írta: Pócsné Berkesi Zsuzsanna gimnáziumi tanár
Szeretem elmondani a véleményem a világ dolgairól, különösen az oktatás helyzetéről, hiszen ezt ismerem a legjobban, ez érint közelről. Egy-egy véleménycikk, nyilatkozat után többször kaptam már meg azt a vádat, hogy nem vagyok lojális, vagy azt, hogy nem viselkedem etikusan.
Kérdés, hogy kihez kell a pedagógusnak lojálisnak lennie, és kinek a mércéje szerint kell etikusan viselkednie. Én úgy érzem, mindig hű maradtam a szakmámhoz és az elveimhez.
Mit mond a lojalitás kérdéséről az úttörők 12 pontja a tanárok etikai kódexe? „A pedagógus nem csorbíthatja sem tetteivel, sem nyilatkozataival saját intézménye és hivatása jó hírét, hanem annak öregbítésére törekszik”. Ez hangzatos, ám üres lózung, de valóban, a világok legjobbikában miért is akarná valaki a saját intézménye jó hírét csorbítani?
Ugyanakkor érthetetlen számomra, hogy miért az intézményhez kéne lojálisnak lennie a pedagógusnak? Miért is nem a gyerekek és a hivatásunk felé kell lojalitást mutatnunk?
A munkatörvénykönyv hasonlóképpen rendelkezik: „A munkavállaló a véleménynyilvánításhoz való jogát a munkáltató jó hírnevét, jogos gazdasági és szervezeti érdekeit súlyosan sértő vagy veszélyeztető módon nem gyakorolhatja.”
De mi történik abban az esetben, ha maga a kormány, és ily módon az általa irányított intézmények nem szolgálják, itt-ott már veszélyeztetik a diákok érdekeit? Mi a tanártól elvárható etikus magatartás, amikor azt tapasztalja, hogy a kormány az oktatásra fordítandó pénzt stadionokra, kampányplakátokra és kisvasútokra költi ahelyett, hogy a közoktatás rothadó infrastruktúráját próbálná menteni, fejlesztőpedagógusoknak teremtene státuszokat, megfizetné a NOKS-os dolgozókat, megnézné, hogy milyen tapaszokat tehetne a száz sebből vérző oktatásra?
Hol végződik a feltétel nélküli lojalitás, és hol kezdődik a birkaság?
Az intézményt támadom-e, ha egy rendszerszintű problémára hívom fel a figyelmet? Miért kell a kritikában rögtön azt látni, hogy egy adott intézmény jó hírnevét akarom csorbítani, miért nem lehet a jobbító, építő szándékot meglátni mögötte?
A véleménynyilvánítás alkotmányos jog, akár pedagógusról beszélünk, akár nem. Nem uszíthatom a gyerekeket, nem politizálhatok az órán, ugyanakkor véleménycikket írhatok, interjút adhatok, amelyben elmondom a magánvéleményem.
„Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük. Közép- és Kelet-Európa országai azért féltek, mert nem voltak kész, érett demokráciák, s minthogy féltek, nem is tudtak azokká válni.”
Bibó István (1946)
Nem mondom, hogy sosem félek. De csak azért is elmondom a véleményem, bármilyen kormány legyen hatalmon.