Amikor majdnem utolértük Ausztriát: „Mintha átok ülne ezen a mi ügyünkön”
▶︎ Egyszer, bizony, a pedagógusbérek majdnem utolérték Ausztriáét, sőt, 10 év szolgálat után már többet is keresett (volna) a magyar pedagógus, mint ott. Hihetetlen események zajlottak 1902-1903-ban Budapesten: egy miniszter a tanárok mellé állt! 120 éves tündérmese következik.
Széll Kálmán miniszterelnöksége és Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi minisztersége idején (1899–1903) elérkezett az idő, hogy az állami tisztviselők – és így pl. a középiskolai tanárok – illetményének kérdését ismét rendezzék – a kérdéssel legutóbb az 1893. IV. törvénycikk foglalkozott.
Az Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny 1902. október 12-i számában – nemzetközi összehasonlítással – alapos elemzést készít a hazai tanárság fizetésének helyzetéről. A lap részletes állításait két nappal későbbi számában a konzervatív napilap, a Budapesti Hírlap az alábbiakban összegzi:
„E kimutatás szerint a magyar tanár összes javadalma harminc éves szolgálatban, az ötödéves pótlékok beszámításával együtt: 103.600 korona. E summával szemben Ausztriában 120.000 korona, Poroszországban 120.600 márka, Szászországban 136.800 márka. Magyarországon a kezdő tanár fizetése 2400 korona, Ausztriában 2800 korona, Poroszországban 2700 márka, Szászországban 2800 márka. A fizetésjavítás rendszere Magyarországon jelenleg a száz forintos ötödéves pótlék, holott Ausztriában öt évenkint kétszáz forint, Poroszországban és Szászországban három évenkint háromszáz márka az emelkedés.”
A Budapesti Hírlap megállapítja, hogy a különbség tehát jelentékeny, a reform immáron Magyarországon sem késlekedhet tovább. A lap ezek után a birtokába jutott kormányzati terveket is ismerteti: a kezdő fizetés a tanároknál így 2600 korona lenne, ez a korábbi állapothoz képest 200 koronával többet jelent. Utána négyévenként 400-400 koronával emelkedne a fizetés; az ötödéves pótlék helyébe a négyévenkénti szabályos előmenetel lépne; a lakásbér után fizetett pótlék pedig nem változna. Így összességében:
„A magyar tanárság lelki nyugalma”
Ahogy látható, a korábbi állapothoz képest a Budapesti Hírlap által megszellőztetett tervezet ugyan kedvezőbb fizetési viszonyokat hozna a hazai tanárságnak, de a tanárok – úgy tűnik – távolról sem elégedettek. Az Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny c. lap 1902. október 19-i számában az alábbiakat olvashatjuk:
„Mintha átok ülne ezen a mi ügyünkön. Mintha ellenséges végzet dolgoznék azon, hogy a jövő államvezérlő intelligentia nevelő helyén, a középiskolában, éppen az hiányozzék leginkább, a mi a feladat hű teljesítésének legfőbb feltétele: a magyar tanárság lelki nyugalma.”
A továbbiakban kiderül, hogy a kiszivárgott tervezet legfőbb problémája a tanárság szempontjából, hogy erős megkülönböztetést tesz más állami alkalmazottak és a tanárok között – utóbbiak hátrányára. A fentebb már idézett írás így méltatlankodik a tervezet kapcsán:
„Az nem lehet, hogy az állam kevesebbre taksálja a maga tisztviselői hierarchiájában a tanári állást ma, mint taksálta 1893-ban, a mikor pedig túlságos megbecsültetésünkről még az ellenség sem panaszkodhatott.
Nem rólunk, mai tanárokról, mint emberekről van itten csak szó. Nem is csupán csak pénzről. A hivatás megbecsülésének, az állás aestimálásának s vele járó tekintélyének kérdése ez. A magyar állam nem tagadhatja meg a fejlődés törvényeit s nem nézhet a múltba, mikor a nagy úr jól fizetett szolgákra bízta a gyermek nevelését; a magyar állam nem szakíthatja el magát a kultur-népek felfogásától azzal, hogy degradált helyet jelöl ki a kultúra munkásai számára s az összes egyetemi pályák közül éppen csak a tanári pályát nem becsüli még annyira sem, hogy végczélul odáig bocsássa, a hol más pályákon csak kezdődik a kiválóbbak carrierje.
Az iskolák színvonalának kérdése ma az egész művelt világon elsőrangú állampolitikai kérdés. Már pedig a milyen a tanár, olyan az iskola. Nem győzzük eleget mondani, hogy ez a tanárkérdésnek a lényege. A pályaválasztó fiatalság javának javából kellene toborozni a tanárságot. Nem lefokozni, kívánatossá tenni ezt az állást. Ha nem is fényt, de legalább a tisztességes boldogulás és megbecsültetés kilátását kell nyújtani más pályákkal szemben.”
A tanárok így nagyon határozott követeléseket fogalmaznak meg a fizetésrendezéssel kapcsolatban. Egyebek mellett elhangzik követelésként, hogy a tanárok olyan fizetést kapjanak, mint a bírák, vagy „legalább a mai differenczia még nagyobbá ne tétessék”. Hasonló kardinális pont a követelések között, hogy a tanári fizetések százalékos emelkedése ne legyen kevesebb, mint más tisztviselőké.
A közoktatási miniszter a tanárok mellé áll
Az elkeseredett tanárok hangja 1903 elején, úgy tűnik, meghallgattatásra talál. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter felkarolni látszik a tanárok ügyét – legalábbis egy újabb előterjesztés erre enged következtetni. Az Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny 1903. február 15-i számában ezeket olvashatjuk:
„Lehetetlen e pillanatban, midőn t. kartársainknak beszámolunk s megtisztelő felhatalmazásukért köszönetet mondunk, rá nem mutatnunk arra a valósággal példátlan odaadásra, mellyel közoktatásügyi miniszterünk, dr. Wlassics Gyula, ügyünkkel magát azonosította. Hogy mit tett ő a mi ügyünkben, annak szép eredményeit t. kartársaink mindnyájan látják és élvezik: üdvös következtetéseit érezni fogja a magyar iskola. De annak az önfeláldozó lelkesedésnek csak kevesen lehetünk tanúi, mellyel a miniszter igaz ügyünk diadalát biztosította. Érdemét egész teljességében csak később fogja e kor művelődésének történetírója méltathatni. Ma nem mondhatunk el mindent, de ezeket a legönkéntesebb és legőszintébb meggyőződéssel elmondhatjuk. Az egész kormány iránt igaz hálára lehetünk kötelezve azért a bölcs intézkedésért, mellyel ügyünket immár rendezte, s ezzel kulturális téren egy nagy lépéssel vitte előre hazánkat. De e politikailag is nagy ténynek legfőbb része dr. Wlassics Gyuláé, a ki minisztertársait meggyőzte a tanárkérdés helyes megoldásának művelődéspolitikai nagy fontosságáról”
De miben is áll az elért – vagy legalábbis elértnek látszó – eredmény?
„Nagyjából utolértük Ausztriát”
A sok igényt és szempontot kielégíteni hivatott törvénytervezet természetesen nem tökéletes – legalábbi ez derül ki az Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny 1903. február 15-i számából.
„A ma létező viszonyok közt azonban ennél többet elérni nem lehetett és egészében véve az új rendszer igensok és nevezetes előnyt nyújt; sokkal jobb az eddigi rendszernél, jobb annál is, mint ha a fizetési osztályokban maradtunk volna felemelt tételek mellett is; továbbá viszonyaink közt jobb az osztrák rendszernél is; sőt hisszük, hogy ez a rendszer a tanárság jövő fejlődésére nézve korszakalkotó.
A bírói pályával való teljes egyenlőséget elérni ezúttal sem sikerült. Aránylag magas kezdőfizetésünk és 30 éves szolgálatunk e tekintetben elvi akadály volt.”
Mit is mond tehát a javaslat az osztrák tanári fizetésekkel való összehasonlításban?
„Kedvezőbb a javaslat – viszonyainkhoz képest – az osztrák tanári fizetésnél is. A kezdő fizetés 200 K-val kisebb ugyan, de az illető fizetési osztályban a többi tisztviselőké is kisebb, mint Ausztriában; ellenben a magyar tanári fizetése 5 év múlva eléri az osztrák fizetést, 10 év múlva peidg 200 K-val el is hagyja, továbbá a magyar tanár végfizetése 200 K-val nagyobb, s ennek nálunk nagy erkölcsi jelentősége van.”
A Széll-kormány bukásával gyors egymásutánban következik az első Khuen-Héderváry-, majd az első Tisza István-kormány:
az olyannyira ígéretes, az osztrák tanári fizetéseket is lehagyó illetményrendezésre pedig az azóta eltelt 120 évben sem került sor.
Az 1904. I. törvénycikk csupán a pótlékokat rendezi végül, az alapilletmények kérdését nem.
Az Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny 1904. június 26-i száma így összegzi az új helyzetet:
„A fizetési helyett nyújtott pótléktörvény (1904: I. t.-c.) a tanári és igazgatói fizetéseket voltaképp még jobban összebonyolította és még aránytalanabbakká tette; ezzel a régi sérelmeket újakkal tetézte, úgy hogy a mai pótléktörvény intézkedései sok tekintetben aránylag még sérelmesebbek reánk nézve, mint az 1893. évi IV. t.-c. rendelkezései. A pótléktörvény a tanárokra nézve nem más, mint az 1893. évi IV. t.-c. és az 1903. évi februáriusi javaslat kedvezőtlen és hátrányos intézkedéseinek egyesítése: elvette, ami az elsőben jó volt és meghagyta azt, ami sérelmes”.
A lap alábbi táblázatából látható, bizonyos szolgálati év fölött milyen kedvezőtlen is a helyzet pl. a IX. fizetési osztályban levő tanárokra nézve:
A tanárok így az 1903. évi törvényjavaslat mihamarabbi bevezetését kérik a Tisza István kormányában vallás- és közoktatásügyi miniszter Berzeviczy Alberttől – ám a kért és várt intézkedés egyelőre elmarad.
A Szabad Vonalzó egy független híroldal, ahol az oktatási mozgalom híreiről olvashatsz.
A portál fenntartásához, és további minőségi anyagok gyártásához azonban stabil pénzügyi háttérre van szükségünk. Köszönjük, ha Te is hozzájárulsz a munkánkhoz!
Az adományokat a Szabad Vonalzót facilitáló Humán Platform Egyesület gyűjti és kezeli.
Az oldal biztonságos tranzakciót tesz lehetővé.