Az oktatás megújítása

olvasónk írása

V I T A A N Y A G

Bebesi József vagyok, nyugdíjas matematika – ének-zene és pedagógia szakos középiskolai tanár Sopronban, a Scarbantia Tisza-sziget egyik alapítójaként elkötelezett az oktatás megújítása mellett. Tanárként és/vagy intézményvezetőként végigjártam az oktatás teljes vertikumát, az általános iskola alsó tagozatáról az egyetemig. Tanítottam általános és középiskolában, középiskolai kollégiumot vezettem, egyetemi diákhotel igazgatója voltam. Jelenleg óraadó tanárként érettségire készítek fel diákokat matematikából. Életpályám során megismertem az oktatási rendszer hibáit, az irányítás és a tananyagszerkezet hiányosságait. Volt rátekintésem a kollégák munkájára, az órai munka hibáira, a pedagógiai munka napi gondjaira. Készítettem egy részletes elemzést ezekről, amit korábban eljuttattam a Tisza Párt Szakpolitikai Csoportja számára. Ezzel egyidejűleg kerestem ezek megoldását.

Az oktatás átszervezésére vonatkozó javaslataimat több kollégával közösen dolgoztuk ki, benne a főbb szerkezeti és tartalmi elemekkel. Ennek egyszerűsített változatát Fóti Péter oktatási szakértő kollégával történt egyeztetés után osztottam meg néhány illetékes személlyel, illetve szervezettel. Itt és most pedig vitaanyagként adom közre.

Időközben megismertem a Prof. Dr. Gyarmathy Éva egyetemi tanár által ismertetett tervezetet, ami az én olvasatomban nem áll túl távol az általunk készített javaslatoktól, ezért az anyagunkat megfontolásra, továbbgondolásra ajánlom Önöknek.

A cél megvalósításához szerkezeti, tartalmi és módszertani változtatásra van szükség.

Fő teendők:

1. Az oktatás és a szakképzés közös központi irányítás alá vonása, a kettős rendszer megszűntetése.

2. Az iskolarendszer átalakítása.
2.1. Önálló, gyermekközpontú, alapozó jellegű, 4 osztályos általános iskolák működtetése 6-9 éves korban.
2.2. Egységes, hatosztályos általános iskolai oktatás 11-16 éveseknek.
2.3. A 16. életév mérföldkő, ekkor történik a pályaválasztás, itt válik el a közoktatás és a szakképzés: Az egyik irányban a +2 év előkészít a felsőfokú tanulmányokra, vele párhuzamosan pedig indul a 2 vagy 3 éves szakképzés.

3. Új Nemzeti Alaptanterv készítése
A változtatás főbb területei:

• A tanulói és pedagógus túlterhelés megszüntetése, óraszám- és tanagyagcsökkentés.
• Új tantárgy- és tananyagstruktúra, a mai igényekhez igazodó ismeretek megszerzése.
• A poroszos módszerrel történő végleges szakítás, progresszív módszerek (metakognitív tanulás, adaptív oktatás, inkluzív pedagógia) alkalmazása, és modern eszközök használata.
• Az oktatást segítő, választható oktatócsomagok készítése.
• Szabad tankönyvválasztás.
• Az egyéni és specifikus képességek fejlesztése, tehetségkutatás és pályaorientáció.
• Hátránykompenzáció, a személyi- és kulcskompetenciák valós fejlesztése.
• Lineáris tanagyageloszlás a koncentrikus helyett.
• Megváltozott tanári szerepkör az alapozó évfolyamokon.
• Az egyre növekvő specifikus feladatok ellátása, és a szükséges személyi feltételek (fejlesztő pedagógus, pszichológus…) biztosítása.
  
  +1. Alternatív oktatási formák (Waldorf, Montessori, Freinet, stb.) támogatása megfelelő finanszírozással, felmenő rendszerben.
  +2. A gyermekvédelem új alapokra helyezése.

4.  Érvek az új struktúra mellett

Az alapozó szakasz (jelenleg négy éves alsó tagozat) külön, szakmailag önálló iskolákban valósíttandó meg. (Ez a szisztéma több országban jó működik, saját tapasztalatom van az osztrák és a francia rendszerről.) Ebben az iskolában az egyértelmű cél a tényleges alapozás, az írás-olvasás-számolás megtanítása, az ismeretszerzés megszerettetése, a funkcionális analfabetizmus felszámolása. Minden egyéb a kreativitást, közösségi létet fejlesztő, a gyerekeket körülvevő világ jelenségeit megismerő, arra rácsodálkozó, de semmiképpen sem azt rendszerező tevékenység lehet, sok beszélgetéssel, játékkal, a merev tanórai kereteket megszüntető módon, aminek a tanár „csak” moderátora és nem a mindentudója lenne.

Az értékelési módszereket is ennek megfelelően kellene kialakítani, amelyben kapjon teret az önértékelés. Ebben az életkorban a gyerekek a közös ebédig maradnának kötelezően az iskolában. Ezt követően azok, akiknek a családjukban a feltételei adottak, hazaviszik a gyereket (akár különböző időpontokban kilépve az iskolából), a többiek számára pedig a jelenlegi napközinek megfelelő tevékenység lehetne.

Az önálló iskolának több előnye is van. Egyrészt kisebb településeken is megszervezhető, hiszen 10-15 gyerekkel is működtethető. Másrészt mind a személyi, mind a tárgyi feltételeit könnyebben lehet biztosítani, és könnyebb megszervezni a helyi önkormányzatok és az ott élők támogatását is. Ezeknél is fontosabb azonban, hogy ebben az iskolában a kisgyerekek vannak a középpontban, minden szakmai tevékenység és figyelem ezt, illetve őket szolgálja. (A jelenlegi 8 osztályos általános iskolákban, a döntően felső tagozatos igazgató vezetésével, minden szempontból sokkal több figyelem jut a felsősökre.) Egy ilyen önálló iskolában a hátránykompenzációt, a felzárkóztatást is eredményesebben lehet folytatni.

A 10-16 éves korig tartó szakasz: Nagyobb változás lenne a következő, egységes, 6 évfolyamos általános iskola, vagy 6+2 éves gimnázium.  
Az 5. osztálytól 10. osztályig tartó hat tanévet bizonyos hagyományokat figyelembe véve lehetne megszervezni, akár általános iskolában, akár gimnáziumban.
Ebben a szakaszban a jelenlegi felső tagozat és a gimnáziumi alapszintek oktatása folyna azzal, hogy megszűnne a tananyagok koncentrikus felépítése.

A fő célja az lenne, hogy miközben itt folyna a mindenkitől elvárt ismeretek tanítása, a diák dönteni tudjon arról, hogy milyen irányba akarja folytatni a tanulmányait.
A 10. osztály után indulna a gimnáziumban a két, továbbtanulásra felkészítő, nagyrészt a diák döntése szerinti tantárgyakra koncentráló, továbbtanulásra felkészítő intenzív szakasz. Ebbe az általános iskolából (is) be lehetne csatlakozni minden külön eljárás nélkül.
Szintén a 10. osztály után kezdődne (függetlenül attól, hogy az addigi tanulmányokat általános iskolában vagy 6+2 évfolyamos gimnáziumban végezte a diák) az önálló szakképzés 2 vagy 3 évfolyammal.

Véleményünk szerint a tananyagátrendezéssel csökkenne a diákok heti óraszáma (évfolyamtól függően heti 25-30 óra lehetne), ezáltal kevesebb pedagógusra volna szükség. A jelenleg sokszor elhangzó panasz a középiskolai képzéssel kapcsolatban, hogy minek kell ugyanolyan mélységig tanulni minden tantárgyat, függetlenül attól, hogy orvos vagy színész szeretne lenni a diák. Az egyes tantárgyakból ugyanis elegendő lenne egy közösen kialakított, a különböző szakmai és szülői szervezetek által elfogadott szintet megcélozni, ami alapján a diák választani tud a későbbi terveihez szükséges szakirányok közül. Ezeket az iskolákat már a nagyobb településeken lehetne megszervezni, ahova persze biztosítani kell iskolabuszokat. Az ilyen iskolákban a színvonalas személyi és tárgyi feltételek biztosítása könnyebb lenne, mint a jelenlegi szétaprózott általános iskolák esetében. A felszabaduló időt alapvetően az alapképzésnél is említett készségek fejlesztésére lehetne fordítani.

Az egyetemi előképzés (2 év) és szakképzés (2 vagy 3 év) szakasza a tanuló választása szerinti területek intenzív képzéséről szólna, akár általános képzés, akár szakképzés választása esetén.

Általános képzés esetén a diák választhatná ki azokat a tantárgyakat, amelyek a felsőfokú továbbtanulásához szükségesek. A jelenlegi, diák és tanár számára is túlterhelő tananyagmennyiség sem képes kiküszöbölni azt, hogy az egyetemekre sok olyan diák nyer felvételt, akik a tényleges egyetemi tanulmányaikat azért nem tudják megkezdeni, mert hiányoznak a középiskolai alapjaik. A jelenlegi rendszerben a tananyagok és a heti tanórák szükséges csökkentése esetén ez a továbbtanulásra minden területen felkészítő cél biztosan nem lenne teljesíthető.

Aki pedig a szakképzés lehetőségét választja, annak – szakmától függő időtartamban – a megújított tartalmú szakmai képzése zajlana a lehetőségek és az indokoltság függvényében duális képzésben. A modulrendszer jó, de az csak kisebb csoportokban, „tutor” irányításával megvalósítható. A szakképzés jelenleg (és évtizedekre visszamenőlegesen is) nagyon rossz hatásfokkal működik, illetve működött. Ennek egyik oka a korai szakmaválasztási kényszer, ami sok esetben lemorzsolódáshoz, jobb esetben a végzés utáni azonnali pályaelhagyáshoz vezet. Az egyébként is indokolatlanul szétaprózott szakképzés így nem hatékony, a diákok pályaválasztása esetleges. A duális képzés legnagyobb hibája, hogy a vállalatokhoz kihelyezett diákokat pedagógiailag felkészületlen „szakik” oktatják. 
16 éves korban viszont már megalapozottabb lehet a választás, ráadásul a 2 vagy 3 éves képzés sokkal könnyebb váltást tesz lehetővé, mint a mostani rendszer, amiben akár 5 évre bennragadhat a diák, ha nem akar 2-3 évet elveszíteni egy módosítással. A szakképzésnél ebben az esetben kétségtelen előny lenne az, hogy a jelenlegi szétaprózott iskolák helyett igazi képzési centrumokat (nem irányító szervezetet, hanem iskolákat) lehetne létrehozni, hiszen ebben az életkorban a diák már önállóan tud utazni, esetleg kollégiumban lakhat.

A leírt szerkezet (nyilván a szükséges finomításokkal) azt a kérdést is megoldaná, hogy mi történjen az ismét 18 évre felemelt tankötelezettséggel, mivel lehet értelmesen kitölteni a plusz évet vagy éveket.

A felnőttképzést megfelelőnek ítéljük a jelen rendszerben.

5.  Segédanyag az új tantárgyak bevezetéséhez
A tananyagot tehát a mai követelményekhez kellene igazítani, a szakembereknek át kell dolgozni.

Mi mást kellene tanítani? Nem fontossági sorrendben, a teljesség igénye nélkül:

• Önelfogadás: hogyan szeretheti magát a gyermek, hogyan fejlessze az önbizalmát, önbecsülését, az ÉN-képét.
• Tisztelet a kortársaival szemben, felnőttekkel, öregekkel, betegekkel…, embertársaival szemben.
• Egészséges életmód, kiegyensúlyozott mentalitás. 
• Közlekedési ismeretek.
• Az anyagi értékek helyett az emberi értékek megismertetése, a digitális világ helyett a valós emberi kapcsolatokban keresni az örömforrást.
• Fontos volna az érzelmi-válságkezelési eszköztár bővítése, a konfliktuskezelés, a relaxációs- és stresszkezelő módszerek megismertetése, az empatikus és asszertív eszköztár elsajátítása.
• Fontos lenne a klímatudatosság, az ökológiai szemlélet kialakítása.
• Önvédelem.
• Kommunikációs tréning.
• Pár- és szexuális kapcsolatok lelki és érzelmi alapjai.
• Pénzügyi és üzleti alapismeretek.
• Jogi alapismeretek.
• Kritikus gondolkodás és érveléstechnika: álhírek, logikai hibák felismerése; vitakultúra.
• Digitális írástudás és informatika: algoritmikus gondolkodás, kiberbiztonság, mesterséges intelligencia.
• Háztartási ismeretek.
• Nyomtatványok kitöltése, elektronikus levelezés.
• Helyi kultúrák, hagyományok, gazdasági és társadalmi viszonyok megismerése.

A felsorolásban forrásként használtam Dr. Jäckel Katalin (Egyetemi docens, Budapesti Gazdasági Egyetem, Külkereskedelmi Kar), és Dr. habil. Garai-Fodor Mónika (Egyetemi docens, Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar) írásait.

Az, hogy ezeket milyen óraszámban és milyen tantárgyakba lehet besorolni, azt ki kell dolgozni.

6.  A tanári munkával összefüggő események, feladatok 

• A fentiekből következik, hogy a pedagógiai attitűd komoly változtatására van szükség, anélkül semmiféle érdemi változás nem lesz. Szemléletváltozás kell az irányítás és a kollégák vonatkozásában is. A keretek, a szerkezet és a tartalom átalakítása politikai szándék és elhatározás kérdése, amelyre most kiváló alkalom kínálkozik(!), a megvalósítás viszont a pedagóguskollégáké, akik továbbra is az oktatás kulcsszereplői.
  A béremelés nem oldotta meg az oktatás problémáit. Aki eddig hivatásszeretetből tanított, az ezután is így fog, és rugalmasan fog tudni váltani. Aki viszont elkényelmesedett, megfásult (megtehette, mert nem volt jobb, és annyi pénzért csak annyi energiát fektetett a munkájába), annak komoly továbbképzésre, mentális megújulásra lesz szüksége.     
• A rendszer adminisztrációs terhei feleslegesek és nagyok. Papíron minden szuper, csak a valóság merőben más.
• A pedagógusok érdekképviselete az előző kormány hárítása miatt nem volt hatékony. Előzetes, majd folyamatos egyeztetésekre, visszajelzésekre, és előre mutató javaslatokra van szükség.
• Finanszírozás – a pénztelenség nyilvánvaló. Más országok példái bizonyítják, hogy beteg, buta néppel nem lehet országot építeni. Az oktatásba, a humánerőbe fektetett pénz biztos hosszú távú befektetés, ami megtérül!