Csillámpóni

írta: Pócsné Berkesi Zsuzsanna gimnáziumi tanár

Már egy ideje küzdök azzal, hogy megírjam-e ezt a cikket, ugyan mi értelme, többször is leküzdöttem a vágyat, hogy beszéljek róla, de hát ahogy drága apukám mondta volt:

Történt, hogy valamikor decemberben szembejött velem egy cikk a HVG-n¹, ahol Gloviczki Zoltán, korábbi köznevelési államtitkár-helyettes, jelenleg az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora azt nyilatkozta, hogy a „pedagógushiány csökkentéséhez tudatosítani kellene a fiatalokban, hogy a tanári pálya egy nagyon szép, fontos, értelmes hivatás”. Szerinte óriásplakátokon kéne ezt hirdetni. Amióta ezt a csillámpónik világából érkezett mondatot olvastam, nem hagy nyugodni a gondolat, hogy meg kéne írni az igazságot… Nem, nem írom meg, hiszen én is gyakran gondolom, hogy milyen szép pálya az enyém, amit 34 éve űzök.
De aztán utolért a januári depresszió, és egyre ott kattogott a fejemben Gloviczki mondata, nem tudtam kiverni a fejemből, hogy

A szépségét is nehéz mostanában meglátni, mert annyi nehézséget kell túlélni, átélni, hogy a szépsége csak egy homályos üveg mögött dereng fel néhanapján.

Támadások kereszttüzében élünk, támad minket kormányzat a sikertelenségért, a diák azért, mert értelmetlen dolgokkal tömjük a fejét, a szülő azért, mert túlságosan leterheljük a gyerekét, az igazgatóság azért, mert nem hozzuk a kellő eredményeket.

De ha az ő érdekeit néznénk, akkor teljesen mást csinálnánk, mint ami elő van írva, valószínűleg nem is tanítanánk, csak a lelkükkel foglalkoznánk, azt próbálnánk rendbe tenni valahogy ebben az őrült világban. De nem, ezt nem tehetjük, hiszen ott a tananyag, a kimeneti mérések, a kompetenciamérések, az érettségi, a felvételi statisztika, a gimnáziumi rangsor,

Tudjuk, hogy nem ezt és nem így kéne tanítani, pont fele ennyit és egész másképp kéne, de nulla szabadságunk van e téren. Funkcionális analfabétáknak tanítjuk a szinekdochét és a kotangenst, magoltatjuk a soha el nem olvasott kötelező olvasmányok tartalmát, értelmetlen életrajzokat és dátumok tömkelegét abban a világban, amikor minden lexikális tudáshoz egy másodperc alatt lehet hozzájutni.

Sikerült egy szolgáltatássá alázni a tanárok munkáját, vagy lenéznek minket, mert a hangzatos fizetésemelések ellenére még mindig gyatra bérért dolgozunk, megkapjuk persze azt is, hogy nem dolgozunk eleget, vagy – a másik oldalon – elítélnek azért, mert a kormány szekerét toljuk, és gerinctelenül nem mondtunk fel a nagy felmondási hullám idején.

Közben egyre több rajtunk a teher, egyre több az adminisztráció, az óraszám, a kötelező (és ingyenes) helyettesítés, versenyfelügyelet, kötelező továbbképzés…

Szóval kedves Gloviczki Zoltán, csak remélni tudom, hogy egyszer tényleg igaz lesz megint, hogy ez egy szép, fontos és értelmes hivatás, de ma nem az.

A ma pedagógusánál nem az a kérdés, hogy eléri-e a burn out,
hanem az, hogy mikor.

1. HVG360° előfizetéssel olvasható: „Óriásplakátokon, internetes reklámokban kellene hirdetni, hogy milyen jó pedagógusnak lenni”– interjú Gloviczki Zoltánnal; Balla István, 2025.12.15. ↩︎