szorongás

Lezárjuk 33 részes riportsorozatunkat, mely nyugtalanító képet körvonalazott a közoktatás rendszerszintű válságáról – és bizakodva várjuk az új fejezetet...

Az egyenlőségnek nem az egyformaságról, hanem a szükségletek szerinti támogatásról kellene szólnia.

Az iskola mára nem csupán a tudás háza, hanem egy olyan hely lett, ahonnan a gyerekek gyakran testi tüneteket mutatva mennek haza.

Az oktatás célja nem a rangsorolás és a megszégyenítés, hanem a fejlődés támogatása.

Az ellentmondásos mérési módszer károkat okozhatott a gyerekek gondolkodásában, önértékelésében és a tanuláshoz való viszonyában.

Vajon miért kezdi el egy kisgyerek rágni a körmét az óvodában, és miért múlik el ez a szorongásos tünet mindössze két hét alatt egy másik közegben?

Ma a tanulás öröme helyett a túlélés logikája uralkodik az iskolákban, a valódi tanulás eltűnik a teljesítménykényszer, a szorongás és a kiszámíthatatlanság rétegei alatt...

Tegnap estétől, ami a hatalom szerint eddig kisebbségi vélemény volt, mára többségivé vált.

Most induló riportsorozatunk első részében egy háromgyermekes édesanya mesél arról, hogy nyolcéves gyermeke fizikai tüneteket produkált az iskolai szorongás miatt.

Az iskolai bántalmazásról gyakran úgy gondolkodunk, mint kirívó, szélsőséges helyzetekről: fizikai erőszakról, durva verbális agresszióról, zaklatásról. Pedig a gyerekeket nem csak ezek a helyzetek törhetik meg, hanem azok az általánosan elfogadott, „nevelésnek” nevezett visszatérő helyzetek, mintázatok is, amelyek láthatatlanul épülnek be az iskolai működésbe.