25 éves a Rátz Tanár Úr Életműdíj

írta: Bojár Gábor

Az oktatásról hagyományosan a humánpolitika részeként beszélünk, de tartok tőle, hogy a politikai döntéshozók közül sokan nem látják az oktatás egészének (tehát nem csak a műszaki felsőoktatás) meghatározó gazdaságpolitikai jelentőségét. A gazdaság szereplőiként közvetlenül a felsőoktatás minőségét érzékeljük csak, de a felsőoktatás „output”-ja elsősorban az „input” minőségétől, tehát a középiskolai oktatástól függ.

Ez a meggyőződés vezette volt cégem, a Graphisoft, a Richter Gedeon gyógyszergyár és az Ericson Magyarország elhatározását 25 évvel ezelőtt a Rátz Tanár Úr Életműdíj létrehozására a középiskolai természettudományos oktatásban kiemelkedő eredményeket felmutató tanárok számára. Mindhárom cég piaci sikere a kutatás-fejlesztés (K+F) tevékenység eredményein alapul, ami attól függ mennyire jól képzett és tehetséges fiatal kutatókat tudunk felvenni. Élvezhetünk ugyan néhány, az innovációt és a kutatás-fejlesztést ösztönző állami támogatást (adókedvezmények stb.), de mindez kidobott pénz, ha nincsenek hozzá jól képzett kutatók, innovatív szakemberek. Ezeket pedig csak a jó oktatás tudja megteremteni. És ez nemcsak pénzen múlik. Innovációra az önállóan és kritikusan gondolkodni képes fiatalok lesznek képesek, akiket önállóan és kritikusan gondolkodó oktatók tudnak csak nevelni. Nekik pedig ehhez a több anyagi megbecsülés mellett sokkal nagyobb oktatói szabadságra is szükségük lenne a központilag előírt kerettanterv követésének merev, szigorú számonkérése helyett.

Mi még ma is abból élünk, ami megmaradt a Rátz tanár úr idején még az egész világon kimagaslónak számító középiskolai természettudományos oktatásunk színvonalából. Szeretünk büszkélkedni Nobel-díjasainkkal, pedig túlnyomó többségük nem itthon alkotta meg amiért a díjat kapta, sőt többjük már az egyetemet sem itthon végezte. De a középiskolai oktatást itthon kapták, többen éppen díjunk névadójától a múlt század húszas-, harmincas éveiben, a Fasori Evangélikus Gimnázium matematikatanárától, Rátz László tanár úrtól. Pedig amikor ezt a nevet javasoltam a díjra, nem hallottam még az igazi Rátz tanár úrról, én a Pál utcai fiúk regénybeli tanárára gondoltam, aki előtt a már deliráló Nemecsek megemeli kalapját az üres utcán. Mert akkor még megemeltük a kalapunkat a tanárok előtt. Mi ezzel a díjjal szeretnénk megemelni a kalapunkat.

Az elmúlt 25 évben összesen közel 200 kiváló tanár kapta meg a Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Számukra a díjjal járó jelenleg fejenként két és fél millió forint sokat jelent, de talán még többet, hogy a gazdaság szereplői között vagyunk néhányan, akik látjuk mennyire fontos a munkájuk, és megpróbáljuk felhívni a gazdaságpolitikai döntéshozók figyelmét: az oktatás nemcsak humán politika, hanem a legbiztosabban megtérülő gazdasági beruházás is. Ezt egyértelműen bizonyítja néhány gazdaságilag kiemelkedően sikeres ország példája, például Finnország, ahol a megtermelt GDP legnagyobb részét fektették oktatásba.

De ha már külföldi példákra hivatkozunk, még egy gondolat. A jól képzett kutatók és szakemberek hiányát tovább növeli, hogy a legjobbak egyre növekvő mértékben külföldön keresik a boldogulásukat. Ennek a megállításához nagyon sok mindennek kellene megváltozni, aminek részletezése kinőné ennek az írásnak a kereteit. A hazaszeretetre nevelés az oktatásnak is feladata, de tartok tőle, hogy ezt sem a központi tanterv erről szóló útmutatásaival lehet elérni. Ehhez elsősorban az kell, hogy az oktatók is szerethessék a hazájukat, amely megbecsüli őket.