése lenne.

De ne legyünk végletesen pesszimisták! Nézzük, ha lehet, mit nyertünk mindazzal, ami három éve történt.
Nyertünk figyelmet, ez nagyon fontos. Sikerült reakciót kicsikarnunk attól a bántalmazó hatalomtól, ami éveken keresztül a hallgatásával büntetett elsősorban. A reakció brutális volt, de megmutatta, hogy nem lehet minket figyelmen kívül hagyni.
Nyertünk szolidaritást. Soha nem fogom tudni elfelejteni azokat a gesztusokat, amiket kaptam, kaptunk az elbocsájtásunk után. S kapunk még ma is. Itt a bizonyíték!

Nyertünk talán valami olyan bizonyosságot is, hogy képesek vagyunk újrakezdeni, hogy gyásszal a szívünkben ugyan, de tudunk új utakat, értelmes munkát találni a magunk számára.
Nyertünk némi fizetésemelést is a rendszerben dolgozó kollégáinknak. Ezt se hallgassuk el!

Nyertünk jogi tudást: ki gondolta volna, hogy nekem, ötvenpluszos nőnek, a jogi eljárások, a jogi nyelv különössége, s a perünk izgalmai jelentik majd a legfontosabb felfedezéseket és kapcsolatokat. 

Nyertünk egy elsőfokú eljárást a bíróságon – s vesztettünk egyet másodfokon. 

Így “nyertünk” egy bónusztárgyalást a Kúrián: ez holnap lesz. Mindez izgalmas és érdekes, és bár azt remélem, holnap ismét nyerünk, de azt is szívesen vállalom – és vállaljuk –, hogy egészen az európai emberi jogi bíróságig vigyük az ügyünket. Az ügyünket, ami a miénk, ami személyes, de ami ugyanakkor közös ügyünk is. Nem véletlenül vagyunk itt ennyien!

S itt szeretném elmondani utolsóként a hiányos felsorolásban a legfontosabbat, amit ezzel az üggyel nyertünk
Nyertünk egy közösséget. Egy közösséget, amely kiáll értünk, amelynek részesei lehetünk. Egy közösséget, amely minden évben megemlékezik a 2022. szeptember 30-án történtekről. Egy közösséget, amely diáksztrájkot szervez a kúriai tárgyalásunk időpontjára, egy közösséget, amely minden évben üzenetet küld nekünk, egy közösséget, amely eljön a tárgyalásaink előtti szolidaritási gyűlésekre, egy közösséget, amely erőt ad nekünk, s amelynek, remélem, mi is erőt tudtunk és tudunk adni. Egy olyan közösséget, ahol figyelünk egymásra, kiállunk egymásért. Talán erre volt jó a tanításunk, amit a polgári engedetlenséggel, a kiállásunkkal igyekeztünk közkinccsé tenni.

Köszönjük a szervezőknek, a Zebraszerdásoknak, hogy segítenek fenntartani ezt a közösséget, köszönjük az itt lévőknek, hogy élővé teszik ezt a közösséget, köszönjük a kollégáinknak, a diákjainknak és szüleiknek, hogy jelenidővé teszik a múltat!

Köszönöm, hogy itt vagytok, gyertek holnap is a Kúria elé! A legkisebb gesztus is hozzájárul ennek a diktatúrának a lerombolásához. És ne feledjétek: tanulni jó, tanulni menő, tanítani jó, tanítani menő… teremtsük meg a feltételeket!

Köszönöm, jó éjt!