írta: Papp Éva
Annyi mindent megtanulunk az egyetemen, és mégis kevésnek tartjuk, ha elkezdünk dolgozni. Nemcsak tanárként érezzük ezt, így érzik az ápolók, az orvosok, a rendőrök, a könyvelők, a hentesek, a kohászok. Jól is van ez, mert a valóságot nem lehet az iskolapadból megtanulni, azt át kell élni, meg kell tapasztalni, magunkévá kell tenni.
Az, hogy olyat kérdez a diák, amit az apjától nem mer, és te válaszolsz rá, így természetes.
Sokáig így volt ez. Ez volt a normalitás. Ez volt a normális emberi magatartás.
Azt beszélik, hogy az eltűnt fiatalokról, a miértekről nem beszélnek az iskolákban a gyerekekkel. Pedig a számuk növekszik – azt hiszem, nem mernék ilyen statisztikát megnézni. Rettegéssel tölt el, hogy nem tudok elég jól vigyázni a tanítványaimra.
Bekúszik a félelem a bőrünk alá.
„Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van”
Mindenütt.
Olyan szépen, lassan melegszünk fel, mint ahogy a békák főnek.
Ki kinek a zsarnoka? Mit is jelent ez a píszíség? (Lassan egy kényelmes lehetőség a felelősség elutasítására, eufémizmus a gyávaságra.) A szabadság felelősséggel jár.
Az oktatásban nem lehet felvilágosító órákat tartani.
A nyelvvizsga felkészítő órákon nem lehet állást foglalni érzékeny témákban (drog, alkoholizmus).
A felvételi vizsgán nem lehet bizonyos fogalmazás témákat megadni, mert mindenki megsértődik valami miatt (egykeség, vagy testvérség).
Mindenért más a hibás, más a felelős (a tanár, az óvónő, az orvos, az ápolók, a rendőrök, de még a tűzoltók is, vagy éppen az anyukák…).
És közben gyerekek, fiatalok tűnnek el – pedig „övék a jövő”.
ÉBRESZTŐŐŐ!!!
A felnőtt lét felelősséggel jár. Merj beszélni arról, amiről kell, amiről muszáj, még akkor is, ha ezért szőnyeg szélén állsz, még akkor is, ha ezért a szülők megkérdőjeleznek!
A felelősség mindannyiunké! Miért olyan nehéz ezt vállalni?