2025. január 23-án az ország többszáz iskolájában volt bombariadó. A több mint 100.000 gyereket és családjukat, illetve több mint 10.000 oktatási dolgozót érintő fenyegető akcióban az intézményeket, a pedagógusokat az oktatásirányítás magukra hagyta a problémák megoldásában, amit az is nehezített, hogy a diákoktól egy nem is olyan régen hatályba lépett rendelet értelmében a telefonokat be kell gyűjteni – így nagyon sok szülő a sajtóból értesült a történtekről…
Mivel az illetékesek részéről sem elégséges kommunikáció, sem intézkedések nem történtek, ezért Facebook oldalunkon a következő felvetéseket tettük – melyekhez bárki csatlakozhatott aláírásával.
Követeljük, hogy:
Pintér Sándor belügyminiszter és Rogán Antal polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter azonnal adjon magyarázatot arra, hogy hogyan történhetett meg egy ilyen kiterjedt fenyegetés a gyermekeink biztonságát garantálni hivatott szolgálatok tudta nélkül. Ha pedig tudtak róla, akkor miért nem cselekedtek előbb?
Azonnal adják vissza a telefonokat a gyermekeinknek! A kormány vonja vissza azt a rendeletet, mely előírja a telefonok elvételét az iskolákban! Garantálni kell, hogy vészhelyzetben a gyerekek el tudják érni a szüleiket.
A kérdéseket természetesen elküldtünk az illetékes minisztereknek is:
Birtokában voltak-e előzetes információknak arról, hogy ilyen kiterjedt, több tízezer iskolai polgárt érintő fenyegetésre kell számítani?
Ha igen, miért nem sikerült megakadályozni a fenyegetéseket, és milyen konkrét lépéseket tettek a nemzetbiztonsági szolgálatok és a Rendőrség?
Ha nem, hogyan lehetséges, hogy nem tudtak a fenyegetések előkészületéről és milyen hiányosságok voltak a hírszerzési és a rendőri munkában? Ebben az esetben ki a felelős?
Milyen módon és milyen tartalommal értesítették az érintett gyermekek szüleit? Gondoskodtak arról, hogy ne csak a sajtóból értesüljenek az információkról?
Törley Kata bejegyzése:
Egy bombariadó (sorozat) margójára
A tegnapi napon, 2025. január 23-án, mintegy 100 ezer gyerek és középiskolás fiatal, a szüleik és a velük dolgozó közel 10 ezer pedagógus és iskolai dolgozó került válságos, ijesztő helyzetbe a több mint 300 iskolát érintő bombariadó miatt. Az intézményeket ki kellett üríteni, mindenkinek el kellett hagyni az épületeket a lehető legrövidebb idő alatt, sokszor kabát és kinti cipő nélkül, sokszor az előre beszedett telefonok nélkül. Sok nem érintett iskola és sok önkormányzat nyújtott gyors és hathatós segítséget az érintetteknek. Voltak azonban olyan helyek, ahol a gyerekek és a pedagógusok az utcán találták magukat a fagypont közeli hidegben. Megoldatlan volt a már befizetett ebédek ügye is.
Ne feledjük: a gimnazistákat vészhelyzet esetén haza lehet küldeni, de az alsó tagozatos és a többi általános iskolás korú gyerekeket tilos szélnek ereszteni. Hova mehettek ezek a gyerekek? Hol találhattak, találhatnak a jövőben biztonságos, meleg helyet? Hogy értesítsék a gyerekek a szüleiket, ha a telefonjuk elzárt helyen van, ha ezeket – ahogy sokszor a kabátokat – sem volt idő visszaosztani? Képzeljük magunkat egy olyan pedagógus helyébe, akinek 30 hétéves gyereket kell biztonságba helyeznie egy ilyen vészhelyzetben! Az, hogy a tegnapi riadókból nem lett komoly baj a kiürítések során és után, az a pedagógusok munkáját és higgadtságát dicséri. Azokét a túlterhelt és sorozatosan megalázott pedagógusokét, akik még kitartanak az oktatásban.
Mindeközben hol volt Pintér Sándor, a pedagógusokat leckéztető rendőrminiszter? Hol volt Rogán Antal, a titkosszolgálatokat felügyelő propagandaminiszter? Hogy hagyhatták, hogy egy ilyen széleskörű fenyegetés megszülessen és családok tízezreit tartsa félelemben? Tudtak róla előre? Akkor miért nem szóltak? Vagy nem is tudtak róla? Komolyan kell vennünk ezt a fenyegetést vagy sem?
Köszönet a helytálló pedagógusoknak, a segítő civil szervezeteknek, a hatékony önkormányzatoknak, a szülőknek! A döntéshozóktól, elsősorban Pintér Sándortól és Rogán Antaltól viszont azonnali magyarázatot követelek szülőként és tanárként is.
A fentieket támasztották alá a posztjaink alatt megjelenő kommentek is. Ezek közül idézünk hármat:
„Mi egy órát álltunk kint a Fő téren, mire egyáltalán kijött a rendőrség. Szerencsére a koripálya még áll, bemehettek a melegedőbe a kabát nélküliek, sőt, az Esernyős kinyitotta nekünk a rendezvénytermét. Érdekes, a tankerülettől nem szaladt le senki forró teát osztogatni, pedig ott vannak ők is a téren. Aztán jött talán két db rendőr, és lecseszett minket, hogy miért nincs kabát mindenkin…”
„Itt a FB-csoportban egy kisfiút kerestek a szülők, mert autóval hozták egy Budapesti iskolába és elkeveredett, de őt végűl megtalálták. De tényleg nagy feladat ilyenkor az iskoláknak, és ezek szerint nincsenek felkészítve…”
-„…hol voltak a tankerek? Meg sem mertek mozdulni, amíg a vezetés /fönökök/ ott fönt nem szól. És mivel nem szóltak, csak néhány nagyon bátor tanker mert egyedül lépni, és segítséget kért az önkormányzattól.”
Pintér Sándor jócskán megkésve nyilvánult meg az esetről, de megint az derült ki, hogy fogalma sincs, hogy működik egy iskola…
Szerinte “a gyermekek felügyeletéről és a szülők értesítéséről az iskolának kell gondoskodnia”. Azonban nem életszerű, hogy vészhelyzet esetén az iskola dolgozóinak kell egyesével értesítenie a szülőket.
Mi lenne, ha az oktatáspolitikában illetékes döntéshozók csak egyetlen egyszer szóba állnának azokkal, akik a terepen dolgoznak? Mi lenne, ha a pedagógusok és oktatási dolgozók megalázása és fegyelmezése helyett megkérdeznék őket a tapasztalataikról? Talán nem lenne ekkora a téboly Pintér Sándor oktatási rendszerében…
Képzeljük magunkat egy osztályfőnök helyébe, akinek a téli hidegben kell kimenekítenie 30 gyereket az iskolából, ahol bombariadó van! Hogyan tudna ő egyesével végighívni 30 szülőt, hogy értesítse őket a vészhelyzetről, megnyugtassa őket, hogy gyermekük biztonságban van – miközben 30 kiskorú gyereket felügyel az iskolán kívül a 0 fokban? Ráadásul egy tanár telefonjában nem szerepel kötelezően az általa tanított gyerekek szüleinek elérhetősége. Emailben (vagy KRÉTA-üzenetben) értesíteni a szülőket szintén nem egy megbízható megoldás, sokan nem tudják munka közben figyelni a személyes email fiókjukat.
Az, hogy sok szülő a bombariadóról a sajtóból értesült elkerülhető lett volna, ha a gyerekeknél ott van a telefonjuk, és a pedagógus iránymutatása szerint mindenki értesíti a szeretteit. Persze mindezeket Pintér Sándor is tudná, ha eltöltött volna akár egyetlen percet az általa rendszabályozni kívánt iskolákban, vagy szóba állt volna akár egyetlen tanárral.
Aztán január utolsó napján újabb bombariadók voltak.
A Tanítanék véleménye – amire ezen esetek tanulsága is rávilágít –, hogy a pedagógusokat, szülőket és diákokat bevonva kellene életszerű eljárásrendet kialakítani az ilyen helyzetek kezelésére (IS), valamint beszélni kell az iskolákban ezekről, a sok gyerekben félelmet keltő eseményekről, melybe szükség esetén pszichológusokat, szakembereket is be kell vonni.
De mikor volt az orbáni oktatáspolitikában utoljára érdemi kommunikáció az érintettekkel?