A Tanítanék 2023-tól kereste tudatosabban a külföldi partnerekkel, partnerszervezetekkel való kapcsolatot, építette nemzetközi ismertségét a tudásmegosztás érdekében és akár az együttes, hatékonyabb érdekérvényesítés reményében. Ennek már korábban – és azóta – is több közös megbeszélés, információcsere és látogatás volt az eredménye. Most két olyan meghívásról számolunk be röviden, melyeknek alig néhány nap különbséggel tettünk eleget.
Lipcse – 2024. november 3-5.
Lipcsében november 4-én került sor egy egész napos konferenciára A civil társadalom helyzete és lehetőségei az illiberális demokráciákban címmel. Ezen az eseményen a demokráciát és az állampolgári nevelést elősegítő németországi civil szervezetekben dolgozók és két-két meghívott lengyel-, ill. magyarországi civil szervezet (köztük a Tanítanék) képviselői találkoztak és osztották meg ismereteiket a témáról.
A németországi partnerek sok képviselője tart attól, hogy náluk is bekövetkezhet az illiberalizmus térnyerés. Ugyanakkor mind a lengyelországi, mind a magyarországi civilek már megtapasztalták a mindennapokban, hogyan szűkülnek be a lehetőségeik, ezért meghívóink hasznosnak vélték, ha első kézből kapnak információkat.
Lipcsében Pilz Olivér képviselte a Mozgalmat, és számolt be a magyar oktatást is elérő „szűkülő terekről”, majd a továbbiakban válaszolt a felmerülő kérdésekre.
Olivér felszólalásának szövege:
„Mivel a magyarországi változások apró lépésekben, tégláról-téglára, (főleg kívülállók számára) szinte észrevehetetlenül történtek a jelenlegi válságos helyzetig – ahogy a béka is megfő, ha alágyújtunk a kellemes hőfokú víznek, amiben ül –, ezért egy vázlatos és talán tanulságos kronológiát szeretnék elmondani, amiből kiderül, hogy hogyan „főzte meg” az oktatást és annak szereplőit az illiberális magyar kormány a források elvonásával, a centralizációval, a pedagógusok szabadságának elvételével és megfélemlítésével:
2010-től Orbán-kormányok vannak: Az oktatási (a szociális, az egészségügyi, a kulturális) ágazatból forrásokat vonnak ki. Elfogadják a Nemzeti Köznevelési Törvényt – fokozatos bevezetéssel. Voltak, akik már akkor látták, hogy a kormánypártok saját igényeik szerint kezdik átalakítani az oktatást. Akkor még nem lehetett tudni, hogy van még lejjebb – sokkal lejjebb. Az évtizedes gondok ellenére az oktatás nem kerül a társadalom figyelmének középpontjába.
2012 és 2015 között centralizálták a fenntartást (egy fenntartó, majd „enyhítés” után) 60 tankerület alakul – a propagandacél az egységes színvonal. (Önkormányzat nem lehet fenntartó.) Az iskolaigazgatókat számos jogkörüktől megfosztják. Következmény: nehézkes, akadozó intézményi működés. Pedagógus-életpályamodellt vezetnek be, ami egy minősítési rendszer (minden tanár vissza a startmezőre, az alsó fokozatba kerül, újra bizonyítania kell), megszűnő pótlékokkal, növekedő adminisztrációs- és (a tanárhiányt kisimító) munkaterhekkel (pl. a kötelező heti tanóra gumiszabályként 22-26 óra, ez jelenleg fix 24). Kompenzációként magasabb, értékálló (minimálbér alapján számított) béreket ígérnek – ezt végül évekre széthúzva, részletekben adják (kommunikációs trükk is!), s egy év múlva be is fagyasztják a bérek értékállóságát a 2014-es szinten.
Miután a köznevelési törvény minden pontja életbe lép, a tanárok elviselhetetlen nyomást éreznek. Kizsigerelve, becsapva érzik magukat a Miskolci Herman Ottó Gimnáziumban is, ezért 2016 év elején a halmozódó gondokról szóló, nagy sajtóvisszhangot keltő nyílt levelet jelentetnek meg, ami lényegében egy segélykiáltás a gyerekekért, egy szakmáért, az ország jövőjéért – sokan csak most szembesülnek a problémákkal. Megalakul a Tanítanék Mozgalom, melynek képviselői gyakorló pedagógusok – a mozgalom legnagyobb eredménye az érthető és konzekvens kommunikáció, a sikeres társadalmi edukáció. Az oktatás bekerül a közbeszédbe.
A kormány válságkezelési céllal a minisztert országos roadshowra küldi, erősebb kezűre cseréli az államtitkárt és meghívásos rendszerben (látszat)egyeztetésbe kezd (döntő többségben hozzá lojális, akár saját maga által kreált) szervezetekkel, de a propagandán kívül érdemi változtatás nincs. A pedagógusok úgy érzik, hogy nincs az oktatásban kompetens, döntési helyzetben lévő politikus, és nincs akarat sem a helyzet lényegi javítására… A kormány belekezd abba a kommunikációba, mellyel nemcsak a tiltakozókat, de saját magát is sarokba szorítja: Innentől minden oktatással kapcsolatos kritikát politikai támadásnak titulálnak, mely a hatalom megdöntésére irányul – a háttérből pedig Soros György, a kommunisták, az ellenzék, Brüsszel vagy Amerika támogatja ezt. Ebből a helyzetből nincs a politikusoknak sem visszaút, mert ahhoz be kellene vallaniuk az elkövetett hibákat, a kommunikációs manipulációt. A civil szervezetek pedig a kritikák mellett sorra készítik a szakmai javaslatokat, de ezek az irányítás részéről visszhang nélkül maradnak – végül a kudarcok miatt ezek „célközönsége” már nem is a kormány, hanem a közvélemény, ill. a fogékonyabb ellenzék.
2016-tól egészen az elmúlt időszakig (igaz hullámzó intenzitással) oktatási tüntetések zajlottak: hol a szakszervezetek, hol a Mozgalom, az utóbbi években pedig már diákok szervezésében is. A létszám változó, de a csúcs 2016-ban 60 ezer, két éve okt. 23-án 80 ezer fő. De – főleg 2022-23-ban – voltak fáklyás felvonulások, virrasztások, ülő sztrájkok, élőláncok, ahogy sztrájkok és polgári engedetlenség is, melyek szolidaritás hiányában a széleskörű társadalmi egyetértés ellenére sem terjedtek ki más ágazatokra.
2016-ban elkezdődik a tanárokról a negatív kommunikáció és a megosztás is. Az egyházi intézmények eddig is eltérő finanszírozással és számos dologban eltérő jogszabályi környezetben működhettek. A szakképzést és a felsőoktatást a közoktatástól leválasztva más minisztériumok alá sorolják, a szakképzésben egymást érik a reformok, az ott tanítók kikerülnek a közalkalmazotti státusz- és bérkörből. Az egyetemek autonómiáját – kevés kivételtől eltekintve – végképp beszántják a kormányközeli delegáltakkal kitömött alapítványi fenntartásába vétellel. Korlátozzák az igazgatók és megtiltják a tanárok nyilatkozatáttételét a sajtóban. A pedagógustársadalomban kezd eluralkodni a félelem. És megjelennek az első megtorlások is: akiről a világhálón olyan képet találnak, melyen az oktatási mozgalmak jelképeit viseli próbálják ellehetetleníteni (pl. igazgatói pályázatokat utasítanak el, korábban sztrájkoló tanárokat nem vesznek át). Általánosságban a civil szervezeteket is próbálják lejáratni vagy korlátozni.
2020: COVID év… Szeptember új NAT-tal (alaptantervvel) indul – az előző hatásvizsgálata, és (szokás szerint) érdemi egyeztetés nélkül. Kidolgozói személyét is titokban tartják. A tananyagmennyiség sok tárgyból tovább nő – nincs lehetőség csak frontálisan „ledarálni” azt –, s kormányzati ideológiával átitatott. És az EU számára új Köznevelési stratégia íródik, mely (Radó Péter oktatáskutató szerint) „nem több mint az uniós forrásokhoz való hozzáférés lepapírozása”.
2022: A COVID lezárások utáni első sztrájkot a kormány próbálja jogi úton ellehetetleníteni – a bíróság nem ad nekik igazat. Ezért a rendeleti kormányzást kihasználva – ami hol a járványhelyzetre, hol a migrációra, hol a háborúra hivatkozva a mai napig fennáll – a kormány korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát (lényegében láthatatlanná teszik a munkabeszüntetést). Válaszul sok pedagógus polgári engedetlenségbe kezd. A Tanítanék sztrájkalapot gyűjt.
A választások után – bár Orbán alatt eddig sem volt önálló oktatási minisztérium – a közoktatást a belügyminiszter felügyeli: aki a legjobban ért a rendfenntartáshoz. A gazdasági válság európabajnok magyar inflációja miatt a most már megélhetési gondokkal is küszködő tanárok folytatják – érdemleges sztrájk hiányában – a néhány órás polgári engedetlenségeket. A válasz fenyegetés, felfüggesztés, ill. kirúgások (van, ahol ez ellehetetleníti a működést). Az ezt követő pedagógus-, szülői és diákmegmozdulásokat a kormánypropaganda (beleértve az állami médiát is) próbálja nevetségessé tenni, politikai akcióként feltüntetni vagy meg sem említi.
2023. Egyes számítások szerint az oktatási dolgozók 30%-a hiányzik, míg a kormány továbbra is csak fegyelmező-büntető intézkedésekben tud gondolkozni. A hatalom megkreálja a státusztörvényt – ismét érdemi egyeztetés nélkül (a szakszervezetekkel is felkészületlen, döntési kompetenciák nélküli kormányhivatalnokok ülnek le, de még ezen tárgyalások alól is próbálnak kibújni). 2024. 01. 01-től megszűnik a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonya. A jogszabály technikai megoldás a belügynek, hogy fenntartsa a működő oktatás látszatát: a pedagógusok képzési követelményei csökkennek, nehezebb a pályaelhagyás, átvezényelhetők, nő az ingyenes helyettesítési keret… Eredmény: ezres nagyságrendű pályaelhagyás (korlátozott végkielégítéssel) –> ez egy „bosszútörvény”. A 29. tanévemben én is távozom. A státusztörvényt el nem fogadó pályaelhagyókat nyíltan nem veszik vissza a mai napig sem.
2024 szeptember: a diákok digitális eszközeit kitiltják (az iskolákban viszont alig van ilyen eszköz). A teljesítményértékeléssel, a NAT-ból történő vizsgáztatással, a pedagógusok mobilhasználatának szabályozásával folytatódik a tanárok megrendszabályozása.
Ebben az alulfinanszírozott, centralizált, döntés- és hatalomkoncentrált, autonómia nélküli, arrogáns légkörben ma a beletörődés, a feladás, a félelem, a fásultság – és mivel egy elöregedő rétegről van szó (50 feletti az átlagéletkor!) – a „nyugdíjig kibírjuk valahogy” szemlélet jellemzi a tanárokat. Merre halad az a nemzet, ahol a fiatalokat ilyen állapotban lévő pedagógusoknak kell tanítania?”
a Tamás-templom Bach szobrával
Kolozsvár – 2024. november 8-10.
November 8-10. között a Mentés másként pedagógia VI. konerenciáján vettünk részt Kolozsváron. A Mentés másként olyan fiatal egyetemistákból, pályakezdő pedagógusokból szerveződött 2017-ben, akik a Tanítanékhoz hasonlóan egy demokratikus oktatási rendszerben, korszerű és hatékony módszerekkel szeretnének változást elérni. Az idei konferencia témája elsődlegesen a szolidaritás, az öngondoskodás, a szervezeti fenntarthatóság volt, de nagy szerepet kapott az oktatási rendszer társadalomformáló szerepe is.
A felkérésnek örömmel mondtunk igent, hiszen mindig keressük azokat a partnereket – határainkon innen és túl – akikkel támogathatjuk egymást egy 21. századi, demokratikus oktatási rendszer megteremtésében. A Tanítanék részéről Pető Fanni és Tóth Bence tartott előadást “Fenntartható ellenállás” címmel.
Ahhoz, hogy a gyerekeink egy boldogabb országban élhessenek, hosszú távon kell terveznünk és kitartóan kell dolgoznunk az oktatási rendszer megújításáért. A Tanítanék Mozgalom eszközeinek és mérföldköveinek bemutatásával szerettük volna inspirálni a jelenlévő pedagógusokat és a civil szervezetek munkatársait.
Bence bemutatta digitális infrastruktúránk működését, hogy hogyan építettük fel a levelezőlistánkat, gyűjtünk adományokat, majd egy gyakorlati példán, azaz egy konkrét kampányon keresztül szemléltette ezeket. Fanni beszélt a civil szervezeteknek szóló pályázati lehetőségekről (a pályázatok típusairól, hogy mire kell figyelni, ha pályázol, hogyan illeszthetők be a pályázati programok a szervezet működésbe stb.), illetve volt szó az önkéntesek bevonásáról is.
Az előadás PPT-je: