Pócsné Berkesi Zsuzsanna

Kikérem magunknak a feltételezést, hogy a frusztrációt a gyerekeken vezetnénk le, és főleg azt, hogy fizikai erőszakot alkalmaznánk.

Ugyan a tanártüntetések adtak némi löketet, kevés volt ahhoz, hogy úgy érezzük, jó tanárnak lenni manapság.

Pályaelhagyás, béremelés, tüntetés, filmklub, szolidaritás, folytatódó perek, kitiltás, 7IGEN-es népszavazás, ünnepi vádbeszéd a kormány ellen, nemzeti konzultáció, manipuláció...

Első dolgunk a szülői értekezleten, hogy osztálypénztárost válasszunk, ugyan nem szabad az állami iskolában pénzt szedni, de kell valaki ugye, aki nemszedi a pénzt... Sírjunk vagy nevessünk?

Régi vesszőparipám, hogy a nyolc-, hat- és négyosztályos gimnáziumok párhuzamos engedélyezése egy elhibázott döntés volt.

A statisztikáknál nem szabad feltüntetni az SNI-t, mert akkor kiderül, hogy nem kapnak fejlesztést, pedig járna nekik.

Nem profitot termelünk, nem tudjuk számokban kifejezni a munkánkat, aminek a hatásfoka sokszor nehezen mérhető objektívan, hiszen annyi tényezőt kéne számításba venni...

Elavult lexikális tudást kínálunk a gyerekeknek, közben pont a lényeg marad el: nem tanítjuk meg őket gondolkodni, és nemhogy oktatjuk, egyenesen tiltjuk a modern technika használatát.