írta: Fóti Péter, a Taní-tani online pedagógia folyóirat főmunkatársa
Ha a tanulásról alkotott képünk megváltozik, a tanítás is megváltozik – és az eredmények is. Nem módszertani kérdésről van szó, hanem szemléletváltásról.
Korábbi írásomban (Ki szeret osztályozni – és miért?) azt jeleztem: az osztályozás kérdését nem lehet megérteni anélkül, hogy tisztáznánk, mit gondolunk magáról a tanulásról. Most tovább szeretném vinni ezt a gondolatot – és világosan ki is mondani valamit.
A tanulásnak többféle értelmezése létezik.
És ezek közül vannak olyanok, amelyekre építve a tanítás eredményesebb lehet.
Ez nem pusztán elméleti vita. A tanulás definíciója meghatározza a tanítás gyakorlatát – és ezen keresztül a gyerekek fejlődését is.
A megszokott értelmezés
A legelterjedtebb felfogás szerint a tanulás meghatározott tudástartalmak elsajátítása és visszaadása. A tanár közvetíti az előre rögzített tananyagot, a diák pedig – jó esetben – pontosan reprodukálja. Az osztályzat ebben a rendszerben azt jelzi, milyen mértékben sikerült a visszaadás.
Ebben a keretben az osztályozás érthető és következetes. Ha a tanulás tudásátadás, akkor mérni kell az elsajátítás pontosságát.
Egy másik tanulásfelfogás
A tanulás azonban felfogható másként is. Nem pusztán információk átvétele, hanem:
- értelmezési kereteink alakulása,
- problémákon való gondolkodás,
- döntési helyzetekben szerzett tapasztalat,
- társas együttműködés,
- felelősségvállalás saját tanulásunkért.
Ebben az értelemben a tanulás nem egyszerűen tudásgyarapodás, hanem személyes és közösségi fejlődés.
Ha ezt a meghatározást vesszük komolyan, akkor a tanítás nem maradhat változatlan.
Nem módszerváltás, hanem szemléletváltás
Jó példa erre Hannelore Zehnpfennig munkássága. Ő nem egyszerűen „színesebbé” tette a tanóráit. Abból a felismerésből indult ki, hogy ha a tanulás nem pusztán frontálisan közvetített ismeret, akkor a tanítás formáját is át kell alakítani.
Ennek megfelelően fokozatosan csökkentette azoknak a tananyagrészeknek a frontális feldolgozását, amelyeket korábban magyarázattal tanított. Nem egyik napról a másikra váltott, hanem lépésről lépésre. Ezzel párhuzamosan egy másik tanulási világ felé mozdult el: nagyobb önállóság, több tanulói felelősség, differenciáltabb munkaformák, valódi együttműködés.
A kezdet nem volt könnyű. A tanár szerepe megváltozott, a diákoknak is tanulniuk kellett a szabadság kezelését. De a tapasztalatok azt mutatták, hogy a tanulók mélyebb megértést, nagyobb motivációt és stabilabb tudást értek el.
Empirikus megerősítés
A kérdés persze az: vajon ez csak benyomás?
Zehnpfennig tanítványa, Falko Peschel négy éven át tudományosan követte saját osztályában ezt a tanulásszervezési formát, és összehasonlította azt egy párhuzamosan, tradicionálisan tanított osztállyal. A vizsgálatok azt mutatták, hogy az alternatív gyakorlatban tanuló gyerekek nem maradtak el a hagyományos követelmények teljesítésében – sőt, több területen jobb eredményeket értek el, különösen az önálló problémamegoldás, a gondolkodási rugalmasság és a tanulási motiváció terén.
Az empirikus háttérhez fontos adalék Hans Brügelmann elemzése is, amely összefoglalja azokat a kutatási eredményeket, amelyek a nyitott tanulásszervezés hatékonyságát vizsgálták.
Ezért állítom határozottan:
Nem csupán másfajta tanításról van szó, hanem jobb tanulási környezetről és jobb fejlődési esélyekről.
Magyar helyzet – nyitott kérdések
Magyarország jelenlegi bürokratikus rendszere nem könnyíti meg az ilyen típusú pedagógiai változásokat. A szabályozás, az adminisztratív elvárások és a központi kontroll erős kereteket szab.
Mégis fontos, hogy ezek az alternatív megközelítések jelen legyenek a szakmai és a nyilvános diskurzusban. Nem azért, mert minden kérdés eldőlt. Hanem azért, mert a tanulásról alkotott képünk nem lehet egyetlen értelmezéshez kötve.
A változás nem valószínű, hogy felülről indul. De bátor tanárok – saját osztálytermükben – képesek lehetnek arra, hogy emberközpontúbb, gyerekközpontúbb, eredményesebb tanulási kultúrát teremtsenek.
És ha elegen lesznek, előbb-utóbb a rendszer is kénytelen lesz reagálni.
Kapcsolódó oldalak:
1. Hannelore Zehnpfennig: Miért hagytam fel a frontális tanítással? (Magyar nyelvű közlés: Fóti Péter blogja)
Pedagógiai önreflexió arról, hogyan és miért redukálta fokozatosan a frontális tanítást, és milyen tapasztalatokra jutott a tanulói önállóság és felelősség növekedéséről.
2. Hans Brügelmann: Falko Peschel kutatásának jelentősége
Az empirikus vizsgálatok összefoglalása, amelyek a nyitott tanulásszervezés eredményességét elemzik, és kontextusba helyezik Peschel kutatásait.
3. Fóti Péter: Utópia lenne?
Elemzés a nyitottabb tanulásszervezés lehetőségeiről, társadalmi és intézményi kontextusáról.
4. Falko Peschel: Bevezető a „Nyitott oktatás” című könyvhöz (Magyar nyelvű közlés: Új Pedagógiai Szemle)
Elméleti és empirikus háttér a nyitott tanulási formák pedagógiai megalapozásához.
5. Fóti Péter: A tanulás mint a világról való modelljeink állandó fejlesztése
Az írás azt vizsgálja, hogyan értelmezhető a tanulás nem mint puszta tudásátadás, hanem mint a világról és önmagunkról alkotott belső értelmezési kereteink folyamatos fejlesztése.
