A jogon kívül rekedtünk – pedagógusok (és mindenki) az Alkotmánybíróság előtt

írta: Nagy Gábor (A szerző joghallgató és a cikk
jogi tanácsadásnak nem minősül.)

A Szabad Vonalzó olvasói számára bizonyára ismert a történet, amely szerint 2022 őszén tucatnyi pedagógust bocsátottak el munkahelyükről, iskoláikból a polgári engedetlenségi akciókban való részvételük miatt.^[1]

A Karinthy Frigyes Gimnáziumból hat tanárt rúgtak ki, akik a bírósághoz fordultak. Az első- és másodfokú bíróság is elutasította a pedagógusok keresetét, vagyis a tankerület azonnali hatályú felmentését jogszerűnek ítélték. A rendes jogorvoslatok kimerítése után nyílt lehetőség az Alkotmánybírósághoz fordulni, amelyet a pedagógusok meg is tettek. Az Alkotmánybíróság 2025. november 21-én elutasította az indítványukat.^[2]

Az alábbiakban röviden és közérthetően szeretném elemezni a döntést, bemutatni annak legfontosabb érveit, valamint egyes pontokon kritikát vagy egyetértést megfogalmazni.

A tényállás szerint az indítványozók tanárok voltak, akik a tankerületi központ alkalmazásában álltak. A 2021-22-es években az ágazatban demonstrációsorozat indult. Először sztrájk, majd – a sztrájktörvény szigorítása után – polgári engedetlenség formájában. Ez utóbbi vállaltan jogellenes munkabeszüntetés volt, amikor a pedagógusok nem mentek be tanítani, illetve más elfoglaltságot végeztek a tanítás helyett. A demonstrációk célja a közoktatási-köznevelési viszonyok javítása volt.

2022. szeptember 20-án a tankerület vezetője kilátásba helyezte, hogy aki megtagadja a munkavégzést, azt figyelmeztetik, majd akár rendkívüli felmentéssel,^[3] köznyelven kirúgással is élhet. A hat karinthys tanár munkaviszonyát november 30-án meg is szüntette.

Az ügy azért kerülhetett az Alkotmánybíróság elé, mert a pedagógusok szerint alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés merült fel, amelynek a bírói döntéseket érdemben kellett volna befolyásolnia. Értelmezésük szerint, ha a bíróságok az Alaptörvénnyel összhangban jártak volna el, más eredményre kellett volna jutniuk.

Az Alkotmánybíróság helyesen állapítja meg, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága kiemelkedő jelentőségű alapjog: nélküle nincs demokratikus és plurális társadalom, sem egyéni kibontakozás. Ahogy a határozat fogalmaz: „a szabad személyek szabad önkifejezése az Alaptörvényen alapuló alkotmányos rend egyik lényegi eleme és értelme”.

A véleménynyilvánítás „szólás” útján gyakorolható, amely nemcsak szóban, hanem írásban, képben, mozdulatban és más közlési formákban is megnyilvánulhat. A testület szerint ezek olyan magatartások, amelyek a gondolat vagy vélemény mások számára is érthető közlését jelentik.

A döntés kitér a foglalkoztatási jogviszonyban gyakorolt szólásszabadságra is. Megállapítja, hogy a munkavállaló véleménynyilvánítása korlátozható – akár a munkahelyen kívül is –, például a munkáltató jóhírnevének vagy jogos gazdasági érdekének védelme érdekében.^[4]

A Munka törvénykönyve 9. § (2) bekezdése szerint „a munkavállaló véleménynyilvánítási joga akkor korlátozható, ha a korlátozás a munkaviszony rendeltetésével közvetlenül összefüggő okból feltétlenül szükséges és a cél elérésével arányos”. Az Alkotmánybíróság erre építve sorolja fel korábbi gyakorlatának öt vizsgálati szempontját:

1. a szóban forgó közlés közéleti és szakmai kötődését,
2. a közlés ténybeli kötődést, illetve értékítélet jellegét,
3. azt, hogy a közlés okozott-e hátrányt, vagy kedvezőtlenül hatott-e a munkáltató megítélésére,
4. a véleményszabadságával élő jóhiszeműségét,
5. illetve mindehhez képest a véleménynyilvánítás miatt alkalmazott munkáltatói intézkedés súlyát.

Miután az Alkotmánybíróság áttekinti, hogy (1) alkotmányjogi jelentőségű kérdés felvetődik az ügyben (véleménynyilvánítás joga és egyéb kötelezettségek ütközése); (2) ez a jog a szólás, közlés útján gyakorolható; (3) véleménynyilvánítás joga munkahelyen is megillet mindenkit, de korlátozni lehet; (4) és utal arra, hogy milyen öt szempont szerint kell mérlegelnie; ezek után a következő megállapítást teszi:

“[…] a véleménynyilvánítás szabadságának védelmi körébe a szólás (közlés) tartozik. Ebből következik, hogy az olyan, nemcsupán a közlést megjelenítő cselekedet, hanem egy jog által tiltott cselekmény (pl.: a rongálás, lopás, testi sértés bűncselekménye), vagy egy jog által előírt kötelezettség megtagadásán keresztül megvalósuló cselekvés (pl.: munkáltatói utasítás megtagadása) nem tartozik a véleménynyilvánítás szabadságának védelmi körébe.”

E cikk szerzője ugyan “csupán” joghallgató, de az előbb idézett érvelést nem tudja értelmezni, különösen jelen ügy vonatkozásában. Az, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága a szólásra, közlésre vonatkozik, még nem jelenti szükségképpen azt, hogy a „nemcsupán közlést megjelenítő cselekedet” ne lehetne egyben szólás is.

Ilyen például a homoszexualitás megjelenítése, amelyet mára törvény tilt, a betiltott Pride-felvonulásról szóló közlések. De ilyen lehetett korábban az az eset, amikor a Keleti pályaudvar férfi jegyvizsgálói a nyári hőségben szoknyát húztak, hogy tiltakozzanak a kötelező formaruha ellen.^[5] Jogellenes? Igen. Közlés? Mi az hogy!

A határozat logikája tovább szűkíti a véleménynyilvánítás körét azzal a fordulattal, hogy “nemcsupán közlést megjelenítő cselekedet”, hiszen ezzel azt mondja, hogy ugyan cselekedetek még tartalmazhatnak is közlést, sőt, a lényegük súlypontja is lehet a közlésen, de mivel „nemcsupán” azt tartalmaznak, így kiesnek a védelem köréből.

Ráadásul a „kriminális cselekmények” és az alapjoggyakorlás kapcsolatát jóval mélyebben kéne elemeznie a testületnek, nemcsak egy fél mondattal. Például gondoljunk a Magyar Kétfarkú Kutya Párt padfestő, járdafestő, kátyútömő, vagy újonnan egyenesen lopást^[6] alkalmazó akcióira, amelyek formálisan valóban rongálások, lopások, de egyértelműen véleménynyilvánító célzatúak (pl. “egyes közterek elhanyagoltak”) és a társadalomra veszélyességük legalább kérdéses, de bizonyosan nem céljuk a bűnőzés maga, illetve haszonszerzés, károkozás.

Továbbá az sem véletlen, hogy a munkaviszonyból származó kötelezettségek megszegését nem a büntető törvénykönyv rendeli büntetni, holott az lehet jogszabályba és nemcsak szerződésbe ütköző is (például közalkalmazottak tekintetében).

A polgári engedetlenségről a következőt mondja az AB: “A polgári engedetlenség egy jogon kívüli jelenség […]. lényege, hogy az abban résztvevők szándékosan tanúsítanak jogszabálysértő magatartást, kifejezetten annak tudatában, hogy ennek rájuk nézve hátrányos jogkövetkezményei lehetnek, és ezt a hátrányt kifejezetten vállalva teszik, amit tesznek. A cselekvés külső megjelenésének jogilag megragadható lényege nem a szólás (közlés), hanem a jogszabálysértés, a jogellenes magatartás tanúsítása. Ilyenként nem tartozik a véleménynyilvánítás szabadságának a védelmi körébe. A jogsértő magatartással szemben alkalmazott jogkövetkezmény nem lehet jogellenes.”

Az érvelésben kijelentik, hogy e cselekvés (polgári engedetlenség) jogilag megragadható lényege nem a szólás, hanem a jogszabálysértés, de ezt az állítást nem támasztják alá. Bár igaz, hogy a formája valóban a tudatos jogsértés, de a lényege ugyanennyi erővel lehetne éppen a szólás is, hiszen a cselekvés nem öncélú (ahogy az indítvány fogalmaz), és “célja az országban jellemző közoktatási viszonyok javítása volt” (ahogyan e határozat és a korábbi, bíróságok által megállapított tényállás is fogalmaz),^[7] ami szükségszerűen vonzza a nyilvánosság figyelmét.

Azt is állítják, szintén kifejtetlenül, hogy “a jogsértő magatartással szemben alkalmazott jogkövetkezmény nem lehet jogellenes.” Ez önmagában és jelen kontextusában is indokolatlan és egyébként számos módon cáfolható állítás, hiszen éppen a vitatott volta miatt jutott el az ügy idáig és éppen e vitatott lét miatt nem következetes a bírói gyakorlat sem a tanárkirúgási ügyekben.

A határozat ezután felsorol számos alkotmányos és törvényi rendelkezést az oktatás biztosításának kötelezettségéről, a gyermekek jogairól és a pedagógusok kötelességeiről, de ezekkel érdemi érvelést már nem folytat, szinte csak megemlíti. Emiatt ezt a részt nem tudom értékelni, hiszen csak tényeket jelent ki, azt nem vetíti rá az alapul fekvő ügyre, ezzel adós marad.

Különösen érzékeny pont a gyermekek jogainak elsőbbségét kimondó, 2025 áprilisában módosított XVI. cikk (1) bekezdés. Az Alkotmánybíróság azonban e kérdést is „bátortalanul” kezeli. Kimondja, hogy a gyermekek jogai – az élethez való jog kivételével – minden más alapjogot megelőznek, de nem fejti ki, hogy ez miként alkalmazandó a jelen ügyben. A határozat szerint “nyilvánvalóan kihat annak megítélésére is, ha a pedagógus joggyakorlása a tanuló jogait közvetlenül és hátrányosan érinti. Ebből következően egy olyan esetben, amikor a foglalkoztatottnak a véleménynyilvánítás szabadságához joga, ennek gyakorlása a gyermek jogával ütközik, az esetben az utóbbi elsőbbséget élvez. A vonatkozó törvény alkalmazásakor erre tekintettel kell lenni.”

Ezt követően pedig valójában nem értelmezi a módosítást, részletes kifejtéssel nem világít rá arra, hogy hogyan van tekintettel erre a körülményre, amely adott esetben az is lehetett volna, hogy semmilyen egyéb körülmény értékelését nem végzi el, hanem rövidre zárja a kérdést, mert a gyerekek joga, ami az oktatás is, megelőz mindent. Elvileg akár az egész vizsgálatot rövidre is zárhatta volna e rendelkezés alapján, mégsem tette.

A közalkalmazotti jogviszonyban – így a pedagógusok esetében is – a Munka törvénykönyve szabályai részben érvényesülnek, így a véleménynyilvánítás korlátozhatósága is. Az Alkotmánybíróság hozzáteszi: sem az Mt., sem a Kjt. nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely megengedné, hogy a foglalkoztatott a munkavégzés megtagadásával fejezze ki közéleti véleményét. Ez igaz, de az ügy szempontjából önmagában nem sokat mond, hiszen legfeljebb annyit jelent, hogy a jogalkotó ezt a formát nem engedi.

A jogrendszerben és társadalomban kialakult, kialakított feszültségek, illetve az Alkotmánybíróság sokat kritizált évtizedes munkája, és sokszor politikai motiváció nélkül egyébként megmagyarázhatatlan döntései odáig vezettek, hogy a jogi indokolások, magyarázatok nem állnak össze logikai egységgé, hiányosság érzetét keltik.

A tiltakozó tanárok világos üzenetet küldtek azzal, hogy jogellenesen nem vették fel a munkát. Őket jobbító, polgári szándék vezérelte. Az AB azzal kezdte határozata befejezését, hogy “[a] pedagógus a magatartásával is nevel. Vagyis nemcsak általánosságban a tudás átadása a feladata, hanem a gyermekek felé megnyilvánuló magatartásával is értéket közvetít, példát mutat.”

Ezt sajnos úgy folytatják, hogy “[p]edagógusoknál eleve összeegyeztethetetlen a hivatásukkal az, hogy magatartásukkal a gyermekek előtt nyíltan a jogon kívülre helyezzék magukat, vagyis, hogy negatív példát mutassanak a gyermekeknek. Ez akkor is így van, ha egyéni elgondolásuk szerint a gyermekek érdekeit szolgálnák, mert a külső szemlélőben, objektív módon a szabályok félretétele látszik.”

Jogot ismerő emberként mélyen egyetértek azzal, hogy konfliktusainkat a jog keretein belül kell kezelni.

Szomorúan látom, hogy egyes társadalmi csoportoknak nem maradt más lehetőségük, mint a jogon kívül keresni a hatalommal szembeni érdekérvényes lehetőségeit, hogy aztán még az orrukra is koppintsanak. Az Alkotmánybíróság pedig évek óta képtelen ezt a méltatlan helyzetet kezelni. Reméljük, hogy ez a jövőben változik.

^[1] https://telex.hu/belfold/2022/11/30/tanarok-kirugas-belugyminiszterium-iskolak
^[2] https://alkotmanybirosag.hu/ugyadatlap/?id=2B29029413ADC203C1258CC8003CFEDE
^[3] A rendkívüli felmentés a közalkalmazottak “rendkívüli felmondása”, amelyet a munkaviszony szabályaiból ismerhetnek az olvasók. Ekkor még a pedagógusok közalkalmazottak voltak, míg ma már önálló státusztörvény vonatkozik rájuk (Púétv.).
^[4] pl. Mt. 8. § (2) A munkavállaló munkaidején kívül sem tanúsíthat olyan magatartást, amely – különösen a munkavállaló munkakörének jellege, a munkáltató szervezetében elfoglalt helye alapján – közvetlenül és ténylegesen alkalmas munkáltatója jó hírnevének, jogos gazdasági érdekének vagy a munkaviszony céljának veszélyeztetésére.
^[5] https://www.vdszsz.hu/6600-szoknyaban-mentek-dolgozni-a-francia-buszsoforok.html
^[6] https://24.hu/belfold/2025/12/04/sandor-balazs-mkkp-tiborcz-istvan-szalloda-korhaz/
^[7] Az Alkotmánybíróság is kiemeli, hogy “Az Alkotmánybíróság azonban nem vonhatja el az ítélkező bíróságok hatáskörét az előttük fekvő tényállás elemeinek átfogó mérlegelésére, csupán a mérlegelés alapjául szolgáló jogértelmezés Alaptörvénnyel való összhangját, illetve a mérlegelés alkotmányossági szempontjainak a megtartását vizsgálhatja felül.”
^[8] ALAPJOGKÁOSZ – Mi szükség az Alaptörvény-módosításra, mikor a gyerekek védelmét a Gyermekjogi Egyezmény széleskörűen biztosítaná… ha a kormány betartaná azt?