írta: Kiss Lilla, a Tanítanék aktivistája
Pedagógusok, szülők és nagyszülők meséltek nekünk a közoktatás mindennapjairól. Korábban már kikértük a véleményüket arról, hogy mi szerintük az oktatási rendszer 3 legsúlyosabb problémája. Több mint 6000-en válaszoltak, sokan részletesen írtak le nekünk eseteket. Őket most újra felkerestük, hogy egy-egy interjú során teljesebb képet kaphassuk. Mesélnek, reménykednek, várakoznak, elfáradnak, cselekednek, fejlődnek… Teszik mindezt a gyerekeikért, az ő jövőjükért, hittel abban, hogy az oktatásban is változásra van szükség.
Az interjúalanyok nevét és az érintett iskolákat
anonimizáltuk a történetek leírása során.
Egy 16 éves sportoló édesanyja osztotta meg tapasztalatait arról az útról, amelyet gyermeke az általános iskolától a gimnáziumig bejárt. Az anya beszámolója szerint az elmúlt évtizedben nagyon kevés pozitív tapasztalatot szereztek a pedagógusokkal kapcsolatban, és több iskolaváltásra is kényszerültek a rendszer visszásságai miatt.
Erőszak és elutasítás az alapfokú oktatásban
Az első súlyos problémák már az alsó tagozatban jelentkeztek. Bár a tanítók kezdetben kiválóak voltak, az osztályba bekerülő, szocializációs nehézségekkel küzdő gyerekek miatt kezelhetetlen konfliktusok alakultak ki. Az édesanya felidézett egy sokkoló eseteket is, amikor gyereke nem érezhette magát biztonságban az iskola falain belül.
A szülői panaszokra az iskola vezetése elutasítóan reagált: kijelentették, hogy a problémás gyerekeket védi a törvény, és közölték a szülőkkel, hogyha nem tetszik a rendszer, el lehet menni. Ez az érdektelenség oda vezetett, hogy a legjobb tanulókat egy hét alatt kivették az intézményből.
A véleménynyilvánítás ára
A család egy másik, sportprofilú iskolában próbálkozott tovább, ahol azonban egyfajta hierarchikus működéssel szembesültek. Ebben az intézményben óriási volt a fluktuáció; azokat a pedagógusokat, akik nem hódoltak be a vezetésnek, azonnal eltávolították.
A helyzetet tovább rontotta egy felsős tanár, aki az édesanya szerint diszkriminatív módon bánt bizonyos gyerekekkel és ezt az óráin is éreztette. Amikor a szülők jelezték a problémát, az igazgatónő ahelyett, hogy intézkedett volna, „boszorkányüldözést” indított a panaszkodók ellen. Az interjúalany szerint a rendszer azért is védi az ilyen pedagógusokat, mert a súlyos tanárhiány miatt mindenkit meg kell tartani, a fiatal és lelkes tanárok pedig gyorsan elmenekülnek a merev struktúrából.
A gimnázium mint menekülőút
A fordulatot a gimnáziumi évek hozták el, ahol gyermeke végre támogató közegbe került. Az édesanya kiemelte, hogy jelenlegi tanárai végre partnerként kezelik a diákot. Például a matematikatanár engedélyezte a digitális eszközök használatát, hogy segítse gyermeke haladását, és rendszeresek a korrepetálások is. Ebben a környezetben a diákok már nem félnek kérdezni, és megszűnt az állandó rettegés és bosszúállás légköre.
Rendszerszintű problémák
Az édesanya több olyan kritikus pontot is megfogalmazott, amelyek véleménye szerint megbénítják a hazai oktatást:
• Túlterheltség: A szülők és gyerekek is kikészülnek a mérhetetlen tananyagmennyiségtől és a Nemzeti alaptanterv teljesíthetetlen követelményeitől.
• A szülők hangjának elnyomása: Tapasztalatai szerint a szülőknek nincs beleszólása a folyamatokba; megtanulták, hogyha nem maradnak csendben, a gyermekük issza meg a levét.
• Elavult szemlélet: Úgy látja, hogy az oktatásban továbbra is a szocialista éra hierarchikus elvei uralkodnak.
• Anyagi és erkölcsi megbecsülés hiánya: A tanári pálya azért nem vonzó, mert a bérek alacsonyak, és a társadalom nem áll ki egységesen a pedagógusok mellett.
Szerinte a megoldás az lenne, ha a bérek rendezése mellett a pedagógusok nagyobb szakmai szabadságot kapnának, és a társadalom egésze az óvodapedagógusoktól a szülőkig összefogna a rendszerszintű változás érdekében.