írta: Csizmazia Katalin
Az ECA – Emotion, Cognition, Action – Erasmus+ projekt augusztus végén lezárul. Egy éven át dolgoztunk együtt a lengyel Gedania 1922 csapatával azon, hogyan lehet az érzelmeket, a gondolkodást és a cselekvést újra összekapcsolni a tanulásban.
Kiindulópontunk egyszerű volt: a XXI. században megváltozott a tudás helye. A gyerekek néhány másodperc alatt több információhoz férnek hozzá, mint amennyit egyetlen tanár birtokolhat. Egyre kevésbé az a kérdés, hogyan adjunk át minél több információt, és egyre inkább az, hogyan segítsünk eligazodni az infók között, kérdezni, mérlegelni, együttműködni, dönteni – és kezdeni valamit azzal, amit megtanultunk. Erre utal a projekt három szava is.
Emóció: hogyan kapcsolódom ahhoz, amit tanulok?
Kogníció: mit tudok, mit értek, mit szeretnék még megtudni?
Akció: mit tudok mindezzel kezdeni?
Az ECA erősen épít a személyközpontú pedagógiára, ahol a tanár tanulássegítő (facilitátor). Szerepe pedig összetettebbé válik: az oktatás mellett ugyanis keretet teremt, forrásokat kínál, figyel, kérdez, választási lehetőséget ad, és eldönti, mikor kell beavatkoznia, és mikor jobb várnia. Mellette a tanuló fokozatosan egyre nagyobb felelősséget vállalhat a saját tanulásáért.
A bevezető kép a ChatGPT alkotása. Egy olyan osztálytermet kéretem tőle, ahol rend van, de a hagyományos, merev iskolapadok darabokra vannak szedve. A darabokból valami új épül: híd, növénytartó, ülőhely, rajta könyv, kavics, nagyító, ceruza. A kép ezt vizualizálja:
Az ECA nem kidobja az iskolát, ugyanazokból az elemekből más tanulási környezetet épít. A tudás, a tanulás, a tanár, a keretek nem tűnnek el – csak másképpen rendeződnek el.
Ez a megközelítés a gyakorlatban sokszor egészen apró dolgokat jelent: ugyanahhoz a feladathoz többféle utat kínálni. Hagyni, hogy valaki előbb egyedül gondolkodjon, mielőtt megszólal a csoportban. Megkérdezni, hogyan szeretné megmutatni, amit megértett. Olyan együttműködési helyzetet teremteni, amelyben valóban szükségük van a diákoknak egymásra. És időt hagyni arra is, hogy a gyerekek végiggondolják, mi történt velük tanulás közben.
A tanulási környezetet is tágabban értelmezzük.
A tanulás nem ér véget az osztályterem ajtajánál.
Egy kert, egy pocsolya vagy akár egy kavics is lehet kiindulópont. Megfigyelhetjük, megmérhetjük, összehasonlíthatjuk, utánanézhetünk, honnan származik, rajzolhatunk vagy történetet írhatunk róla. A természet így nem még egy tantárgy lesz a túlzsúfolt órarendben, hanem olyan közeg, amelyben a tantárgyak újra találkozhatnak.
A projekt során mindebből ECA tanterv, tanári kézikönyv, képzési program, valamint gyakorlati foglalkozás- és óratervek gyűjteménye született. Nem kész recepteket akartunk adni. Inkább kipróbálható ötleteket, amelyekből egy pedagógus válogathat, amelyeket átalakíthat a saját gyerekeihez, tantárgyához és környezetéhez. Az anyagok az ECA projekt honlapján szabadon elérhetők: www.ecaproject.eu
A projekt most lezárul. De talán éppen ez a fontos: nem egy új módszert akartunk létrehozni, hanem gyakorlati lehetőségeket kerestünk egy régi és számunkra fontos gondolat mai megvalósítására. Arra, hogyan lehet a XXI. századi iskolában komolyan venni, hogy a tanuló nemcsak egy fej, amelybe tudást töltünk. Érez, gondolkodik, cselekszik, különbözik a többiektől, kapcsolatokat épít, döntéseket hoz – és lassan megtanulja alakítani a saját tanulását és saját magát is. Ahogy Carl Rogers mondja:
“A lényegi tanulás személyiségváltozással jár.”
Talán a személyközpontúság ma éppen ezt jelenti: olyan környezetet teremteni, amelyben mindez lehetséges.