megbecsülés

Amíg nincs valódi összefogás és nyitottság a problémákra, addig a lelkiismeretes szakemberek magukra hagyatva küzdenek egy omladozó rendszerben.

Ha az állam úgy véli, hogy a fiatalok és a családok nem jó döntéseket hoznak, akkor leginkább azon kell az illetékeseknek elgondolkozniuk, hogy mit tehetnek azért, hogy az általuk jobbnak tartott alternatívák vonzóbbak legyenek.

Ha elkezdenénk megnevezni a bajokat, akkor túllépnénk azon, hogy a pedagógusoknak mindent el kell viselniük.

A pedagóguspályán eltöltött négy évtized alatt a hagyományos oktatás falai között alapjaiban változott meg a gyermeki lélek és a szülői hozzáállás...

A pedagóguspálya iránti kezdeti lelkesedést mára felváltotta a keserűség, mivel a bürokrácia fojtogató súlya és a tanári kar elöregedése miatt a napi működés szinte ellehetetlenül.

Az lenne a minimum, hogy a döntéshozók széles körben kikérik és figyelembe is veszik az érintettek véleményét...

Közölték a szülőkkel, hogyha nem tetszik a rendszer, el lehet menni...

Az iskolai bántalmazásról gyakran úgy gondolkodunk, mint kirívó, szélsőséges helyzetekről: fizikai erőszakról, durva verbális agresszióról, zaklatásról. Pedig a gyerekeket nem csak ezek a helyzetek törhetik meg, hanem azok az általánosan elfogadott, „nevelésnek” nevezett visszatérő helyzetek, mintázatok is, amelyek láthatatlanul épülnek be az iskolai működésbe.

Az iskolától – legalább szavak szintjén – azt várják, hogy az életre neveljen, de elvárható-e ez a tanároktól, akik legtöbbje egész életében ugyanúgy iskolás volt, mint sokáig én is. – Berta Bea osztja meg tapasztalatait a „kinti” életről.