írta: Fóti Péter, a Taní-tani online pedagógia folyóirat főmunkatársa
http://www.foti-peter.hu; peter.foti@runbox.com
A magyar parlament az elmúlt években sokak szemében elveszítette eredeti szerepét. A viták gyakran formálissá váltak, a döntések többnyire előre eldőltek, az ellenzéki felszólalásoknak kevés gyakorlati következményük volt, miközben a házelnök által kiszabott büntetések rendszeresen váltottak ki értetlenséget és felháborodást. Sokan úgy érezték, hogy a parlament ugyan működik, de nem él.
Most viszont új helyzet alakult ki. Ismét vannak valódi viták, nyilvános ütközések, érvek és ellenérvek. A parlament újra politikai tér lett, nem pusztán a döntések kihirdetésének helyszíne.
Felmerül a kérdés: van-e ennek bármi köze az iskolákhoz?
Sokan azt mondják, hogy semmi. A parlament az ország ügyeivel foglalkozik, az iskola pedig a tanítással. Az egyik törvényeket alkot, a másik tudást közvetít.
Csakhogy a két világ mégsem választható el egymástól ilyen egyszerűen.
Hiszen kik lesznek néhány év múlva azok az emberek, akik a parlament képviselőit megválasztják? Kik lesznek azok, akik részt vesznek majd a helyi közösségek életében, egyesületekben, önkormányzatokban, munkahelyi közösségekben?
Hogyan alakul ki bennük az a képesség, hogy mérlegeljék az érveket, felelősen döntsenek, vagy akár maguk is javaslatokat tegyenek közös ügyeik rendezésére?
Ha valaki egész gyermekkorában kizárólag olyan intézményekben él, ahol mások döntenek helyette, ahol a szabályok készen érkeznek, ahol a viták ritkák vagy jelentéktelenek, akkor honnan tanulja meg a demokratikus élet alapvető készségeit?
A demokráciát nem lehet pusztán tananyagként elsajátítani.
Lehet beszélni az alkotmányról, a választásokról vagy a hatalmi ágak szétválasztásáról, de ezek a fogalmak üresen maradnak, ha a gyerekeknek nincs saját tapasztalatuk arról, hogy mit jelent egy közösségben együtt dönteni.
Az ország önkormányzata a parlament. De az iskola is közösség. Az osztály is közösség. Húsz-harminc ember él együtt nap mint nap, közös problémákkal, közös kérdésekkel, közös konfliktusokkal.
Ki dönti el ezekben a közösségekben, hogy milyen legyen az élet?
Mennyit határoznak meg kívülről a törvények, a rendeletek, az iskola vezetői vagy a tanárok? És mennyi mozgástere marad azoknak, akik ott töltik mindennapjaikat?
Ezek a kérdések előbb-utóbb elvezetnek az iskolai önkormányzás gondolatához.
Nem a formális diákönkormányzatokhoz, amelyek sok helyen elsősorban rendezvényszervező szerepet töltenek be, hanem a valódi közösségi döntéshozatalhoz.
Egy osztálynak lehet gyűlése. Lehet napirendje. Lehetnek közösen megvitatott problémái és közösen kialakított szabályai. Lehet olyan személy, aki a megbeszélést vezeti, hasonlóan ahhoz, ahogy a parlamentben a házelnök vezeti az ülést. Meg lehet tanulni, hogyan lesz egy ötletből javaslat, egy javaslatból elfogadott szabály, és hogyan derül ki egy idő után, hogy a szabály működik-e vagy sem.
A valódi kérdések ilyenkor jelennek meg.
Mennyi időt kell adni egy új szabálynak, hogy kiderüljön, bevált-e?
Mi történjen, ha valaki nem tartja be?
Mikor kell módosítani rajta?
Ki kezdeményezheti a változtatást?
Milyen jogai vannak a kisebbségben maradóknak?
Ezek ugyanazok a kérdések, amelyekkel egy demokratikus társadalom is szembesül. Csak itt iskolai méretekben jelennek meg.
Az elmúlt években Magyarországon sok szó esett a jogállamiságról. Arról, hogy mit jelent, ha a hatalom korlátozott, ha a szabályok mindenkire vonatkoznak, és ha az állampolgároknak nemcsak kötelességeik, hanem jogaik is vannak.
De mit jelent a jogállam egy osztályteremben?
Mit jelent az, hogy a gyereknek joga van a véleményéhez?
Mit jelent az, hogy joga van meghallgatást kapni?
Mit jelent az, hogy joga van részt venni azoknak a szabályoknak a kialakításában, amelyek a mindennapi életét meghatározzák?
Természetesen egy iskola nem lehet teljesen önálló köztársaság. Az iskola a társadalom része. A társadalomnak joggal vannak elvárásai: bizonyos ismereteket meg kell tanulni, bizonyos kereteket be kell tartani, bizonyos értékeket tovább kell adni.
De ebből nem következik, hogy minden kérdést kizárólag felülről kell eldönteni.
Éppen ellenkezőleg.
Ha azt szeretnénk, hogy a fiatalok felelős állampolgárokká váljanak, akkor lehetőséget kell kapniuk arra, hogy a felelősséget gyakorolják is.
A parlament újjáéledése ezért nem csupán politikai esemény. Lehetne pedagógiai kihívás is. Arra emlékeztet bennünket, hogy a demokrácia nem ott kezdődik, amikor valaki tizennyolc évesen először szavaz. Hanem sokkal korábban, azokban a közösségekben, ahol az emberek megtanulják, hogy a közös élet szabályai nem egyszerűen rájuk vannak kényszerítve, hanem alakíthatók is.
Ha a magyar parlament valóban újra a demokratikus vita helyévé válik, akkor előbb-utóbb fel kell tenni a kérdést: vajon az iskoláink felkészítik-e a gyerekeket erre a világra?
Vagy még mindig inkább egy olyan világra készítik fel őket, amelyről éppen most derült ki, hogy nem szeretnénk benne élni?
Kapcsolódó irodalom:
Fóti Péter: Iskolagyűlések a demokratikus iskolákban