írta: Kiss Lilla, a Tanítanék aktivistája
Pedagógusok, szülők és nagyszülők meséltek nekünk a közoktatás mindennapjairól. Korábban már kikértük a véleményüket arról, hogy mi szerintük az oktatási rendszer 3 legsúlyosabb problémája. Több mint 6000-en válaszoltak, sokan részletesen írtak le nekünk eseteket. Őket most újra felkerestük, hogy egy-egy interjú során teljesebb képet kaphassuk. Mesélnek, reménykednek, várakoznak, elfáradnak, cselekednek, fejlődnek… Teszik mindezt a gyerekeikért, az ő jövőjükért, hittel abban, hogy az oktatásban is változásra van szükség.
Az interjúalanyok nevét és az érintett iskolákat
anonimizáltuk a történetek leírása során.
Mi motiválhat egy pályaválasztás előtt álló fiatalt arra, hogy tanárnak tanuljon, miután saját bőrén tapasztalta meg az iskolarendszer infrastrukturális és szakmai hiányosságait?
A jelenleg elsőéves tanárszakos hallgató, már tizenegyedik osztályos kora óta tudatosan készült a pedagóguspályára, mert úgy érezte, ez a hivatás illik hozzá leginkább, és nem szeretett volna „egy lenni a sok közül” más népszerű szakokon. Diákéveire visszatekintve alapvetően pozitív emlékei vannak a közösségről és a fiatal, pályakezdő tanárokról, akik meghatározó szerepet játszottak az életében, ugyanakkor élesen látja azokat a rendszerszintű problémákat is, amelyekkel tanulmányai során szembesült.
Az iskolai mindennapokat gyakran árnyékolták be méltatlan körülmények, amelyek közvetlenül érintették a diákokat is. Előfordult, hogy télen elromlott a kazán, és fűtés nélkül maradt az épület, nyáron pedig a tarthatatlan hőség miatt küldték haza a gyerekeket, miközben a beázó plafon látványa is megszokottá vált. Ezeken a technikai nehézségeken túl azonban még problémát jelentett a vezetőség és a fenntartó közötti feszültség, valamint a tanárok elképesztő túlterheltsége.
Tapasztalatai szerint sok pedagógus feszült és türelmetlen volt a hatalmas munkateher miatt, ami óhatatlanul rányomta a bélyegét az oktatás minőségére és a tanár-diák kapcsolatra is.
A rendszerszintű hiányosságok a vizsgákra való felkészülés során is megmutatkoztak. Míg a középiskolában egyes tantárgyakból kiemelkedő felkészítést kaptak a lelkiismeretes tanároknak köszönhetően, addig más tárgyaknál érezhető volt az irányítás hiánya, és a felkészülés nagyban függött az adott pedagógus egyéni lelkesedésétől. Külön nehézséget jelentett az új érettségi rendszerbe való átlépés, mivel a tanárok sem kaptak megfelelő tájékoztatást vagy segédanyagokat a változásokról, így sokszor ők maguk sem tudták pontosan, mire számítsanak az érettségi vizsgákon.
Az általános iskolai évek alatt a tanárhiány, különösen a reáltárgyak területén, szintén akadályozta a hatékony továbbtanulási felkészítést, így sok jó képességű diák kényszerült gyengébb középiskolába a támogatás hiánya miatt.
A leendő pedagógus úgy látja, hogy a tanári pálya presztízsét nem lehet pusztán „kirakatmegoldásokkal”, például ösztöndíjakkal vagy minimális fizetésemeléssel helyreállítani. Véleménye szerint a valódi megoldást a túlterheltség csökkentése és az oktatási rendszer alapvető szerkezeti átalakítása jelentené.
Aggasztónak tartja, hogy a tanárképzésre jelentkezők jelentős része nem elhivatottságból választja ezt az utat, hanem mert máshová nem vették fel őket.
Mindez lemorzsolódáshoz és a szakmai színvonal további romlásához vezethet.
Saját motivációja azonban töretlen: bízik abban, hogy a jövőben egy olyan rendszerben dolgozhat, amely nemcsak elvárásokat támaszt, hanem biztosítja a méltó tanítási feltételeket is.