írta: Miklós György a Szülői Hang Közösség társalapítója
Szülőként egyre többen szembesülünk a fájdalmas valósággal: a magyar közoktatás nemhogy nem adja meg gyermekeinknek azt, amire szükségük van, hanem sokszor még azt is elveszi, amit gyermekeink természetesen hoznak magukkal, az őszinte érdeklődést és tudásvágyat. Lesújtó megtapasztalni, ahogy az iskola kapuját izgatottan átlépő kisgyerekek lelkesedése röpke hónapok alatt elvész már az első évben, ahogy egyre fáradtabbá, fásultabbá, frusztráltabbá és érdektelenebbé válnak, miután szembesülnek a töménytelen és gyakran teljesen elavult tananyaggal, a múlt századot idéző poroszos módszerekkel.
A szülő, aki nem érzi mindezt a természetes működés kötelező és kihagyhatatlan részének, hamar falakba ütközik; a kormányzat által központilag meghatározott rendszerből nincs menekvés, a tankerületnél pedig a legtöbb esetben hiába próbálkozik bárki a helyi problémák megoldásával.
A legtöbb probléma egyértelműen országos szintű: ha átvinnénk gyermekünket egy másik iskolába, jó eséllyel ott is hasonló jellegű bajokkal szembesülnénk.
Emiatt döntöttünk úgy 2016-ban szülőként, hogy gyerekeink érdekében teszünk egy kísérletet a változásra és változtatásra: megalapítottuk a Szülői Hang Közösséget, mert hisszük, hogy nem vagyunk egyedül, van ráhatásunk, ha nem fordulunk el és hallatjuk a hangunkat! Ha összefogunk, ha szembesülünk és szembesítünk a problémákkal, ha közösen állunk ki minden gyerekért, ha együtt fordulunk a döntéshozókhoz, akkor talán többre jutunk. 9 évvel később egy lassan, de folyamatosan bővülő közösséggel számtalan nyilvános felszólaláson vagyunk túl, miközben a keserű és kijózanító tapasztalatok egyre csak sokasodnak:
A jelenlegi kormányzatról lepattannak a problémajelzések, hiába fogalmazzuk meg azokat közösen, akár több ezer vagy esetenként több tízezer aláírás és a szakmai szereplők állásfoglalása kíséretében.
Ami válaszként érkezik az illetékes államtitkártól, az legfeljebb néhány üres és már az unalomig ismert kommunikációs panel, politikai sárdobálás, felelősséghárítás és gyakran a tények súlyos elhallgatása, elhazudása.
A hatékonyabb érdekképviselet érdekében 2023-ban informális közösségünket bejegyzett civil szervezetté alakítottuk, és ezzel lehetővé vált, hogy csatlakozzunk az Európai Szülők Szövetségéhez (EPA, European Parents’ Association). 2025 októberében először nyílt alkalmunk arra, hogy személyesen is részt vegyünk a nemzetközi szervezet pozsonyi kongresszusán, ahol találkozhattunk a többi európai ország szülői társszervezeteinek képviselőivel.
Európai közösségünkben általánosan elmondható, hogy sok nehézséggel találkoznak a szülők, látják a problémákat, küszködnek és gyakran a javaslataik lepattannak a kormányzatokról.
De a legfájdalmasabb mégis azzal a hatalmas különbséggel volt szembesülni, hogy bár a magyar oktatási rendszer sok szempontból jóval elkeserítőbb állapotban van az uniós átlagnál, arra sehol sincs példa, hogy egy rendőrfőnök kezébe adták volna a közoktatás irányítását, miközben sem a szakmai szereplőkkel, sem a diákokkal, sem a szülők képviselőivel nem áll szóba a hatalom, az oktatás irányításában a pillanatnyi politikai érdekek teljesen háttérbe szorították a gyerekek, a jövő, az ország érdekeit.
Világosan látható, hogy jelentős különbség van Nyugat-Európa és a volt szocialista országok között. Több nyugat-európai országban nagy múltja és hagyománya van a szülői szervezeteknek, például Ausztriában több mint száz éve működik már szülői szervezet, tagsággal, tagdíjjal, Franciaországban több szülői szervezet is van milliós nagyságrendű taglétszámmal. Kelet-Európában más a helyzet, de azért van több ország, ahol még így is jóval előttünk járnak, mind szervezetileg, mind szülői aktivitásban: Romániában regionális szinten működnek szülői csoportok, egyfajta hálózatban, és országos szinten is képviseltetik magukat. Szlovákiában, ahol a kongresszus megrendezésre került, van érdemi kommunikáció, szakmai párbeszéd a kormányzat és a szülői szervezet között, sőt ennek az eseménynek a megrendezését is támogatta a szlovák kormány, egy kormányzati tisztviselő pedig előadást is tartott arról, hogy a szlovák oktatásban erősíteni kell a kritikai gondolkodás fejlesztését. El tudnánk képzelni mindezt ma Magyarországon, egy színes szakmai konferenciát, ahol nem csak a hatalomnak kedves szervezetek mondják el a hatalomnak kedves szavakat?
A nemzetközi találkozó tükröt tart elénk és alkalmat ad az önreflexióra. Ha csak a régiós országokat nézzük, akkor is elgondolkodtató, hogy miért jóval szervezettebb és erősebb a szülői érdekképviselet például Romániában, vagy Szlovákiában? Mi az, amit jobban csinálnak, és mit tanulhatunk tőlük? Biztosan nem arról van szó, hogy a román vagy szlovák szülőknek több ideje és pénze lenne ilyesmire, és azt sem mondhatjuk, hogy nálunk sokkal könnyebb helyzetben lennének. Igaz, hogy bár a saját kormányuk valamivel nyitottabb a párbeszédre, de a szülői javaslatok ott is nagyon nehezen jutnak el a kormányzati támogatásig.
A valódi különbség nem a külső körülményekben, inkább a szülői, társadalmi hozzáállásban keresendő. Az érdekvédelem csak közösségi alapon tud működni: nagyságrendekkel többen hajlandóak időt, energiát, pénzt befektetni a közös érdekképviseletbe, tevékenyen tenni és aktívan szerepelni, főleg akkor, ha a gyerekek jövője a tét.
A magyar közoktatás jelenlegi válságáért súlyos felelősség terheli a mindenkori kormányokat, de ne feledkezzünk el arról sem, hogy a közoktatás lepusztítása ebben a formában nem történhetett volna meg, ha a társadalom jelentős része, ezen belül a szülők nem asszisztáltak volna ehhez akár tevékeny támogatással, akár közönnyel, akár kerülőutak megkeresésével, kimenekítve a saját gyerekeiket.
Az oktatás közügy, a döntéseket a kormány hozza meg, a kormány döntéseit pedig erősen befolyásolja a választói akarat, az ellenállás vagy annak hiánya.
A Szülői Hang Közösségben a szülői érdekvédelem hazai megteremtésén és megerősítésén dolgozunk, folyamatosan igyekszünk tanulni a tapasztalatainkból. Fontos képviselni a gyerekek érdekeit a kormányzattal szemben, de legalább ilyen fontos az is, hogy a társadalom problématudatosságát erősítsük. Mindaddig, amíg a szülők jelentős része nem érti és ismeri fel, hogy a mindennap tapasztaltható problémák mögött súlyos kormányzati hibák és mulasztások vannak, amelyek minden itt élő gyermek és felnőtt életét, jövőjét alapvetően meghatározzák, amíg az országgyűlési választások során nem szerepel az elsődleges szempontok között a közoktatás állapota, addig nem remélhetünk érdemi változást.
Sokan nem követik részletesen a közéletet, az iskolákban, óvodákban tapasztalt hibák, hiányosságok és méltatlan körülmények miatt a pedagógusokat vagy az igazgatókat hibáztatják, nem érzékelik a mögöttes rendszerszintű problémákat, nem látják, vagy nem akarják látni a kormány felelősségét. Közös feladatunk, hogy próbáljuk a társadalom mind szélesebb körében elmondani, mennyire sorskérdés a változás! Van remény és van lehetőség a jobbításra, de ehhez a szervezett szülői részvétel és érdekképviselet hosszabb távon is megkerülhetetlen, ennek felépítéséhez pedig valamennyiünkre szükség van!
Sokan érezzük végtelenül elkeserítőnek a magyar közoktatás állapotát, sokunkat fojtogat a magyar közéletben tapasztalható immár másfél évtizedes kormányzati arrogancia és hatalompolitikai működés. Újra és újra fontos emlékeztetni önmagunkat:
A szabadságunk elsősorban belülről fakad, magunk dönthetünk arról, hogy milyen ügy mellett állunk ki és kikkel kötjük össze sorsunkat, mi vagyunk azok, akiknek ezt a képességet meg kell tanítanunk a következő generációknak ahhoz, hogy működő, békés, demokratikus, élhető országban éljenek, tervezzenek, dolgozzanak, boldoguljanak.
Szülőként messzire vitt minket az elkeseredés, sok mindennel próbálkoztunk és messzire is utaztunk, de a megoldás közelebb van, mint gondolnánk: akkor remélhetünk pozitív változást, ha önmagunkra nem a hatalommal szemben esélytelen, tehetetlen alattvalóként, gyerekeinkre nem áldozatként tekintünk. Mindannyian sokat tehetünk a változásért, amihez elsősorban az kell, hogy megtanuljunk egyén helyett közösségben gondolkodni! Ha ezt megtesszük, akkor megtettük az első és talán legfontosabb lépést azért, hogy a gyerekeinknek egy jobb, esélyteremtő és élhető országot építhessünk!