A nyár sem telik oktatási események nélkül (2023.)
A kimerítő és kiábrándító 2022-2023. tanév érettségi vizsgái is lezárultak július első napjaiban. A szükséges adminisztrációk valamint a tanév értékelése és lezárása után végre a tanárok is megkezdhették a táboroztatásokkal és alacsony fizetésük miatt sokak esetében munkavállalással színesített, pihentető, három hónapos nyári szünetüket, mely úgy augusztus 20. körülig tartott.
A Tanítanék részt vett a július 13-15. között megrendezett Bánkitó Fesztiválon, melyre interaktív programokat vittünk.
A hónap végén megjelent a következő tanév rendjének tervezete (melyet az ellentmondásokra fittyet hányva véglegesítettek is). A szöveget végigtanulmányozva sok érdekességre bukkantunk:
Ezzel egyidőben a Tanítanék is csatlakozott a Polgár Alapítvány nyílt leveléhez:
Nyílt levél Gulyás Gergelynek!
Egyetértünk Gulyás Gergelynek a tegnapi kormányinfón tett kijelentésével, amelyben az idei lesújtó kompetencia adatok kapcsán elismerte, hogy gond van a roma gyerekek oktatási integrációjával.
Igen, véleményünk szerint ez ma a legsúlyosabb társadalmi kérdések közé tartozik. A roma tanulók oktatási sikertelenségében összpontosul ugyanis a magyar közoktatás szinte minden problémája. A roma diákok nagyrészt olyan kistelepüléseken élnek, ahol eleve nem tudnak hozzáférni a minőségi oktatáshoz. Ezen települések iskoláinak zömében évtizedek óta szaktanárhiánnyal küszködnek, amelyek infrastrukturálisan és eszközellátottságban is messze elmaradnak az elvárt szinttől. Vajon ez kinek a felelőssége?
A roma gyerekek a fő elszenvedői annak a strukturális problémának is, hogy az oktatási rendszer nem képes a szegénységből eredő hátrányokat kompenzálni, sőt, a kutatások egyértelműen megmutatják: Magyarországon az iskola a világon szinte egyedülálló módon még növeli is a társadalmi különbségeket. Tizenkét év kormányzás után kire lehet mutogatni emiatt?
A roma gyerekek nagy része nem rendelkezik megfelelő informatikai eszközökkel és interneteléréssel, így a Covid-időszakban történt, mindenkit megviselő online oktatás – a széleskörű civil összefogás ellenére – leginkább őket sújtotta. Felbecsülhetetlen a lemaradás, ami emiatt keletkezett. Vajon kinek kellett volna felismernie és kezelnie a problémát?
Mindenekelőtt pedig a roma tanulók gyakran már a legelső óvodai napon súlyos előítéletekkel, sokszor kirekesztő szándékkal szembesülnek gyakorlatilag minden érintett részéről. Ennek eredményeképp külön osztályokba, iskolákba kerülnek, gyakran annak árán is, hogy normál értelmi képességűekként is fogyatékossá minősítik őket. Eközben gombamód szaporodnak az olyan jobbára egyházi és alapítványi iskolák, ahová a náluk jobb módú gyerekeket „átmenekíthetik” szüleik. Vajon kinek a felelőssége, hogy magyar gyerekek százezrei kerülnek parkolópályára pusztán a bőrszínük miatt? Ki fogja megfizetni azt a mérhetetlen költségvetési bevételkiesést, amit generációk alulképzettségbe szorítása okoz?
Tisztelt Gulyás Gergely!
Megszoktuk már, hogy ha a kormány egy számára kényelmetlen problémával szembesül, akkor valahogy mindig van kire áthárítani a felelősséget. Ebben a mutogatásban most – talán nem szándékosan – mégis sikerült megragadnia a lényeget! Most már csupán annyi a dolguk, hogy vonják le a helyes következtetést: az a módszer, ahogyan a magyar közoktatást eddig irányították, ahogyan a szegénységben élő roma gyerekeket kezelték, látványosan csődöt mondott!
Van viszont remény, meg kell hallani azok hangját, akik hosszú évek óta következetesen kiállnak a roma gyerekek kirekesztése ellen. Íme néhány javaslat, ami már rövid- és középtávon is eredményeket hozhat: Indítsanak átfogó felülvizsgálati programot a roma gyerekek indokolatlan értelmi fogyatékossá minősítésének csökkentése érdekében. Ezáltal a korlátozott gyógypedagógiai kapacitást a valódi SNI tanulókra lehetne fordítani. A roma gyerekek egyenlőségének biztosítása mellett zárják be azokat a kistelepülési iskolákat, ahol a gyereklétszám nem indokolja a fennmaradást. A sokszor roma többségű kisiskolák megszüntetése ezáltal a költségvetési kiadásokat is csökkentené. Minden állami normatívából működtetett általános iskolában – így például az egyházi fenntartású intézményekben is – ugyanazok a beiskolázási szabályok érvényesüljenek. A pedagógusképzés és az életpályamodell teljes megújításával tegyék ismét vonzóvá és megbecsültté a pedagóguspályát, mert tanár nélkül nincs jövő.
Olyan oktatási reformra van szükség, amely valóban átalakítja az oktatási rendszer egészét úgy, hogy mindenki egyformán elérhető és egyenlően magas szintű oktatást kaphasson!
Budapest, 2023. 07. 27.
Polgár Alapítvány az Esélyekért Roma Oktatási Ügykoalíció 1 Magyarország Kezdeményezés Roma Sajtóközpont Egyesület Romaversitas Alapítvány Tanítanék Mozgalom Varázskert Egyesület Érdekem az Érdeked Egyesület Élménylelő Ifjúsági Egyesület Gyerekesély Közhasznú Egyesület BAGázs Egyesület Autonómia Alapítvány Egységes Diákfront Rosa Parks Alapítvány UCCU Alapítvány Civil Kollégium Alapítvány
Berta Beával, a Tanítanék egyik képviselőjével készített a Telex interjútirodalomterápiáról egy szöveggyűjtemény kapcsán, amin Bea is dolgozott.
A Tanítanék Mozgalom támogatta a Roma Parlament – Polgárjogi Mozgalom megmozdulását, kiállva a nyílt rasszista gyűlöletkeltés ellen: Mondj nemet az uszításra! –Tiltakozás a cigányellenes demonstrációk ellen.
Az eseményen Tölley Kata is beszédet mondott:
Jó estét mindenkinek, Törley Katalin vagyok, tanár, a Tanítanék Mozgalom aktivistája.
Azért vagyunk itt, mert egy órán belül alkotmányellenes, gyűlöletkeltő, félelmetes megmozdulás kezdődik itt, az országunkban, a városunkban. A rendőrség a nyilvánvaló jogellenesség, a várható uszítás ellenére tudomásul vette a Mi Hazánk Mozgalom mai felháborító akcióját. Egy olyan országban élünk, ahol nem csak ez történhet meg, ahol buborékokba és fizikai vagy gondolati gettókba kényszeríti a hatalom a különbözőeket, a gyengéket, a másokat – s ezzel, ne legyenek illúzióink – mindannyiunkat.
Tanár volnék, s a jobb közoktatásért évek óta küzdő aktivista. Pontosan tudom, hogy az oktatási rendszerünk egyik legsúlyosabb, halálos betegsége az esélyegyenlőtlenség, az elkülönítés, a megkülönböztetés. Pedig, ahogy Esterházy Péter írja:
”…a világ nagy, és mindenféle emberek vannak benne. Magyarország ugyan nem nagy, de azért ember van benne bőven. Ilyen, olyan. (…) Ez a bonyolult, ez a más, hogy mindenki más.„
A Mi Hazánk és félkatonai szervezete rendszeresen masírozik a romák által lakott faluvégeken, telepeken. Anyaként a húsomban érzem a roma asszonyok anyai rettegését a gyerekeik biztonságáért. Tanárként pedig érzem a felelősséget. A nehezen megélhető felelősséget az ezer sebből vérző iskolarendszerünkért, amely képtelen megfelelni a legalapvetőbb elvárásoknak, ahol gyenge, bátortalan és eszköztelen munkavállalók küzdenek a fennmaradásért. S ami fennmarad, az, sajnos, nagyon messze van attól az egyszerű ideálistól, ami segíthetne egész országunknak a felemelkedésben. Hiszen, milyen egyszerű lenne, ha az iskola betölthetné egyik legalapvetőbb feladatát: az együttnevelést. Azt, hogy minden gyerek, származástól, bőrszíntől, lakhelytől, anyagi kondícióktól függetlenül megkapja a neki járó lehető legjobb oktatást, a boldoguláshoz vezető utat. S mindezt együtt, elkülönítés nélkül. Az iskola feladata és öröme az lenne, hogy az ott lévők, pedagógusok, tanulók és szülők végre megéljék és megtanulják a különbözőség gazdagságát, hogy felfedezhessék a másság szépségét, hogy megtanulják értékelni egymás értékeit, s felismerhessék, hogy együttnevelés nélkül nincs békés együttélés. Márpedig a békés együttélés mindannyiunk kiemelt érdeke, a többségé csakúgy, mint a bármely kisebbségeké. S azt se felejtsük el, hogy bármikor, bármelyikünk kisebbséggé, üldözötté, bűnbakká válhat. Ehhez nem kell romának lenni, elég pédául – ha tanár vagy…
Amíg a romákra, tanárokra, egészségügyi dolgozókra – más szexuális orientációjúakra, hajléktalan emberekre, rendőrökre – úgy tekintünk, hogy ők nem mi vagyunk, az ő problémáik nem a mi problémáink, addig az abuzív hatalom malmára hajtjuk a vizet, hiszen nekik ez az érdekük, s propagandagépezetükkel ezt tartósítják: hogy mindenki csak magával törődjön, sőt, hogy mindenki ellenségnek lássa a másikat, a „más” másikat. Holott látnunk kell: mivel társadalomban élünk, minden ember összekapcsolódik és függ egymástól. S ha nagyon sok ember érzi magát rosszul lelkileg, fizikailag, ha nagyon sokaknak van veszélyben a megélhetése, sőt, az élete, akkor az kihat a társadalom egészére, az aktuális többségre is.
A nagy közös lelkiismeretet nem lehet sokáig büntetlenül becsapni. Ha hagyjuk, hogy származásuk, szexuális orientációjuk, anyagi helyzetük, foglalkozásuk miatt emberek célkeresztbe kerüljenek (most szó szerint is!), akkor azzal elfogadjuk, hogy mi magunk is bármikor kerülhetünk hasonló helyzetbe. Ehhez nem kell romának lenni. Látjuk. Elég, ha tanár vagy.
Ismétlem magam: minden gyereknek joga van ahhoz, hogy a számára legmegfelelőbb oktatáshoz szabadon hozzáférjen, hogy az állam biztosítsa számára a boldoguláshoz szükséges tudást. A magyar állam azonban folyamatos mulasztásos törvénysértésben van: nem biztosít megfelelően működő iskolát, ahogy nem biztosít megfelelő egészségügyet, nem tartja fenn a szociális rendszert, kivérezteti a kultúrát, s gyűlöletkeltő eseményeket bátorít, engedélyez. A megfélemlített, fenyegetett roma gettókban élő, szegregált, ellátatlan iskolákba járó gyerekeknek vajon mennyi esélye marad? Ők azok a gyerekek, akiknek már a szülei is tanárhiánnyal küzdő, alacsony színvonalú iskolákba jártak, ők azok a gyerekek, akik a mai oktatási válság legkitettebb áldozatai. De ne feledjük: az ő tragédiájuk minden magyar állampolgár közös tragédiája, az ő megfosztottságuk mindannyiunkat kifoszt. Megfoszt attól a legalapvetőbb érdekünktől, hogy egy békés, demokratikus, esélyegyenlőségen alapuló országban éljünk. Ne csapjuk be magunkat: a szegregáció azt is jelenti, hogy a problémákat s a valóságot karanténba zárjuk, elfedjük, s illúziókban tartjuk a többséget. Ez a hazugság, a gyűlölet és az önbecsapás fenntarthatatlan társadalma.
A fenyegetett romák helyzete jól mutatja, mi történik egyre több emberrel, egyre több csoporttal Magyarországon. Kikiáltják őket bűnbaknak, ha segítséget kérnek, azt nem hallgatják meg, majd amikor nehézségeik miatt olyan helyzetbe kerülnek, hogy nem tudnak „szabályosan” játszani, esetleg már sehogy sem tudnak játszani, mert a napi megélhetés a tét, akkor számon kérik rajtuk, hogy nem tudnak boldogulni. S ehhez, tényleg nem kell romának lenni. Elég, ha tanár vagy…
„Ne gyűlölködj! Sokkal kevesebb a szeretet parancsánál, megfoghatóbb, gyakorlatiasabb. (…) ne hörögj, próbáld megérteni a másik szempontjait, tehát hogy vannak szempontjai, meglátni a korlátait és meglátni a magad korlátait. Próbáld megőrizni az ép eszedet, miközben tudnod kell, hogy ésszel nem megoldható a világ, de ész nélkül bizonyosan elveszik. Dönteni kell, hogy a gyűlölet fennhatósága alá akarunk-e tartozni vagy sem. (…)”
Az együttnevelés szabadság. A szabadság a túlélés feltétel nélküli feltétele. Ezért kell vállalnunk, nekünk, jogvédőknek, polgárjogi aktivistáknak, tanári ellenállóknak a küzdelmet, a nehéz küzdelmet a szabadságért, az egyenlőségért! Itt és most azonban még sokkal több forog kockán. Emberek, magyar állampolgárok, gyerekek életéről, biztonságáról, fenyegetettségéről van szó. Zsigeribb probléma ez, mint az oktatási szabadság, az oktatási esélyegyenlőség kérdése. Életről, életekről van szó. S az emberségünkről van szó. S ha nem küzdünk az emberségünkért, ha nem küzdünk polgártársaink biztonságos életéért, akkor hol a szabadságunk??? Ez a ma lényege…
„Csak a szabad embernek van esélye a szeretetre. A Légy szabad! felszólításnak ebben áll a nagysága, ebben az esélyben, ebben a súlyban. Szabadnak lenni az nem szabadságon lenni, az nem könnyű feltétlenség, szabadnak lenni nehéz. Nehéz és jó. Az ember szabadnak születik.”
Köszönet Esterházy Péternek, aki nagyon hiányzik, és aki itt lenne. S ehhez nem is kell romának lenni, s nem kell tanárnak lenni sem. Csak szabadságot szerető embernek.
Ugyanez felvételről:
A Roma Parlament rasszizmus elleni tüntetéséről szóló posztunk és az eseményen való részvételünk után a Magyar Nemzet bátor, névtelen cikkben nyomozta ki, hogy mi kiállunk a rasszizmus ellen, s ezt negatív színben feltüntetve próbált lejáratni bennünket:
Azóta is büszkén vállaljuk: a Tanítanék kiáll a rasszizmus ellen.
A naptári nyár utolsó napján került sor a Mérce adománygyűjtő kiállításának záróesemémyére. A tárlatra a Mérce elmúlt 6 évének legjobban sikerült sajtófotóiból válogattak. Augusztus 31-én rendhagyó tárlatvezetéssel is készültek: az eseményt Törley Kata vezette, s szó volt az elmúlt évek tanár- és diáktüntetéseiről, a Freeszfe-s egyetemfoglalásról, a tanulságokról és a hogyan továbbról is.
