„Mész te is?” – Egyeztetés, semmiről

Vélemény.

Komoly dilemma, egyúttal potenciális gyomros előtt állnak a parlamenti pártok és a közoktatásban aktív civil szervezetek. A belügy ugyanis „egyeztetésre” invitálta a parlamenti pártokat a köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslattal, ismertebb nevén a bosszútörvénnyel kapcsolatban.

Épeszű ember nyilván nem hiszi el, hogy Rétvári Bence és Pintér Sándor valóban kíváncsi lenne Gyurcsány Ferenc, Hiller István, és egyéb hétköznapi hősök véleményére az ügyben. Mégis, mi történik akkor?

Törvénynek látszó tárgy

Ahhoz, hogy teljesen érthető legyen, miről is beszélünk egyáltalán, röviden érdemes tisztába tenni, miről is szól ez a karcsú, 97 oldalas dokumentum (és akkor az indoklásról még nem is beszéltünk). Aki már ismeri ezt, az nyugodtan gördítsen a következő közcímhez.

Az ilyen nagy súlyú, társadalmi egyeztetésre bocsátott javaslatoknál mindig van tartalmi összefoglaló, amit a kormány biztosít azoknak, akik nem szeretnek öt bekezdésnél többet olvasni. A kormány tartalmi összefoglalója sajnos azonban pont annyira tartalmas, mint bármi, amit az elmúlt 13 év alatt a közoktatásban összehoztak: felnövekvő nemzedék, magyar társadalom hosszú távú fejlődése, mindezekkel szoros összefüggésben, hatékony, újragondolt, családi élet összeegyeztethetőségének elve, stb. stb. No és rossz ómennek: teljesítményalapú bérezés, foglalkoztatotti jogviszony.

A tartalmi összefoglaló óvatos semmitmondása nem véletlen, jól illeszkedik a kormány sziklaszilárdságú kommunikációs alapvetéseihez, amelyeknek lényege a kiürített kasszák miatti semmit-sem-csinálás vérgőzös semmit-sem-mondással való hatékony palástolása. És ne feledjük azt sem, hogy a saját, elhibázott döntéseik terhét is sokkal egyszerűbb az uniós/amerikai spagettiszörny rovására írni, mint valakinek véletlenül felállnia és azt mondania, „elnézést, elkövettünk néhány hibát”.

Csakis a kormányzati tévedhetetlenség gránitszilárdságú mítosza, és az abból fakadó erőszakpolitizálás tehet arról, hogy eltűnnek a pedagógusok az állami szektorból.  

A lényeget jobban meg lehet ismerni a Civil Közoktatási Platform és a Ne dolgozz ingyen! összefoglalójából. Ahelyett, hogy nagyon belemennénk a problémákba, íme egy rövid, egyáltalán nem teljes körű felsorolás, hogy mik azok a pontok, amelyek gyakorlatilag minden oktatáshasználónak (diáknak, szülőnek, pedagógusnak, stb.) instant borzolni fogják az idegeit, ha ez a tervezet ebben a formában bevezetésre kerül:

• Megszűnik a közalkalmazotti státusz, annak minden kedvezményével, számos szerzett jogviszonnyal.
• Különféle intézkedésekkel tovább központosítják azt a közoktatást, amit a félremenedzselt központosítással már amúgy is sikerült teljesen leamortizálni.
• A pedagógushiányt olyan jogi barbatrükkökkel kezelik majd, mint a főállású alkalmazottak arányának csökkentése (ha nincs annyi státusz, annyi hiány sem lesz), emellett a pedagógushallgatók már önálló pedagógiai munkára is alkalmazhatóak lesznek, továbbá a pedagógus végzettségű NOKS-os munkavállalók pedagógiai munkát láthatnak majd el, de nem pedagógusi bérezéssel. És ne feledkezzünk el a leginkább költői hangulatú innovációról sem: bevezetésre kerül a vándortanárok rendszere!
• És ha már könnygáz és gumibot: számos megfélemlítő célú elképzelést honosítana meg a kormány, ezekből kitűnik a pedagógus megfigyelése, akár magáneszközeinek, telefonjának, laptopjának átnézése (amit ugyan szövegszerűen az NDI szerint kiszedtek a tervezetből azóta, ám a munka törvénykönyve alapján a helyzet továbbra is ez). Vagy ilyen az az elvárás is, hogy a pedagógus a munkáját akként végezze, hogy a köznevelésbe vetett közbizalom erősödjék (ha már az önbizalom tovább nem erősíthető a BM-ben, ugye) – azaz nem kéne itt nyilvánosan kritizálni, csinálja csak otthon.
• A munkabeszüntetések egyre zavaróbb problémáját úgy oldaná meg a gondos jogalkotó, hogy munkabeszüntetés esetén nem kellene betartani az előírásokat (munkaidő, osztálylétszám, összevonások stb.). De hát ki ne örülne annak, hogy a pedagógusok mellett – ha a szükség úgy hozza – most már a gyermeke is átvezényelhetővé válik majd egy másik intézménybe?
• A nevelőtestületek jogköreit gyakorlatilag felszámolják, a szakmai szabadságot erősen korlátozzák.
• Tovább dagadhat a hűbéresi háló: senkinek, sem a tantestületnek, sem a szülőknek nincs továbbra sem beleszólása abba, kit neveznének ki intézményvezetőnek.  
• Bérhelyzet? Megoldjuk! Legyen inkább feszültség: nagymértékben az igazgató szubjektív döntésén alapulhat, hogy ki, mennyit keres majd (a CKP számítása szerint akár 600 ezer forintos, az NDI szerint akár 2,5-szeres eltérés is kialakulhat nevelőtestületen és az azonos besorolásban dolgozók között.

 Van még tovább is. Ha valakit érdekel, az NDI-n a legfrissebb információkat nézheti meg, vagy itt a CKP rövid összeállítása.

Uniós pénznek látszó tárgy

Ahogy korábban említettem, a kommunikáció meghatározó a kormány számára. Egyrészt azért, mert állatira nem akarnak erre az egészre többet költeni. Nekik a közoktatás, mint a legtöbb közszolgáltatás, brutális nyűg. Évről évre elmondják az újabb időpontjaikat, hogy már itt van a sarkon a Kánaán, már látjuk is kanyarodni, 2018-tól milyen csoda lesz, már csak alig 548-at kell aludni 2020-ig, ömlik majd a pénz a pedagógusi ölbe 2022-ben, és az Unió is csak a Gyurcsány- meg a Hillerfélék miatt nem adja a pénzt.

Na igen, az Unió.

Az Unió (Brükszelles) megmakacsolta magát, nem jön a pénz. Ó basszus Maruzsa Zoli! Hát nem pont abból akartuk volna bekötni az intézményi tanárikba a nevetőgázt? Ugyan ez a narratíva nagyon előnyös, mert a közmédiában, a KESMA-lapokban és a Mediaworx-nél simán leírják, hogy a közoktatásban dolgozók a maguk hülyeségének/hűtlenségének/idegenszívűségének köszönhetik, hogy nem kapnak pénzt, a költségvetéssel ténylegesen foglalkozó minisztériumokban azonban már valójában meglehetősen fájdalmas kezd lenni, hogy nem érkezik meg a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz 6000 milliárd forintja. Annál is inkább, mivel ebből az összegből a hírek szerint 527 milliárd forintnak már meg is van a nyertese, sőt 159 milliárdot már el is költöttek belőle.

És mivel az Európai Bizottság egyik konkrét kérése az uniós támogatással kapcsolatban, hogy mélyreható és társadalmilag elfogadott, részleteiben megkonzultált intézkedésekkel javítsa a közoktatás és az abban részt vevők helyzetét, hát íme, egyeztetés!

Egyeztetésnek látszó tárgy

Ebből lett az, hogy a kormány széles körű társadalmi egyeztetésre bocsátotta a bosszútörvény tervezetét. A széles körű társadalmi egyeztetés gerincét (amennyiben szabad ebben a kontextusban ezt a vázas felépítést feltételező kifejezést alkalmazni) a Magyar Pedagógus Kar viszi – de egyeztetésnek nevezte a belügyminisztérium a sztrájktárgyalásokon előforduló témafelvetést is. Ez utóbbi sem kis csúsztatás igazából, hiszen a sztrájktárgyalásra a sztrájk alatt jogszabály kötelezi a sztrájkoló szakszervezeteket, akár akarnak egyeztetni státusztörvényről, akár nem – így a PDSZ-t és a PSZ-t is rendszeresen felsorolja minden csinovnyik, ha szóba kerül az egyeztetési téma.

Az egyeztetésnek a kormány saját honlapot is csinált. Igen, saját honlapot, emailben lehetett beküldeni a javaslatokat márciusban 8 napon keresztül.

Azóta kiderült, hogy a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetével is széleskörűen lett egyeztetve.

Nem tudni, kik vettek még részt az eddigi, részletes és mélyreható egyeztetésekben, mintegy társadalmilag. De kisebb összegben fogadhatunk, hogy egy sor súlyos adópénzzel dotált kormányzati civil szervezet (GNGO) is részt vett ebben a nemes folyamatban. Aminek a végén kipottyan egy széles társadalmi egyeztetésen változatlan formában átment tervezet.

Amelyben az egyeztetett személyek természetesen ujjonganak a lehetőségnek, hogy laptopjaikba beletúrnak a miniszter/államtitkár ágyasa által felterjesztett intézményvezetők, és annak, hogy napi 12 órát toló húszéves diákok készíthetik fel gyermekeiket az emelt szintű érettségire.

Pártokkal történő egyeztetésnek látszó tárgy

A pártokkal történő egyeztetés a fentiek ismeretében nyilvánvalóan nem más, mint egy kötelező kör. Egy olyan alkalom, amit a serény jogászok majd ledokumentálnak, mint a széles körű társadalmi egyeztetés következő állomását. Lám, még az ellenzékkel is egyeztettek. Azaz az egyeztetés végén a kormány jó eséllyel egy kellemes érvet kap a kezébe az Európai Bizottsággal és az újjáépítési támogatásért folytatott ütközeteihez.

Kérdés, érdemes-e ehhez asszisztálni? Hogyan lehet elkerülni az elkerülhetetlent? 

El kell ismerni, hogy az egyeztetés ötlete hosszú évek óta az első olyan eredeti elképzelés volt, ami oktatásügyben kifolyt a kormányzatból. Hiszen a pártok most lépéshátrányba kerültek: ha nem mennek el az egyeztetésre, akkor nem működnek együtt. Hívták őket, ilyenek ezek, nem érdekli őket a magyar pedagógus sajátosan értelmezett jobbulása.

Ha elmennek a pártok, akkor sem egyszerűbb a helyzet. Az egyeztetésen igazából nem szabadna tárgyalási alapnak tekinteni a státusztörvényt, hiszen az tartalmilag, részleteiben és egészében is teljesen elfogadhatatlan.

A feladat bonyolult, a gyakorlatot biztosítókötél nélkül kell előadni: valahogy el kell érni, hogy a kormány ne kommunikálhassa azt, hogy a pártokkal – és esetleg az általuk elhívott szakértőkkel, civilekkel – is megtörtént az egyeztetés.