írta: Fóti Péter, a Taní-tani online pedagógia folyóirat főmunkatársa
http://www.foti-peter.hu; peter.foti@runbox.com
Amikor a hagyományos iskolai testnevelésre gondolunk, legtöbbünk előtt katonás alakzatok, vezényszóra végzett gimnasztikai gyakorlatok, körözések és ádáz, szorongással teli versengések képe jelenik meg. A testi nevelést a legtöbb oktatási rendszerben elszigetelt feladatként kezelik: egy olyan óraként, ahol a gyerekek „levezethetik a felesleges energiáikat”, hogy aztán újból csendben és fegyelmezetten ülhessenek az iskolapadban.
De valóban ennyi lenne a mozgás szerepe az oktatásban? Vagy a testi jelenlét ennél jóval mélyebb, szervesebb kapcsolatban áll a szellemi és érzelmi fejlődéssel?
Aaron Falbel amerikai író 1987-es doktori dolgozatában a dán Friskolen 70 nevű szabad iskolában szerzett tapasztalatait dolgozta fel. Az írásából megismert „ütemes mozgás” (rhythmics) foglalkozások teljesen új megvilágításba helyezik a mozgás funkcióját a gyermekek életében.
Nem katonás fegyelem, hanem örömteli jelenlét
A dán szabad iskolában a mozgás nem kötelező drillekből vagy szigorú sportteljesítményekből állt. Az úgynevezett rhythmics foglalkozásokat egy tapasztalt zenész-táncos tanárnő, Lis vezette, és a torna, a tánc, a ritmus, a drámajáték, valamint a szabad akrobatika sajátos egyvelegét alkották.
A gyerekek élő dobritmusra kísérleteztek a különféle mozgásformákkal: ugráltak, szaltóztak, kézállásban sétáltak, vagy épp társas bizalomjátékokban vettek részt (például csukott szemmel futottak a fal felé, bízva abban, hogy társaik elkapják őket). A foglalkozások kulcseleme a spontaneitás, a bizalom és a kifejezés szabadsága volt.
„A. S. Neill egyszer megjegyezte, hogy a szabad, önszabályozó gyerekek teste hajlékony, ruganyos, míg a szabályozott, megregulázott gyerekeké merev, feszes. Én is ezt tapasztaltam a Friskolen 70-ben.”
Aaron Falbel
Falbel éles kontrasztot von a hagyományos tornaórák szorongató légköre és a dán iskolában tapasztalt életerő között. Míg a merev keretek között tartott gyerekekből szünetekben gyakran a felgyülemlett frusztráció és az elfojtott düh tör ki, a szabad mozgást megélő gyermekek energiája a bőségből, az elevenségből és a kiegyensúlyozottságból fakad.
A mozgás és az olvasástanulás rejtett kapcsolata
Az cikk egyik legmeglepőbb tanulsága, hogy
a mozgás minősége közvetlen jelzést ad a gyermek szellemi és kognitív érettségéről – például az olvasás elsajátítására való kézségről.
Rasmus Hansen, az iskola egyik tapasztalt tanára egy sajátos „olvasási érettségi tesztet” alkalmazott, amelyhez nem volt szükség feladatlapokra. Egyszerűen besétált a tornaterembe, és megfigyelte a gyerekeket játék közben. Amikor a feladat az volt, hogy a gyerekeknek egymással szemben kellett futniuk a teremben, világosan kirajzolódtak a különbségek:
- Azok a gyerekek, akik még nem álltak készen az olvasásra, képtelenek voltak ütközés, lökdösődés, kiabálás vagy zavaró megnyilvánulások nélkül végrehajtani a feladatot. Belső nyugtalanság, szorongás és feszültség uralkodott rajtuk.
- Azok a gyerekek, akik otthonosan és fesztelenül mozdultak saját testükben, könnyedén koordinálták mozgásukat a térben és a közösségben. Nem fenyegette őket az olvasási kudarc réme.
A tanulság: Nincs „olvasási probléma”, csak tünet.
Ha egy gyermek szorong, nyugtalan és nem érzi jól magát a bőrében, a kognitív tanulás (mint a betűk kódfejtése) akadályba ütközik. Ha ilyenkor kényszerítjük az olvasásra, az olvasás maga válik mumussá. A dán iskolában, ha egy gyermek szülői nyomásra olvasni szeretett volna tanulni, de még nem volt rá kész, Rasmus tanár úr egyszerűen kézen fogta, bevitte a tornaterembe játszani, és azt mondta: „Az olvasás még várhat!”
Holisztikus fejlődés és a „bionomikus” egység
A hagyományos pedagógia elköveti azt a hibát, hogy a gyermek fejlődését különálló rekeszekre bontja: külön fejleszti az intellektust, a szociális készségeket és a fizikumot. Ezzel szemben a szabad iskolák felfogása szerint az emberi fejlődés egyetlen szerves egység.
Falbel hivatkozik Innes Pearse humánetológus elméletére és a „bionomikus rend” fogalmára: az igazi egészség az élőlény és környezete közötti kölcsönös, harmonikus szintézis. A tornateremben együtt mozgó, egymásra figyelő gyerekek olyanok, mint a test sejtjei – spontán módon illeszkednek bele a közösség és a környezet mintázatába.
Ahogy George Dennison neves pedagógus fogalmazott Jose nevű elidegenedett diákja kapcsán:
a tanulási nehézségek döntő többsége nem az agy vagy a látás organikus hibája, hanem a szégyen, a félelem, a megbántottság és a rossz önértékelés látható jele.
Ezeket az akadályokat nem lehet elméleti úton eltávolítani. Helyükre bizalmat, önbecsülést és fizikai biztonságérzetet kell építeni – erre pedig a közös, kötetlen mozgás a legalkalmasabb eszköz.
Mi tehát a mozgás valódi értelme az iskolában?
A mozgás az iskolában nem kiegészítő tevékenység, és nem is egyszerű „feszültséglevezetés”.
A mozgás a tanulás és az egészséges fejlődés alapköve.
A mozgás értelme az iskolában az, hogy segítségével a gyermek:
- Megtanulja birtokba venni saját testét: eléri a testi otthonosságot, az izmai és érzelmi feszültségek oldását, ami a figyelem és elmélyülés alapfeltétele.
- Megtapasztalja a bizalmat és a szociális jelenlétet: megtanul együttműködni, figyelni másokra, és biztonságban érezni magát a közösségben.
- Megőrizze természetes kíváncsiságát és életerejét: ahelyett, hogy a megregulázottság miatt merevvé és szorongóvá válna, megőrzi rugalmasságát és nyitottságát a világ felé.
Ha az iskola képes felismerni, hogy a gyermek testi jelenléte és szellemi teljesítménye elválaszthatatlan egymástól, akkor nem erőltetni fogja a padban ülést, hanem teret enged a mozgás gyógyító és fejlesztő erejének.
Mert amíg a gyermek nem érzi magát biztonságban és otthonosan a saját testében, a könyvek világa is megközelíthetetlen marad számára.
* * *
Kapcsolódó oldalak: