írta: Markovics Éva matematika-magyar szakos tanár,
az atipikus fejlődés szakembere, a Rogers Akadémia vezetője
Lassan vége a nyárnak, a pedagógusok visszatérnek a pihenésből, nyaralásból, mert kezdődik az új tanév.
Hát, nem tudom…
Nem tudom, mit jelent a pedagógusoknak a pihenés. A két hónapnyi szabadság.
Mert persze, nem jártunk be az iskolába. És ez tényleg pihentető.
De közben valahogy legtöbben mégis csak az iskola körül pörgettük az agyunkat egész nyáron. Vagy legalábbis azok a tanárok, tanítók, akikkel én találkoztam és beszélgettem a nyár folyamán. Az utóbbi két-három hétben pedig már különösen. Hiszen javában terveztük a következő tanévet: egyeztettünk, tanácsokat kértünk, anyagokat küldtünk egymásnak, megosztottunk jó és kevésbé jó tapasztalatokat, szuper szakcikkeket és interjúkat.
Nyári pihenésként.
Töltődésképp.
És tényleg óriási tisztelettel és csodálattal vagyok minden olyan kolléga iránt, aki már augusztus elején tervez és készül. Aki a nyaralása közepén is észreveszi, hogy megjelent valahol egy jó írás, vagy eszébe jut egy remek ötlet valami nehezen megemészthető anyagrészhez.
Aki olvas, gondolkodik, kérdez, megoszt.
Nem azért, mert bárki számonkéri majd rajta. Hanem saját belső igényességből, szakmai elhivatottságból, érdeklődésből.
Mert a pedagógusmunka ilyen.
Nem olyan munka, amit az ember bent hagy az íróasztalon, aztán másnap reggel újra felveszi.
A tanárság része az embernek. Viszi magával mindenhová.
Amikor küldök egy remek cikket egy kollégának, és ő a strandról válaszol, hogy igen, épp ezt olvasom én is. Vagy amikor egy tanító azon gondolkodik nyáron, milyen jó lenne szorosabban együtt dolgoznia a felsős tanárokkal. Mert segítené őt, ha jobban látná, mi hová kapcsolódik majd abból, amit ő tanítani fog az apróságoknak az iskolás életük elején.
De ugyanilyen tisztelettel vagyok azok felé a kollégák felé is, akik nyáron végre nem akarnak az iskolával foglalkozni.
Akiknek éppen arra van szükségük, hogy letegyék ezt végre.
Mert az idegrendszerük olyan elképesztő módon túlterhelődött, kifacsaródott, hogy most nem egy újabb szakmai cikkre, nem egy újabb ötletre, hanem csendre van szükségük. Pihenésre. Arra, hogy rendbe tegyék és feltöltsék magukat.
Hogy újult erővel tudjanak majd visszatérni.
Mert a tanév során rengeteg minden ömlik ránk. Inger, feladat, döntés, probléma, kérdés. És ezek mögött mindig ott van egy gyerek. Egy szülő. Egy család.
Nem vagyunk egyformák. Nem ugyanúgy fáradunk el, nem ugyanúgy töltődünk, és nem ugyanúgy készülünk fel az új tanévre sem. Van, akinek az ad erőt, hogy már augusztusban terveket készít és új módszereket keres. És van, akinek az, hogy két hónapig rá sem néz semmire, aminek a munkához van köze.
Talán nem is az a fontos, hogy hogyan töltjük a nyarat. Hanem az, hogy
mire szeptemberben újra belépünk az iskolába, legyen bennünk valami, amiből adni tudunk.
Egy jó ötlet.
Egy új gondolat.
Egy kis lelkesedés.
Vagy egyszerűen csak újra legyen bennünk erő.
Mindjárt vége a nyárnak, és kezdődik az új tanév.
Visszatérnek a diákok is, akik talán jóval kevesebbet gondoltak az iskolára a nyár folyamán, mint mi, pedagógusok.
És így is van ez rendjén.
Kezdődjék hát!