írta: Palya Tamás matematika-kémia szakos tanár
A minap – egy végzős kémia tanárszakos hallgató kérésére – előkerestem azt a szakdolgozatomat, amit a szakvizsgámhoz készítettem 2006-ban a Szegedi Tudományegyetemen, pedagógiai értékelési szakértő szakon.
Abba most ne menjünk bele, hogy a képzés milyen magas szintű volt (mert az volt), nekem jólesett visszagondolni az akkori tanáraimra (a teljesség igénye nélkül: Csapó Benő, Vidákovich Tibor, Józsa Krisztián, Korom Erzsébet). Visszaolvasva azt gondolom, hogy a dolgozat megírásakor alapos munkát végeztem, ahogy a fent említett tanárok elvárták, hiszen egy legalább 100 főből álló mintán kellett pedagógiai vizsgálatokat végezni, amivel bizonyítottam, hogy elsajátítottam azokat az ismereteket, vizsgálati módszereket, amik szükségesek pedagógiai mérések elvégzéséhez. Így született meg (Korom Erzsébet témavezetésével) a Diagnosztikus tudásszintmérés kémiából a 9. évfolyamos gimnazisták körében című mellékletek nélkül is majdnem 50 oldalas dolgozat.
Most, hogy belenéztem, az egyik fejezetnek ez a címe: A kémiaoktatás helyzete hazánkban. Természetesen végigolvastam ezt a részt, kíváncsi voltam, hogy mit láttam 20 évvel ezelőtt. És most ideteszek egy hosszabb idézetet1 Nahalka Istvántól, aki szerint bizonyos természettudományos tanárokra jellemző egyfajta gőg:
„Ez a gőg megjelenik abban, hogy e tantárgyakat tartják a legfontosabb, az igazi „okosságot” igénylő tantárgyaknak, amelyeket nem is tud mindenki megtanulni, sokak szerint például a lányok soha. Megjelenik abban, hogy mereven ellenállnak minden korszerűsítési törekvésnek, pedagógiai hókuszpókusznak tartva mindent, amiben korszerű módszerek, csoportmunka, differenciálás, modern tanuláselméletek következményei, újfajta tanár-diák viszony jelenik meg követelményként. E gőg következménye az, hogy a magyar természettudományos nevelés kicsit magába szállva körülnézzen, s észrevegye, hogy az elmúlt 50 évben a világban egészen más folyamatok játszódtak le, mint nálunk. Ez a gőg eredményezi azt, hogy az ország számos iskolájának még számosabb osztályában a természettudományos tantárgyat tanító tanár jó, ha négy-öt gyereknek tanít, a többiek már régen elvesztették a fonalat, nincs beleszólásuk az öt-hat okos diskurzusába, s legfeljebb bemagolni hajlandók a tananyagot és a feladatmegoldási algoritmusokat. Ez a gőg okozza, hogy a legtöbb pedagógus úgy tartja, tökéletesek az órái. Pontosan követi a jól bevált rendet az órák menetében: a jelentés után feleltet két tanulót, majd elmagyarázza vagy kérdve kifejtő módszerrel prezentálja az új anyagot, esetleg ünnepnapokon elvégez egy kísérletet a tanári asztalnál.”
Megdöbbentő ezt olvasni, hiszen a jól ismert kutató ezt 1999-ben írta, és sajnos nem lehet azt mondani, hogy ez ne lenne még mindig jelen a mai magyar oktatási rendszerben. Azt gondolom azonban, hogy a tanárok többsége hajlandó változni, sokan meg is teszik.
De vajon miért érzem úgy magántanárként, hogy néhány tanár nem szeretné, hogy a diák jól érezze magát az iskolában. Miért van az, hogy van olyan kolléga, aki matekórán és a dolgozatoknál sem engedi a Négyjegyű függvénytáblázat használatát, holott az az érettségin legális segédeszköz. (Erről egy matektanári levelező listán folytattunk vitát és döbbenten olvastam néhány kolléga véleményét.)
Egy tanítványom azért irt rossz kémia dolgozatot, mert – az egyébként hibátlanul rendezett – reakcióegyenletekben egyenlőségjel helyett nyilat tett a két oldal közé vagy fordítva, már nem emlékszem. (Erről pedig egy kémiatanári csoportban zajlott vita.)
Mindenkiben felmerül az az emlék, amikor a kémiatanár először írta tele a táblát képletekkel. Sokan itt vesztik el az érdeklődésüket eziránt a csodálatos tantárgy iránt. Szerencsés esetben ez csak 8. osztályban törénik meg, de van olyan tanítványom, ahol már hetedikben, két hónap után képleteket írnak! Minek? Először talán meg kellene szerettetni a tantárgyat a gyerekekkel. Megmutatni nekik, hogy ez az életünkről szól, nem elvont képletekről.
És akkor most beszéljünk a központi szabályzókról: a NAT2020-ról, a hozzá tartozó kerettantervekről, az érettségi követelményekről.
Matekból és kémiából is egyértelműen csökkentek a követelmények, ami jó hír. De az óraszámok is csökkentek, ami szintén jó hír lehetne, ha az előírt tananyag kémiából teljesíthető lenne.
A NAT nagyon jó ötleteket ad a színes, élményszerű órák megtartásához, de ehhez akkora tananyag kapcsolódik, hogy a tanár el kell gondolkozzon: ha mindent el akar mondani, akkor végig csak frontális oktatást alkalmazhat, hiszen nem fér bele más; ha viszont azt akarja, hogy e gyerekek megszeressék és – valamilyen szinten – értsék is a kémiát, akkor nem fog végezni a tananyaggal.
Vagy ahogy szokták egy olyan kifejezéssel mondani, amitől a hideg kiráz: nem tudja leadni az anyagot.
És – anélkül, hogy meg akarnék bántani kollégákat – a tanárok egy része nem olvassa el a változásokat, hogy mi az, amit már nem kell tanítani, hanem úgy gondolja: amit 30 éve csináltam, az jó lesz ma is.
Persze magamon is tapasztalom, hogy sokszor kényelmesebb a frontális oktatás, tehát még véletlenül sem szeretném tökéletes tanárnak beállítani magam, de igyekszem követni a változásokat.
Csak egy példa a változásra: amikor az első szakdolgozatomat írtam (már számítógépen, hiszen 1994-et írtunk) nem tudtam képeket beszúrni a szövegbe, mert olyan gyenge volt a gép teljesítménye, így ki kellett hagyni helyet és utólag odanyomtatni! Most meg az AI olyan képet és videót generál, hogy ihaj!
Mi a megoldás? Bár ezért sokan megköveznének, azt gondolom, hogy a komplex természettudományos tantárgyakat kellene tanítani tizedikig, majd az utolsó két évfolyamon lehetne specializálódni és készülni az emelt szintű érettségikre. De akkor a kémiát nem heti két órában kellene tanítani, mert akkor az orvosira bejutni csak úgy lehetne (mint most is), hogy szinte mindenkinek magántanárhoz kell járnia!
De a komplex tárgyat nem úgy kellene bevezetni, mint ahogy például a technikumokban (korábbi nevükön szakközépiskolákban) bevezették, hogy augusztus végén jelent meg, hogy mit kell tanítani szeptembertől!
Magamról azt gondolom, hogy a természettudományos műveltségem jóval az átlag felett van, de nagyon nem örülnék, ha azt mondanák, hogy holnaptól komplex természettudományos tárgyakat kell tanítanom. Erre kellene adni egy év tanulmányi szabadságot! Na de ennek mennyi a realitása?
Nem látok bele minden egyetem tanárképzésébe, de amibe igen, arról azt gondolom, hogy nagyon nem jó. Annak idején (1989-94) belőlünk tudósokat próbáltak képezni, alig volt módszertan és gyakorlat. Azt hittem ez megváltozott, de hallok nagyon rossz dolgokat a tanárképzésről.
Összegezve: rengeteg változásra van szükség, aminek kormányzati szinten kellene megvalósulni, de bizonyos tanárok hozzáállásán is változtatni kellene. Mondjuk ezt heti 24 óra megtartott órával nagyon nehéz. (Csak, hogy még egy kicsit nosztalgiázzak: amikor elkezdtem tanítani ez a szám 18 volt!)
- Nahalka István (1999): Válságban a magyar természettudományos nevelés, Új Pedagógiai szemle, 5.sz. 3-12. ↩︎