Többéves hagyománya van annak, hogy rendszeresen szervezünk – nagyobbrészt online formában – workshopokat, képzéseket, előadásokat a legkülönfélébb témákban. Ezt a tevékenységünket 2025-ben is folytattuk, s több mint 40 ilyen jellegű eseményre került sor, melyekre többezren jelentkeztek.
Ezekről további részletek ebben az írásunkban olvashatók:
Ahogy az mindig is jellemző volt mozgalmunkra, úgy 2025-ben is többekkel, több alkalommal vállaltunk szolidaritást – akár más ágazatok dolgozóival, akár elnyomott, megbélyegzett csoportokkal és személyekkel, elesettekkel:
2025 januárjában az ország többszáz iskolájában volt bombariadó. Az üggyel kapcsolatban – többek között – megkerestük Pintér Sándor belügyminisztert és Rogán Antal polgári titkosszolgálatokat felügyelő minisztert, hogy adjanak magyarázatot, hogy fordulhatott ez elő, illetve az, hogy az iskolákat teljesen felkészületlenül érte a riadó, s a pedagógusok többnyire magukra maradtak a problémák megoldásával.
A bombariadókkal külön cikkben foglalkoztunk:
A kormány 2025-ben több olyan intézkedést is igyekezett bevezetni, melyekkel a gimnáziumokat próbálták volna ellehetetleníteni. Már januárban olyan megnyilvánulásokat tettek, melyek szerint a gimnáziumi képzés arányát 40%-ról 30%-ra, vagy akár még kisebb hányadra kellene visszaszorítani, majd előálltak a kompetenciamérések osztályzásának és felvételibe való beszámításának ötletével, illetve „ajánlásokat” fogalmaztak meg a gimnáziumi felvételiken elérendő minimális pontszámokra.
Az oktatási szervezetek hatékony együttműködése, a szülők felháborodása végül meghátrálásra kényszerítette a hatalmat, ahogy erről részletesebben is beszámoltunk:
És folytatódtak a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok perei is, melyeket a közvélemény kiemelt figyelemmel kísért, s az ítéletek igen nagy visszhangot váltottak ki. 2025-ben az első ítélethirdetésre február 5-én, az utolsóra október 1-jén került sor. A tárgyalási napokra szolidaritási gyűléseket, a perköltségek megtérítésére pedig gyűjtéseket szerveztünk.
A 2025-ös bírósági eseményekről ebben a cikkben írtunk:
Február 10-én újraindítottuk – saját szerkesztésben és megújult külsővel – jelen platformunkat, a Szabad Vonalzót. Az ezt követő egy év alatt 170 cikkben számoltunk be újdonságokról és az Archívumban 120 írásban dolgoztuk fel a Tanítanék és az oktatási mozgalom egy évtizedének történetét, valamint 940 oktatási témájú cikket osztottunk meg a sajtószemle rovatban.
A Klubrádió Reggeli személy című műsorának május 6-i adásában Dési János Törley Katával beszélgetett:
Nem gondoljuk, hogy a Tanítanék kizáról proteszt szervezet lenne, de akciókból, kiállásokból, demonstrációkból, tüntetésekből erre az évre is jutott – ott voltunk a tanárkirúgásokról szóló megemlékezésen, felszólaltunk az ellehetetlenítési törvény és a megfélemlítés ellen, de az élhetőbb környezetért is:
Júniusban kerültek napvilágra azok a statisztikai adatok, melyek az oktatásfinanszírozás bezuhanására hívták fel a figyelmet – 2025-ben a kormány ismét csökkentette az oktatásra szánt forrásokat:
2010-ben a GDP 5,8%-át fordították oktatásra,
2020-ban ez már csak 4,8% volt,
2025-re pedig mindössze 4,4%-ot terveztek.
Felhívtuk követőink figyelmét, hogy ez a trend tarthatatlan: diákok, családok, pedagógusok jövőjét sodorják veszélybe – ezzel tudatosan a következő generációkról, végső soron az ország boldogulásáról mondanak le.
Ideje a rendszerváltásnak az oktatásban is! Átgondolt oktatáspolitikára, az iskolai polgárok megbecsülésére, a túlterheltség csökkentésére és szakmai-társadalmi szervezetek bevonására van szükség.
Szintén a nyár elején jelent meg a Policy Solutions friss kutatása, mely szerint a társadalom minden csoportja egyetért abban, hogy az oktatás romokban hever: az elmúlt három évben az oktatás helyzetének megítélése romlott a legnagyobb mértékben. A gyerekek, az iskolai közösségek és a családok saját bőrükön, minden nap tapasztalják, hogy az oktatáspolitika tönkreteszi a jövőjüket. Ez már nem egyszerű válság – ez egy fenntarthatatlan rendszer összeomlása.
Oktatási rendszerváltás kell: nem toldozás-foltozás, nem reformcsomag, hanem gyökeres változás. A következő politikai vezetés vállán történelmi felelősség nyugszik. Az oktatás ebben nem lesz megkerülhető kérdés, sőt, ez az ország egyik legsürgetőbb problémája.
Július 26-án a miniszterelnök beszédére reagálva írtuk az alábbi posztot:
Ezt miből számolta ki? Matematikus ön?
„Európában mi költjük a legtöbbet oktatásra” – mondta mai beszédében Orbán Viktor.
Aki az elmúlt 15 évben bármilyen formában foglalkozott az oktatással – alakítóként, résztvevőként vagy elemzőként –, pontosan tudja, hogy ez a kijelentés viccnek durva, komoly állításnak pedig egyszerűen hazugság.
Az oktatás soha nem volt ilyen tragikus állapotban: hatalmas a tanárhiány, az iskolákban a plafon leszakad, az ablak kidől, a krétát és a fénymásolópapírt a szülők hordják be, a termet ők festik ki. A NOKS dolgozók javadalmazása megalázó, az iskolai táborok megfizethetetlenek. Óriási területi, iskolatípustól és fenntartótól függő egyenlőtlenségek vannak az iskolarendszerben, végtelenül hatékonytalan a működtetés, és még sorolhatnánk…
Azt állítani, hogy Európában mi költünk a legtöbbet oktatásra, gonosz cinizmus (vagy kártékony tudatlanság) azokkal szemben, akik ezt a széthulló oktatási rendszert próbálják működtetni nap mint nap, erejükön felül, hogy a gyermekeink jövőjét megalapozzák.
Az oktatási rendszerváltás nulladik lépése az kell legyen, hogy befejezik a cinikus hazudozást – és végre kimondjuk, hogy baj van. Nagy baj.
A tanévkezdés kapcsán képviselőinket is megkereste a sajtó:
Pilz Olivér a Népszavának adott interjút. Többek között arról, hogy a teljesítményértékelési rendszer igazságtalan, a tanárhiány továbbra is súlyos és a rejtélyes Nevelésügyi Kormánybizottság hallgat.
Törley Kata pedig a KlikkTV-n beszél arról, hogy miért nem old meg mindent a béremelés, mit vár a politikai változástól és hogyan lehetne valóban gyerekközpontú iskolarendszert építeni.
És a tanév elejére „értek be” az első teljesítményértékelés „eredményei” is. Kiderült, kit mennyire honorált a kormány az egész éves teljesítményéért, többletmunkájáért, s hogyan élték meg a pedagógusok a TÉR folyamatát. A véleményekből egy üzenőfüzetet készítettünk, melyet átadtunk a Belügyminisztériumnak.
További részletek, „izgalmas” vélemények és tapasztalatok itt:
Szeptember 29-én a Klubrádió Vándorévek című műsorában Törley Kata volt a vendég: Hogyan jutott az oktatási rendszer idáig és mi várható? Hogy lehet 10 évig következetesen kiállni egy jobb oktatási rendszerért? Mit kéne tenni? – ilyen és hasonló kérdések merültek fel a nagyinterjújában, melynek beharangzójában ez áll:
„Magyarország hősének választotta a Balkan Insight oknyomozó weboldal, a tanítványai Madame-nak hívták a francia tanárukat a Kölcseyben. Törley Katalinról van szó, aki a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, és aki 2022-ben az eddig legtovább tartó tüntetéssorozat egyik főszereplője volt. Tanár, diák, szülő – együtt harcoltak a szabad iskoláért.”
Az adás itt hallgatható vissza.
Aztán alig több mint egy hónappal később Kata ismét a Klubrádióban szerepelt: „Félnek-e a közélettől, a politikától a mai diákok? Maradandó élmény marad-e egy nemzedéknek az éveken át zajló diáktüntetés-sorozat? És kifulladt-e az ellenállás, vagy ott van még a szikra?”
Ez az adás pedig itt érhető el.
November 13-án mi is kedvet kaptunk Orbán Viktortól egy kis firkálásra – nekünk ez sikeredett:
November 25-i éves parlamenti meghallgatása után a kórházban hagyott csecsemőkről minősíthetetlenül nyilatkozott az oktatásért és az egészségügyért is felelős Pintér Sándor belügyminiszter:
Ezt mi sem hagytuk szó nélkül:
Amikor egy ország belügyminisztere képes így beszélni magukrahagyott csecsemőkről, akkor ott már nem csak a rendszer romlott el – ott a lélek rohadt meg.
Ez nem egy elszólás.
Ez értékrend.
Ez azt jelenti: akire nem tartok igényt, azért nem vagyok felelős.
Aki ilyet mond, az nem érti, mi a hatalom dolga. A hatalom feladata nem az, hogy válogasson a gyerekek közül. Nem az, hogy vállat vonjon. Hanem az, hogy felelősséget vállaljon – minden egyes gyerekért.
353 csecsemő vár ma magárahagyva kórházakban. Őket egyszer már otthagyták. És most jön valaki, aki ahelyett, hogy kinyújtaná a kezét, még egyet lök rajtuk?
Minden gyerek számít. Nem csak az, aki „jó helyre született”.
A posztunk alatti kommentek sokasága is elítélték Pintér cinizmusát, de voltak, aki tovább is mentek – és nem alaptalanul:
„Amúgy meg de… Ki tiltotta ki a szexuális edukációt az iskolákból? Mennyibe kerül a fogamzásgátlás? Van menstruációs szegénység? Van vészhelyzeti fogamzásgátlás? Van szocháló?
Ki vitte le a beleegyezési korhatárt 12 évre? Nem felelősek? Már hogy a viharba ne lennének?”
„De b+, az örökbefogadási törvényeket ti hozzátok!”
November végén finisébe ért az elmúlt időszak legnagyobb tanítanékos projektje: a problématérkép. Ekkorra készült el ez alapján két érdekérvényesítő kisokos, és zajlottak az utolsó simítások azon a szakpolitikai elvárásgyűjteményen, mely 2026 januárjában, az országgyűlési választások kampányához időzítve került publikálásra. A dokumentumok fontos sajátossága, hogy több mint 6000 fő bevonásával jöttek létre:
Decemberben újabb megrázó vélemény hangzott el a rendőrminisztertől.
Pintér Sándor logikája a Szőlő utcai ügyben ijesztően ismerős: ha baj van, vonuljon be a rendőrség és a katonaság. Szerinte a javítóintézeteket a büntetésvégrehajtás alá kell rendelni, a nevelők és gyerekek („fogvatartottak”) mellé pedig rendőröket kell rendelni bűnmegelőzési célból.
Mindegy, hogy iskola, kórház, gyermekvédelem, hajléktalanellátás vagy bármely civil terület – a válasz ugyanaz: erőszakszervezetekkel pótolni azt, amihez szakmai gondoskodásra és jól működő rendszerre volna szükség.
Ha ezt a logikát követjük, tényleg csak egy lépés a legbiztosabb megoldás: állítsunk minden állampolgár mellé egy rendőrt. Akkor végre „megszűnnek” a gondok.
A nyilatkozat után a Tanítanék Mozgalom független vizsgálatot és olyan gyermekvédelmi rendszert követelt, ahol a gyerekek biztonságát nem rendőrök, hanem hozzáértő szakemberek garantálják!
És december közepén még tudott az oktatásirányítás olyat tenni, amiről sokan úgy nyilatkoztak: nekik van szekunder szégyenérzetük…
Igen. Ez az ember felel a magyar közoktatásért…
Szerintünk viszont:
Az oktatás nem showműsor!
A diákok nem statiszták!
A közoktatás válságban van!
Maruzsa Zoltán nem influenszer, hanem döntéshozó!
És ideje lenne úgy is viselkednie!
December 16-i Facebook bejegyzésünk:
Tényleg nem tudja a Klebelsberg Központ, mennyit költ egy-egy iskolára? Vagy tudja – csak nem akarja elmondani?
Az ügy nem tegnap kezdődött.
Már 2024 októbere óta próbáljuk közérdekű adatigényléssel kikérni az iskolánkénti kiadásokat a tankerületektől. Addig igyekeztek kábítani, hárítani és időt húzni, amíg végül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH) kellett eljárást indítanunk – hátha így komolyan veszik a közpénzek átláthatóságát.
A Klebelsberg Központ válasza szerint ilyen bontásban nincs adatuk, és összesíteni pedig nem fogják, mert szerintük az már “új adat előállítása” lenne, azt pedig nem csinálják, mert… csak.
Ez két dolgot jelenthet, és mindkettő súlyos!
Vagy nem tudják, mennyit költenek egy-egy iskolára.
– Nem látják az iskolatípusok, települések közötti különbségeket. Nem látják, hol van hiány, nem tudják, hol kell javítani a finanszírozás arányait…
Vagy tudják, hol és mennyit költenek, de titkolják.
– Mert az adatokból például kiderülne, hogy kirívóan egyenlőtlen az iskolák támogatása.
Ha valóban nincs indokolatlan különbség, akkor büszkélkedni kellene vele, nem eltitkolni. Az átláthatóság csak annak kellemetlen, akinek van mit rejtegetnie.
És mit tett a NAIH? – Hosszú hónapok után lezárta az eljárást.
Nem azért, mert minden rendben van, hanem mert szerintük „nincs reális esély rá”, hogy a Klebelsberg Központ kiadja az adatokat, miközben a kérdésünk, a NAIH szerint, igenis jogos.
A NAIH lényegében nem vitatta a KK mentegetőzését, nem kényszerített ki átláthatóságot, hanem egyszerűen feladta az ügyet. Úgy tűnik, akad fontosabb dolguk is – például a ma reggeli, Tisza Párttal szembeni, nyilvánvalóan koncepciós eljárás lefolytatása…
Magyarul: hiába adatigénylés, hiába hatóság, hiába az eljárás, a fenntartó hallgat. Pedig az iskolák pénze közpénz, az iskolákra és gyerekeinkre szánt adóforintok nem „összevont sorok”, nem technikai részletek, hanem emberi sorsokat befolyásoló döntések fedezete.
Dilettantizmus, titkolózás, vagy rossz jogszabályok? Nekünk lényegében mindegy. Mi nem hagyjuk annyiban.
Minden gyereknek egyenlő esélyeket – az oktatásban is!
Egy kommentelőnknek Margaret Thatcher idevágó szavai jutottak eszébe:
„Nincs olyan, hogy állami pénz.
Az adófizetők pénze van. Kizárólag.”
Év végére pedig egy kis retro meglepetéssel készültünk: