írta: Kiss Lilla, a Tanítanék aktivistája
Pedagógusok, szülők és nagyszülők meséltek nekünk a közoktatás mindennapjairól. Korábban már kikértük a véleményüket arról, hogy mi szerintük az oktatási rendszer 3 legsúlyosabb problémája. Több mint 6000-en válaszoltak, sokan részletesen írtak le nekünk eseteket. Őket most újra felkerestük, hogy egy-egy interjú során teljesebb képet kaphassuk. Mesélnek, reménykednek, várakoznak, elfáradnak, cselekednek, fejlődnek… Teszik mindezt a gyerekeikért, az ő jövőjükért, hittel abban, hogy az oktatásban is változásra van szükség.
Az interjúalanyok nevét és az érintett iskolákat
anonimizáltuk a történetek leírása során.
Egy többgyermekes édesanya tapasztalatai rávilágítanak arra, hogy a magyar oktatás útvesztőiben a szülői tudatosság és aktív közreműködés gyakran alapvető szükségletté vált. Már az iskolaválasztás során is ellentétek alakulnak abból, hogy milyen elvárások vannak a gyermekekkel szemben, mennyire tudnak a szülők energiát fordítani a diákokra, és a tanárok mennyire tudnak többletidőt szánni arra, hogy versenyekre felkészítsék, illetve elkísérjék őket.
A beszélgetés során az oktatás több égető problémája is felszínre került:
• A pedagógusok mentális és fizikai állapota: Az interjúalany felidézett egy esetet, amikor egy korábban kiváló tanítónő betegsége miatt bekövetkező személyiségváltozása negatívan hatott a gyerekekre, például nem engedte ki őket szünetre, mert mindenáron tartani akarta a feszes tanmenetet.
• A differenciálás hiánya és létszámproblémák: Az édesanya tapasztalata szerint még az alacsony, 16 fős osztálylétszám sem garancia a minőségi oktatásra, ha a pedagógus nem tudja kezelni a csoportot, és csak az első padokban ülőkre figyel. Ezzel szemben a „versenyistállóként” jellemzett intézményekben a 30 fős osztályokban a tempó ugyan húzta a gyerekeket, de ez a hajtás sokak számára megterhelő.
• A tehetséggondozás és versenyzés hiánya: Az iskola, ahová legkisebb gyermeke jár, bár gyermekközpontú, az édesanya szerint kevesebb tananyagot ad át, különösen matematikából. Az intézmény a stressz elkerülése érdekében alsó tagozatban nem támogatja a versenyzést, amit szülőként problémásnak lát. Véleménye szerint a versenyek nem a győzelemről, hanem a rutinszerzésről szólnak, ami elengedhetetlen a későbbi felvételik stresszmentes teljesítéséhez.
• A szülői szerep kényszerű kiterjesztése: Az interjú rávilágított, hogy a tehetséggondozás gyakran teljes egészében a szülőre hárul. Az édesanyának magának kellett megszerveznie a gyerekek nevezését matematikai csapatversenyekre, sőt, ő tartott felkészítést is a diákoknak, mert a pedagógusnak erre nem volt energiája.
A történet tanulsága, hogy míg a nagyvárosi „versenyistállók” és a vidéki iskolák között óriási a különbség, a közös pont a rendszer rugalmatlansága és a pedagógusok túlterheltsége. Az édesanya úgy látja, a gyermek idegrendszeréhez és személyiségéhez mérten kell iskolát választani, de a tehetség kibontakoztatásához sokszor elengedhetetlen a szülő „láthatatlan munkája”.
