Mi lett velük azóta? – tanártörténetek a kirúgások után három évvel: Ocskó Emese

Törökné Pethő Erzsébet riportja

2022 végén példátlan dolog történt a magyar köznevelésben: 15 tanárt kirúgtak a munkahelyükről az oktatási intézményekre kiterjedő sztrájkok és polgári engedetlenségek megtörésére. A munkaügyinek álcázott indoklás mögött valójában politikai okok húzódtak. A kirúgott tanárok azóta is tartják a kapcsolatot, közösségük igazi baráti társaság lett.

  (József Attila: Kertész leszek)

Ez a vers mindent elmond arról, hogy én miért vagyok tanár – mondja Ocskó Emese, aki mindkét osztályát ezzel a verssel (azaz dallal, Koncz Zsuzsa előadásában) búcsúztatta, és a harmadik osztályát is ezzel engedte volna útjára.

Emese érettségi óta készült a tanári pályára. Egy év tanítás után nyert egy francia kormány-ösztöndíjat Besançonba. Itt egy évig „kutatta” a francia és magyar matematika oktatás különbségeit, majd egy évig Magyarországon – az akkori kölcseys félállásával párhuzamosan – írt egy összehasonlító szakdolgozatot az eredményekről, és így egy francia DRA/ Alkalmazott Kutatások Diplomája birtokosa lett.

A 2000-2001-es tanévtől dolgozott a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, ahol leginkább matematikát tanított franciául. Két osztályt vitt végig osztályfőnökként, és egy harmadiknak két és fél évig volt az osztályfőnöke. 2022. szeptember 30-án a Belső-Pesti Tankerület elbocsátotta.
A kirúgott tanárok között ő az egyetlen, aki mindkét fokon nyert a tankerülettel szemben, mert az elsőfokú kedvező ítéletet egyedül neki a bíróság másodfokon is jóváhagyta.

Mivel magyarázható, hogy mindkétszer nyertél?

Azt tudni kell, hogy a tankerület az engedetlenségi nyilatkozataink alapján – amelyekben mindannyian teljes napokra jelentettük be a munka megtagadását – csak a Kréta-rendszerben megjelent elmaradt és helyettesített tanóráinkat összesítette. Utólag kiderült, hogy azt is pontatlanul. Az ennek alapján felállított rangsornak az első öt helyezettjét bocsájtotta el azonnali hatállyal.

A valóságban azonban többen több órát is megtartottunk, és az óráink idejében végig rendelkezésre is álltunk, azaz mindannyian bent voltunk az iskolában (nyilvánvalóan nem „lógni” akartunk). Én végül – mivel úgy éreztem, hogy az órák meg nem tartásával csak magunkkal szúrunk ki – minden egyes órámat megtartottam és a munkát (bizonyíthatóan) csak az órák beírása tekintetében tagadtam meg.

El is neveztem ezt az engedetlenségi formát „E.T.”-nek (Engedetlen, de Tanít).

A tankerületnek fogalma sem volt, hogy tényszerűleg mi történt, így a tárgyalás során csak a Krétában szereplő nem megtartott órák számát tudták ellenünk felhozni. Mivel ezekről a számokról is kiderült, hogy jóval alacsonyabbak, mint amik a tankerület hanyag összesítésében szerepeltek, végül azzal érveltek, hogy akár egyetlen óra elmulasztása is jogosan járhat azonnali elbocsájtással. Tulajdonképpen ezt a végtelenül cinikus érvet hagyta jóvá a másodfokú ítélet. Mivel én még ebbe se fértem bele, így nyertem.

Hogy élted meg, hogy a többiek vesztettek másodfokon?

Először nem is értettem, hogy ez hogyan lehetséges. Utólag azt is elmondhatom, hogy biztos voltam benne, hogy a tankerület a Kúria elé viszi az én ügyemet is (akárcsak a vörösmartys és eötvösös tanártársaimét). Amikor kiderült, hogy a rám vonatkozó pozitív ítéletet nem támadták meg, nagyon bizakodó lettem, mert azt hittem, hogy ez azért a Kúrián fel fog tűnni. Sajnos nem így lett.

Mit gondolsz a kúria döntéséről?

A tankerület hanyag rangsora alapján (amelynek egyébként – hogy, hogy nem – az ötödik helyezettje Törley Kata, a Tanítanék Mozgalom vezéralakja volt!) bocsátott el öt tanárt. Ennek a teljesen cinikus eljárásnak – mint azt példám is mutatja – gond nélkül lehetett áldozata olyan tiltakozó tanár is, aki valójában egytől egyig megtartotta az óráit. Mivel az én esetemben végletesen bebizonyosodott a tankerület intézkedésének szakmaiatlansága, ezért nyertem. Mindeközben az a tény, hogy a tankerület döntéshozóinak egyetlen tagja se tudta, hogy mi történt pontosan az alá tartozó – gyerekek sorsát meghatározó – intézményben (és a per során az is kiderült, hogy az sem érdekelte őket, hogy mi lett a jövőbeli sorsuk az érintetteknek a kirúgásunk után) nem számított az ítéletnél. Véleményem szerint, a fentiekben leírtaknál nem kell több ahhoz, hogy a négy tanártársammal szembeni ítélet égbekiáltó erkölcsi igazságtalanságát bárki felismerje.

Emlékszel arra a napra, amikor megtudtad, hogy elbocsátanak? Hogy tudtad meg és hogy élted meg azt a pillanatot?

Nekem aznap nem volt órám, így csak a hírekből értesültem arról, hogy Barbi, Tamás, Kati és (valószínűleg) Kata is ki lettek rúgva. Éreztem, hogy a nyilatkozataim száma alapján jó eséllyel én is benne vagyok a körben. Felhívtam az igazgatót és ő megerősítette, hogy engem is kerestek az iskolában, de – mivel nem voltam bent – a „levelemet” majd postán fogom megkapni.

Mi történt veled közvetlenül ezután?

Egy nap és egy felemelően szolidáris és megható kölcseys levélfolyam kellett hozzá, hogy „leessen”, hogy mi történt. Ezután írtam egy búcsú-emailt a kollégáimnak és (családom vigasztalása mellett) átsírtam egy éjszakát. Egyik hajnalban mesébe illő módon kapcsolatba kerültem Veiszer Alindával (akinek nagy rajongója vagyok) és egy riportban elmesélhettem a saját megélésemet. Ez is szürreális élmény volt. Szerdán lett volna először alkalmam találkozni a tanítványaimmal, de aznap gyakorlatilag senki nem volt iskolában (mindenki az élőláncban vett részt). Csak pár héttel később tudtam elköszönni a tanítványaimtól.

Milyen nehézségekkel kellett szembenézned a kirúgásod miatt?

Mivel én már a kirúgásomkor is dolgoztam félállásban egy cégnél, ahol eredetileg teljes állásban szerettek volna alkalmazni, így munkát nem kellett keresnem. A legnagyobb „nehézséget” az jelentette, hogy a lelkem felvegye azt a ritmust, amiben az agyam szerette volna feldolgozni az eseményeket. Pontosabban, hogy az agyam le tudjon lassulni annyira, hogy a lelkem követni tudja a megéléseket, mielőtt megőrülök.

Ki vagy mi segített feldolgozni a történteket?

Szerencsére az első hetek sokkja után több olyan esemény is történt, ami segített másra koncentrálni. A céges munkám is izgalmas kihívásokat jelentett és a családom is végig mellettem volt. Kicsit később egy pszichológusi pro bono felajánlásnak köszönhetően (amiért ezúton is szeretném hálámat kifejezni) egy terápiát is végigcsinálhattam, ami azt hiszem, végleg segített a lelki egyensúlyom megtalálásában.

Mi történt veled azóta? Milyen most az életed?

Két tanév kihagyása még kifejezetten jól esett, bár közben is végig tudtam, hogy előbb-utóbb – legalább részállásban – újra tanítani szeretnék. A 2024/2025-ös tanév előtt már jeleztem az új tankerületi vezetőnek, hogy részállásban ismét szívesen segítem a Kölcseyben az oktatást. Bár jogi akadálya nem volt az újrafoglalkoztatásomnak – amit egyébként az akkori igazgatóság is egyöntetűen támogatott – udvariasan, de valódi indoklás nélkül elutasítottak.

Közben folyamatosan megtaláltak magántanítványok, így fokozatosan a munkám egyik fele újra a tanítás lett. Bár korábban voltak fenntartásaim – elsősorban az, hogy így csak kevés, jómódú gyerekeknek tudok segíteni – mostanra megtetszett ez a formáció (ingyen is vállalok órát!!), így egyelőre ebben a tanévben is ezt választottam. Hosszútávon szeretnék újra a közoktatásban dolgozni, mert úgy érzem, hogy a legtöbbet ott tudok tenni a jövő nemzedékekért. De türelmes vagyok.

Két „fun fact”, arról, hogy milyen új dolgokat adott nekem ez az időszak: az egyik, hogy megtanultam kicsit gitározni (így egy tábortűz mellett akár már a „Kertész leszek”-et is el tudom dalolni). A másik, hogy sokat informálódtam a Földünk és azon belül is a mostani civilizációnk jövőjének lehetséges forgatókönyveiről, aminek hatása a saját életemben is egyre inkább jelentkezik. Másképp kezdtem el gondolkodni a világról, aminek egyre több hatása van – és csak még több lesz – az életfilozófiámra és ezáltal az életmódomra is.

Milyen jövőt látsz a magyar oktatásban?

Jelenleg azt gondolom, hogy leginkább egy „földalatti mozgalomhoz”, sziget-szerű műhelyekhez fog hasonlítani a jövő oktatásának értelmes része. (Amolyan kertészetekhez, ahol virág nyílik a világ majdani sírjára.) Gyökeres, rendszerszintű változásoknak egyelőre nem látom esélyét, de ne legyen igazam!

Mit üzensz azoknak, akik tanárok szeretnének lenni?

Azt, hogy nagyon helyes! Keressenek meg, ha úgy gondolják, hogy kíváncsiak a tapasztalataimra és tanácsaimra, és utána reflektáljanak rá és építsünk együtt, alulról jövően egy klassz oktatási rendszert!