írta: Pető Fanni, Dósa Valéria, Rézműves Szilvia
A Polgár Alapítvány az Esélyekért és az Együttnevelés Szövetség 2026. február 6-án vitafórumot szervezett Pécsett. Társszervezőként helyi tagszervezetünk, a FreeDrom Egyesület is csatlakozott. Témáink a 16 éves tankötelezettségi korhatár hatása a roma fiatalok munkaerőpiaci integrálódására és a második esély a tanulásra voltak.
A beszélgetésen részt vett Csovcsics Erika (PTE, Romológia és Nevelésszociológia Tanszék), Fúrós Anita (Emberség Erejével Alapítvány, Élmény Tár), Dósa Valéria (Együttnevelés Szövetség), Buzás-Hábel Géza (Diverse Youth Network) és Kőszegi Krisztián (a Gilvánfai Tanoda vezetője, FreeDrom Egyesület, Együttnevelés Szövetség). A moderátor Rézműves Szilvia, a Polgár Alapítvány az Esélyekért szakmai vezetője volt.
Örömmel láttuk, hogy a kezdésre megtelt a helyszín. Sokan eljöttek a Wlislocki Henrik Szakkollégium diákjai közül, de pedagógusokat, egyetemi oktatókat is felfedeztünk a hallgatóságban. Külön öröm volt látni, hogy érintett szülő is jelen volt, aki a program egy pontján hozzá is szólt a beszélgetéshez, megosztotta a hallgatósággal saját tapasztalatait.
Először a 16 éves tankötelezettségi korhatár témáját járták körbe a beszélgetőpartnerek. Több szempontból vizsgálták a kérdést, hiszen más nézőpontja lehet az egyetemi oktatónak, az aktivistának, a terepi szakembernek. A különböző megközelítések azonban mind egy irányba mutattak. A 2010-es köznevelési törvény óta hatályban lévő, 16 évre leszállított tankötelezettségi korhatár – a hivatalosan megfogalmazott célokkal ellentétben – nem segíti a fiatalok munkaerőpiaci integrálódását. Megfogalmazódott, hogy ma Magyarországon nincs olyan középfokú képzéstípus, amit 16 éves korig be lehetne fejezni. Vagyis előállt az a helyzet, hogy különböző okok (pl. a családok hátrányos helyzete, anyagi körülményei) miatt olyan fiatalok kerülnek ki a közoktatásból, akik semmilyen végzettséggel és képzettséggel nem rendelkeznek. Dósa Valéria elmondta, hogy ma Magyarországon egy szegény családból származó gyerek számára az egyetlen kiút, ha tanul, más mód nincs a társadalmi érvényesülésre.
A beszélgetés folyamán megosztották saját tapasztalataikat a terepen dolgozó szakemberek is. Fúrós Anita gyerekkori emlékeit is felidézve elmondta, hogy neki magának is volt olyan tanára, aki őt a cigány származása miatt nem tartotta sokra, nem támogatta, nem hitte, hogy képes lesz jó eredményeket elérni. Anita beszélt arról is, hogy az Élmény Tár mentoraként épp azt tartja az egyik legfontosabb feladatának, hogy az egyes pedagógusoknál mai napig is tapasztalható ilyenfajta hozzáállás fiatalokra gyakorolt hátrányos hatását ellensúlyozza. Igyekszik pozitív, megerősítő jövőképet adni a diákoknak, biztatni és minden rendelkezésre álló eszközzel a közoktatási rendszerben tartani őket. Anita elmondta azt is, hogy ma Pécsett van olyan szegregált településrész, amelynek a szinte teljesen szegregált iskolájában elkülönítve tanítják azokat a gyerekeket, akiket „problémásnak” minősítenek az iskola pedagógusai. Ráadásul a gyerekek korát sem veszik figyelembe, amikor egy osztályba rakják az elsősöket a hatodikosokkal. Az elkülönítés együtt jár azzal is, hogy ezek a gyerekek nem mehetnek egyszerre szünetre az iskola többi tanulójával, így nem találkozhatnak barátaikkal, kortársaikkal sem iskolaidőben.
A fórum ezen pontján szóba került a pedagógusképzés kérdése. Abban a résztvevők egyetértettek, hogy a pedagógusok megfelelő felkészültsége, módszertani tudása kulcsfontosságú a hátrányos helyzetű, a roma, az atipikus gyerekek oktatása-nevelése szempontjából.
Kőszegi Krisztián terepi tapasztalatai is megerősítik Fúrós Anita élményeit. Kiemelte, hogy van a pedagógusok számára szakmai etikai kódex, ami nem engedi, hogy a tanár etnikai alapon különböztessen meg diákokat. Kőszegi Krisztián az oktatásban jelenlévő passzív rasszizmusról beszélt; véleménye szerint az iskolák rangsorolásánál nem a ma alkalmazott mérőket kellene figyelembe venni. Az elit iskolák eredménye a középosztálybeli, rendezett anyagi körülmények közül érkező gyerekek teljesítménye miatt kimagasló, míg szerinte azokat az indikátorokat kellene számításba venni, amik azt mutatják meg, hogy egy-egy intézmény milyen hozzáadott értéket képvisel, hogyan segíti a rosszabb körülmények közül, a középosztálytól eltérő szociális helyzetből érkező diákok esélykiegyenlítését.
Buzás-Hábel Géza megjegyezte, hogy most is van ilyen tényező, a családi háttérindex, de a társadalmi megítélés nem ezt tartja a legfontosabbnak az iskolai rangsoroknál.
Dósa Valéria, az Együttnevelés Szövetség Jó iskola kampányára hívta fel a figyelmet, ami idén már második alkalommal kerül megrendezésre, és aminek épp az a célja, hogy az olyan iskolák kerüljenek a figyelem központjába, ahol jó gyakorlatokat láthatunk azzal kapcsolatban, hogy a különböző hátterű gyerekeket hogyan nevelik együtt és hogy ez a nevelési alapelv milyen eredményeket hoz.
Csovcsics Erika visszautalt a pedagógusképzésre: voltak jó kezdeményezések, melyekkel esélyegyenlőségi szakértőként találkozott, de sajnálatos módon ezek elhaltak mostanra, pedig véleménye szerint folytatni kellene azokat. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a tanárok többsége nem most jött ki a képzésről. Tapasztalata szerint azok a fiatal pedagógusok, akik a tanárképzésben megtanulják a megfelelő módszertanokat és azok használatával változtatni szeretnének a gyakorlaton, hamar elhagyják a pályát. Csovcsics Erika álláspontja az, hogy a közoktatás, mint nagy alrendszer működésképtelen a jelenlegi formájában. Nem az egyes részterületekbe való beavatkozással lehetne változást elérni, hanem a teljes nagy rendszert kellene újragondolni.
Rézműves Szilvia idézte Orsós Jánost, a Dr. Ámbédkar Iskola alapítóját a tankötelezettségi korhatár, valamint a munkáshitel és azok hatásai vonatkozásában. Dósa Valéria beszélt ennek a veszélyeiről, felidézve a novemberben Debrecenben megtartott programon elhangzottakat.
A fórum első kérdéskörének zárásaként a résztvevők megfogalmazták saját álláspontjukat a 16 éves tankötelezettségi korhatárral kapcsolatban. Azzal mindannyian egyetértettek, hogy a döntés nem volt helyes, a jelenlegi helyzet nem segíti a fiatalok munkaerőpiaci integrálódását. Vita volt azonban arról, hogy megoldás-e a tankötelezettségi korhatár 18 évre való visszaállítása, vagy jobb lenne, ha középfokú végzettséghez, befejezett képzéshez kötnénk a tankötelezettséget.
Csovcsics Erika arra hívta fel a figyelmet, hogy a legnagyobb probléma nem az, hogy hol határozzuk meg a tankötelezettségi korhatárt. Álláspontja szerint ennél fontosabb, hogy mi történik a gyerekekkel addig az iskolarendszerben, amíg elérik az aktuálisan meghatározott életkort. Szerinte az intézményi és intézményen belüli szegregációval kellene kezdeni valamit. Kiemelte az általános iskolák felelősségét és felhívta a figyelmet arra, hogy az oktatási rendszerben tapasztalható problémák már nem csak a roma gyerekek ügyén keresztül nyilvánulnak meg.
Buzás-Hábel Géza beszélt a kistelepüléseken működő nemzetiségi iskolákról, ahol véleménye szerint nincsenek meg a szükséges feltételek ahhoz, hogy valóban nemzetiségi oktatást valósítsanak meg, ugyanakkor ez az oktatási forma lehetőséget nyújt a szegregációra. Tematizálta ugyanebben a kontextusban az egyházi iskolákat is, amelyek esetében azt látjuk, hogy vagy a cigány gyerekeket oktatják, vagy a cigány gyerekeket kizárva a középosztály gyerekeit.
A közönség is kapott lehetőséget hozzászólni a témához, kérdezni a résztvevőktől. Egy pedagógus végzettségű fiatalember megkérdezte, hogy ha egyetlen dolgot lehetne mondani, akkor a meghívott résztvevők mit mondanának, mi az, amit azonnal meg kellene változtatni az oktatásban. Buzás-Hábel Géza az általános iskolák esetében megszüntetné a szabad iskolaválasztást, Fúrós Anita a tanárképzésbe iktatna be további módszertani képzéseket, Dósa Valéria a szegregált iskolák megszüntetését és más struktúrában működő iskolaközpontok létrehozását kezdeményezné, Kőszegi Krisztián szerint fontos lenne minél több IKT (infokommunikációs technológia) eszközt juttatni az intézményeknek, Csovcsics Erika pedig innovációra juttatna extra pénzeket és lehetőségeket – fontos lenne motiválni a meglévő szunnyadó potenciált.
A fórum másik témakörét jóval rövidebben tudták a résztvevők megvitatni. Általánosságban elmondható, hogy a második esélyt nyújtó intézményeknek, képzéstípusoknak van létjogosultsága, de jobb lenne, ha ezekre nem is lenne szükség: a közoktatási rendszernek kellene megfelelően és elvárható módon funkcionálni.
Természetesen egy ilyen vitafórumnak nem lehet feladata az összes, a témával kapcsolatban felmerülő probléma megoldása. Mi, az Együttnevelés Szövetségben, ugyanakkor hiszünk abban, hogy fontos ezekről a kérdésekről beszélni, napirenden tartani és közösen gondolkodni.
Az Együttnevelés Szövetség összefoglalója az eseményről:
A Pécs TV beszámolója a fórumról:
A téma iránt érdeklődőknek:
▪ Orsós János és Derdák Tibor a kontroll.hu YouTube-csatornáján – „A kormány egyik legotrombább merénylete a legszegényebbek ellen”:
https://www.youtube.com/watch?v=_TfVL7_1SNk
▪ Szociális helyett egyenlőségi paradigma: minimumprogramot hirdettek roma szervezetek 2022-re:
https://merce.hu/2021/11/19/szocialis-helyett-egyenlosegi-paradigma-minimumprogramot-hirdettek-roma-szervezetek-2022-re/
▪ Munkaerőpiaci Tükör 2023-2024:
https://kti.krtk.hu/wp-content/uploads/2025/05/tukor-23-24.pdf
▪ Nem ért célt a kormány a tankötelezettség 16 évre csökkentésével:
https://telex.hu/g7/adat/2025/05/30/nem-ert-celt-a-kormany-a-tankotelezettseg-16-evre-csokkentesevel
▪ Bajusz, K. (2019). A második esély problematikája az oktatási rendszerben. Szociális Szemle, 12(1-2), 50–57.:
https://doi.org/10.15170/SocRev.2019.12.01-02.03