Diverzitás és jövő a közoktatásban

írta: Gyarmathy Éva és Kerényi Mari

A cikk a Lányi András által szerkesztett
Felforgatókönyv (2026)
közoktatási fejezetéhez írt vitaanyagból készült.

Axióma:

• A közoktatás feladata, hogy minden gyermeknek olyan nevelést, fejlesztést és képzést biztosítson, amely által optimalizálhatja belső lehetőségeit.
• Esélykiegyenlítésnek azt tekinthetjük, amikor minden gyereknek esélye lesz a sajátosságainak megfelelő módon tanulni és fejlődni.

Mindezeket egy olyan oktatási rendszerben lehet megvalósítani, melyben a szereplők számára

• elegendő erőforrás áll rendelkezésre (idő, tudás és pénzügyi források) és
• megfelelő felhatalmazás mindezek értelmes és a célt szolgáló felhasználására.
  

Egy folyamat egy pontjának részei vagyunk. Nem csak az a kérdés, hogy a most felnövő gyerekek mennyire térnek el a korábbiaktól, hanem tudatosítanunk kell, hogy már felnőttek, sőt, maguk is szülők lettek a közoktatás számára korábban meglepetésekkel szolgáló furcsa gyerekek. Abban is bízhatunk, hogy ezután is újabb generációk következnek, és biztosak lehetünk abban, hogy újabb pedagógiai kihívást hozó gyerekek fognak érkezni.

Tudomásul kell vennünk, hogy igazából nem tudjuk, milyenek ők, főleg nem, hogy milyenek lesznek az eljövendők, de mindent meg kell tennünk azért, hogy minél alaposabban megismerjük őket. Ehhez nem prekoncepciókra, hanem őszinte, elfogulatlan figyelemre, az alapvető pszichológiai szükségletek kielégítésére van szükség.

Vagyis a kérdés nem az, hogy a gazdaságnak milyen munkaerő kell – nem tudhatjuk. Amit tudunk, hogy az őáltaluk létrehozott gazdaság majd az ő munkaerejükre és szaktudásukra épül.

Az sem jó kérdés, hogy milyen állampolgárokra van szüksége a társadalomnak – nem tudhatjuk. Azt tudjuk, hogy az őáltaluk megalkotott társadalom majd az ő szükségleteiket lesz hivatott kielégíteni.

Minden átalakítási terv és kísérlet elsődleges szűrője az kell legyen, hogy az mennyiben támogatja az adott kultúrában a gyerekek fejlődését. Minden tervnek és kísérletnek olyannak kell lennie, hogy értelmes és adekvát választ tudjon adni az idő közben, mind gyorsuló tempóban megjelenő változásokra is.

A gyerekek egy nemzedéken belül is egymástól igen eltérő képesség-struktúrával, ismeretekkel és viselkedési normákkal rendelkeznek. Emellett az egyes gyerekek önmagukban szemlélve is egyenetlen fejlődést mutatnak – mind a képességek, mind a tudás, mind a személyiségen belül területenként nagy eltérésekkel találkozunk.

Ha tudomásul vesszük és normálisnak tekintjük ezt a diverzitást (mi mást is tehetnénk?), akkor ennek megfelelően kell a közoktatást átalakítani. Vagyis a tanulási környezet kialakításakor érvényesítendő a sokféleség.

Olyan kereteket kell teremteni és olyan felhatalmazásokat adni az érintetteknek, melyekben mindenki külön engedélyek, címkék és stigmatizáció nélkül „elfér” és otthonra lel.

Minden gyerek (és minden ember, így a pedagógus is) másféle környezetet igényel ahhoz, hogy optimálisan fejlődjön, tanuljon. Akkor halad a legjobban, ha a számára ideálishoz közelítőt teremtjük meg neki. Ezek az igények a tartalom, a módszerek, az értékelés tekintetében – és lehet még sok más szempont is – nem két póluson, hanem többdimenziós skálákon jeleníthetők meg. Ami az egyiknek támasz, sorvezető, a másiknak korlát, akadály. Nincs jobb vagy rosszabb, értékesebb vagy silányabb megoldás. A dolog értékét az igazolja vissza, aki használja.

Olyan szabályozást kell tehát létrehozni, amely lehetővé teszi, hogy a spektrumokon egymástól távol esők is helyet találjanak és kapjanak a rendszerben.

Mindezen alapvető szükségletek a nevelés során a legfontosabb kapcsolatokon keresztül – felnőttel, társakkal és tárgyakkal/tevékenységekkel – elégíthetők ki, és katartikus érzésekhez vezetnek, amelyek a három alapvető szükséglet kielégítését támogatják.

Elfogadás, bizalomteli felnőtt-gyerek (mester-tanítvány) kapcsolat – a nevelési folyamat alapja. Hogy ez létrejöhessen, olyan pedagógusra van szükség, aki személyisége, képzettsége és erőforrásai (idő, energia) által alkalmas erre. Minden gyereknek (kicsinek és nagynak) legalább egy ilyen felnőtt-kapcsolatra szüksége van ahhoz, hogy harmonikusan fejlődjön.

„ÉN FONTOS ÉS ÉRTÉKES VAGYOK ÉS FONTOS ÉS ÉRTÉKES EMBERHEZ KAPCSOLÓDOM”

Élő, inspiratív kortárs kapcsolatok, együttműködés a másokkal – a szocializáció, a társadalmi közegbe való beilleszkedés, az együttműködés alapja. Figyelem és támogató segítség kell ahhoz, hogy egészséges, partneri kapcsolatok jöjjenek létre a gyerekek között. Ehhez a sokféle szerepben megvalósuló együttlét, a szükségszerűen adódó konfliktusok resztoratív (kapcsolat-helyreállító) szemléletű megoldása, az egymást támogató helyzetek tudatos megélésének segítése szükséges. A pedagógus szerepe ebben a folyamatban moderátori.

„ÉN RENDBEN VAGYOK ÉS TE IS RENDBEN VAGY – JÓ EGYÜTT”

Érdekes és izgalmas dolgok, tevékenységek – kapcsolat a világgal, a valódi tanulás lehetősége. Ebben a helyzetben a befogadás nem csupán kognitív, hanem az egész személyiséget érinti. Akkor jön létre ez a helyzet, amikor a gyerek valódi, mély érdeklődést él meg. Ezt az érdeklődést a pedagógus feltérképezheti, kapcsolódhat hozzá, ugyanakkor mint a gyerek számára fontos személy, fel is mutathatja a világ dolgait, s a gyerek őrajta keresztül kapcsolódhat ezekhez.

„A VILÁG ÉRDEKES ÉS FELFEDEZÉSRE VÁR”

Minden tervezett változtatással kapcsolatban érdemes feltenni a következő kérdéseket, és az ezekre születő válaszokban meg kell vizsgálni, hogy az általánosan megengedő lehetőségen túl milyen konkrét megoldások képzelhetők el, valósíthatók meg, s azokhoz milyen források szükségesek.

• A tervezett változtatás eredményeképpen (az eddiginél jobban) kielégülhetnek-e a fentiekben megfogalmazott, minden gyerek számára alapvetően fontos szükségletek?
• A tervezett változtatás lehetőséget teremt-e (az eddigieknél jobban) a gyerekek különbözőségének érvényre juttatására?
• A tervezett változtatás támogatja-e a különbözőségek egyenrangúként való kezelését/érvényesítését?
• A tervezett változtatás képes-e követni és befogadni a még előre nem látott, de biztosan bekövetkező változásokból eredő új megoldásokat?

A P P E N D I X

A közoktatás számtalan területe és szintje vár át- és újragondolásra. Az egészre érvényes, minden szintet átható szemléletet tükröző irányelv megfogalmazása mégsem tűnik feleslegesnek, mert a szintek és a területek összekapcsolódnak, és egymást befolyásolják.

Javasolt irányelv: kevés KELL, sok LEHET

• kevés központi előírás, sok helyi, személyre szabott megoldás;
• személyközpontúság – minden résztvevő teljes személyiségével vesz részt a folyamatokban;
• autonómia (minden szinten);
• támogatás (mentális támogatás, szakmai stb. anyagok, szolgáltatások).

Mindezek egyénileg és közösség szintjén már most megvalósítható lehetőségek a hazai oktatási rendszer átalakítása nélkül is. Számos helyen már vannak is effajta „vadhajtások”, amelyek minden központi elvárás és regressziós szemlélet ellenére valódi, természetes, ember- és jövőbarát tanulási környezetet biztosítanak.