SNI

Az egyenlőségnek nem az egyformaságról, hanem a szükségletek szerinti támogatásról kellene szólnia.

A figyelem- és magatartászavarral küzdő gyermekek környezetének jelentős része még ma is egyszerű nevelési vagy magatartásbeli kérdésként tekint a problémára.

Rövid távon kezelendő problémákról tárgyaltak a Tanítanék képviselői az oktatásirányítás szereplőivel – a megbeszélések egyik legfontosabb üzenete a társadalmi részvétel erősítése volt.

A szülőnek gyakran segítenie kell a tanulásban. És ha olyan a tananyag, amihez már nem ért? A pedagógusok pedig az otthoni nevelés hiányosságait próbálják pótolni.

Mitől lenne valóban befogadó és működő az oktatás minden gyerek számára?

A pedagóguspályán eltöltött négy évtized alatt a hagyományos oktatás falai között alapjaiban változott meg a gyermeki lélek és a szülői hozzáállás...

Egyre több óvoda mondhatja el, hogy a gyermekek nevelése-oktatása helyett a gyermekek megőrzését tudja csak ellátni.

Az iskolai bántalmazásról gyakran úgy gondolkodunk, mint kirívó, szélsőséges helyzetekről: fizikai erőszakról, durva verbális agresszióról, zaklatásról. Pedig a gyerekeket nem csak ezek a helyzetek törhetik meg, hanem azok az általánosan elfogadott, „nevelésnek” nevezett visszatérő helyzetek, mintázatok is, amelyek láthatatlanul épülnek be az iskolai működésbe.

Pályaelhagyás, béremelés, tüntetés, filmklub, szolidaritás, folytatódó perek, kitiltás, 7IGEN-es népszavazás, ünnepi vádbeszéd a kormány ellen, nemzeti konzultáció, manipuláció...

Minden gyermek számára a lakóhelyéhez legközelebb eső iskolában kell magas színvonalú tanulási lehetőséget biztosítani.