Mi lett velük azóta? – tanártörténetek a kirúgások után három évvel: Molnár Barbara

Törökné Pethő Erzsébet riportja

2022 végén példátlan dolog történt a magyar köznevelésben: 15 tanárt kirúgtak a munkahelyükről az oktatási intézményekre kiterjedő sztrájkok és polgári engedetlenségek megtörésére. A munkaügyinek álcázott indoklás mögött valójában politikai okok húzódtak. A kirúgott tanárok azóta is tartják a kapcsolatot, közösségük igazi baráti társaság lett.

(Kölcsey Ferenc)

Molnár Barbara a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium sport osztályában végzett és az egyetem után 2009-ben itt kezdett el testnevelést tanítani. 2022-ben a 13. tanévét kezdte el, amikor szeptember 30-án elbocsátotta a Belső-Pesti Tankerület. A 13 év alatt egy osztályt vitt végig osztályfőnökként, egy másiknak pedig csak három évig lehetett az osztályfőnöke.

Az első kérdés azonnal adódik: október 1-jén a Kúria helyben hagyta a másodfokú elmarasztaló ítéletet. Mit gondolsz erről?

A Kúria döntése botrányos volt. Nem csak a döntés, azt mindenki ismeri már. Az, hogy Kúria bírói tanácsának tagjai között volt olyan, aki az ügyünk ismertetése közben elaludt. Volt, akinek egy halvány mosoly végig ott volt az arcán. Volt, akinek a teljes érdektelenséget lehetett leolvasni az arcáról. Akadt olyan is közöttük, aki végig remegő kézzel és remegő hanggal, folyton megakadva olvasta fel az ítéletet. Hogyan tovább? Irány Strasbourg!

Ha visszatekintesz arra a napra, amikor megtudtad, hogy elbocsátanak, mire emlékszel?

Szinte minden percére emlékszem. Mély nyomot hagyott bennem. Egy pénteki nap vártam, hogy becsengessenek az utolsó dupla órámra, amikor szóltak, hogy vár az igazgató. A tankerület megbízott vezetője várt két munkatársával, majd átadtak egy levelet, amit ott el kellett olvasnom, majd távozhattam. Hallottam, hogy Palya Tamást is kihívták az órájáról, hogy menjen az igazgatóiba.

Lementem a testnevelő tanáriba és közöltem az ottlévőkkel, hogy már nem dolgozom itt. Kimentem megtartani az utolsó órámat, ami már bőven elkezdődött, de a tankerület képviselőit akkor nem érdekelte, hogy két osztály tanulói felügyelet nélkül vannak. A diákoknak nem mertem semmit mondani, mert Tamás végzős osztálya volt. Úgy éreztem, nem az én feladatom elmondani nekik, hogy osztályfőnök és testnevelő nélkül maradnak. Azonban pár perccel később zokogó lányok vágtak át az udvaron és jöttek oda hozzám, mert ők már tudták. Tamásnak velük volt órája, amiről kihívták. Miközben kb. 30 lány zokogott az udvaron, a tankerült képviselői kocsiba ülve távoztak az iskolából.

Mi történt veled a következő napokon?

Még aznap este a diákok szerveztek egy tüntetést az iskola elé, ahova sok régi és jelenlegi diákunk is eljött. Ekkor még nem igazán fogtam fel, hogy mi történik velem. Lélekben készültünk egy ilyen opcióra is, de erre nem lehet igazán felkészülni. Kérdezgették, hogy most mi lesz velem, de nem tudtam válaszolni rá. A pénteket követő hétfő reggelre szerveztek egy kis búcsúztatót. Bennem, azt hiszem ekkor tudatosodott, hogy mi történt és ekkor tört el először a mécses. Elbúcsúztam a kollégáktól, az osztályaimtól és összepakoltam. Ezek után már csak egyszer-egyszer mentem be a Kölcseybe, ha meghívtak egy versenyre, egy tablófotózásra vagy szalagavatóra.

Hogy változott meg az életed? Mi történt veled azóta?

A sport és a barátok segítségével viszonylag gyorsan sikerült alkalmazkodnom a kialakult új helyzethez. Munkám is szinte azonnal lett, amiért azóta is hálás vagyok az érintetteknek, mivel úgy vettek fel, hogy nem kerestek új embert. A kirúgás után egy hónappal kezdtem el dolgozni egy futó szakboltban, ami szintén testhezálló feladat, mivel 30 éve futok versenyszerűen.

Azt elképzelni se tudtam, hogy másik iskolában tanítsak, mint a Kölcsey, ezért ebbe az irányba nem is kezdtem el keresgélni. A bolti munka mellett idén elkezdtem edzősködni, így újra gyerekekkel foglalkozhatok, ami már nagyon hiányzott.

Mennyire sikerült feldolgozni a történteket? Ki vagy mi segített ebben?

A sport mindig része volt az életemnek és véleményem szerint szinte mindenre megtanít. Szerintem ezért kezeltem viszonylag jól az új helyzetet. Nagyon hiányzik a Kölcsey, a kollégák, a diákok. Nem adtam fel, hogy egyszer még ott tanítsak, de még nem most.

Ma is részt veszel hasonló ügyekben? Jársz tüntetésekre?

Én azért álltam bele a polgári engedetlenségbe 2022 áprilisában, mert úgy éreztem ez az egyetlen eszköz maradt, amivel felhívhatjuk a figyelmet az oktatás helyzetére. 2016 óta minden megmozduláson és sztrájkban részt vettem, de semmi nem történt 2022 szeptember 9-ig. A figyelmeztető levél érkezésének nyugodtan mondhatom, hogy örültem. Végre történik valami. Úgy éreztem akkor, hogy ez végre felkeltette a figyelmet, végre egy reakció. A kollégák többsége viszont nem vállalta a további engedetlenséget, pedig véleményem szerint csak úgy lett volna értelme, ha legalább annyian tiltakozunk, mint ahányan levelet kaptunk. Még a mai napig a fülemben cseng Marosi Beatrix mondata a bíróságon, aki a bíró azon kérdésre, hogy ha egyetlen óra nem megtartása rendkívüli felmentést von maga után, akkor a többiek miért nem lettek felmentve, azt válaszolta: „Mindenkit nem lehetett kirúgni.” Ekkor még biztosabb lettem abban, hogy ha akkor többen kitartunk, nem itt tartanánk. A diákok és talán mondhatom, hogy a szülők is kiálltak mellettünk és erről számos alkalommal biztosítottak minket.

Eleinte minden tüntetésen részt vettem. Ott voltam az élőlácokon is, de most már alábbhagyott a lelkesedésem. Nem látom, hogy ezzel eredményt lehetne elérni. Ha senki nem menne be tanítani, elkezdődne valamiféle változás, de egyelőre Magyarországon ez nem működik.

Ha tehetnéd, visszamennél a közoktatásba?

Én úgy látom jelenleg rosszabb a helyzet, mint amikor kirúgtak minket. A fizetésen kívül negatív irányba változtak a dolgok. A státusztörvény, a TÉR és sorolhatnám. Jelenleg még jobban le vannak terhelve az oktatásban dolgozók és diákok, mint előtte. Ha most visszamennék tanítani, úgy érzem saját magamat köpném szembe. Szeretnék egy olyan közoktatásba visszamenni, ahol sokkal nagyobb az összetartás egy jó ügy érdekében iskolán belül és kívül. Egyelőre ezt nem látom, de remélem, hogy egyszer majd egy olyan oktatási rendszerbe mehetek vissza, amely sokkal jobban tudja az érdekeit érvényesíteni, és képes lesz egységesen kiállni egy jó úgy érdekében, a diákok jobb oktatása érdekében. Most is ugyanúgy tennék, mint három éve. Nem bántam meg, sőt, ha nem rúgtak volna ki, nem hiszem, hogy képes lettem volna tanítani ilyen körülmények között.

Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik tanárok szeretnének lenni?

A legjobban a diákok hiányoznak, a társaságuk, a velük töltött idő. Ezért is üzenem a leendő tanároknak, hogy az egyik legjobb dolog a tanításban, hogy rengeteg szeretetet fognak kapni a diákoktól. Persze lesznek küzdelmes napok is, de megéri kitartani.