Otthonoktatás: valódi lehetőség vagy nehezített pálya?

Az otthonoktatás a koronavírus-járvány óta sokaknak csenghet rosszul – miközben sokan a legkülönbözőbb okok miatt választhatják ezt a megoldást. Az új jogi szabályozás nem könnyíti meg azoknak a dolgát, akik ezt az utat választanák – pedig már most is vannak, akik csak otthonoktatással juthatnak megfelelő minőségű oktatáshoz.

Míg nálunk extremitásnak számít, ha valaki szabad akaratából otthon tanítja a gyermekét, az Egyesült Államokban több millió gyerek egyáltalán nem jár iskolába.

Pedig a tengerentúli kutatások azt mutatják, hogy a jól megvalósított otthonoktatás semmilyen hátrányt nem jelent a diákok számára, sőt az így oktatott gyerekek még jobban is teljesítenek, és szociális készségeik is jobbak.

A világjárvány okozta lezárások idején sok százezer szülő tapasztalta meg, milyen az, amikor a nyakába szakad gyermekei tanítása, és a többséget sokkolta az élmény. De minden bizonnyal olyanok is akadnak szép számmal, akiknek volt alkalmuk a dolog előnyeit is megtapasztalni: hogy mennyi idő felszabadult, amikor nem kellett oda-vissza utazni az iskolába, hogy mennyivel hatékonyabb tud lenni, ha egy gyerek a saját tempójában tanul, és hogy milyen jó is az, ha egy család nem csak a reggeli rohanásban és a vacsoraasztalnál van együtt.

Természetesen nem akarom utólag felmagasztalni a karantént, de a saját diákjaim között is vannak olyanok, akik igazi aranykorként élték meg az úgy nevezett digitális munkarendet, és nem csak azért, mert remekül lehet óra közben minecraftozni. Hanem azért is, mert azzal, hogy nem jártak iskolába, egy csomó olyan tényező is kiesett, ami inkább hátráltatja a fejlődésüket, mintsem elősegítené.

Míg az Egyesült Államokban egész támogató infrastruktúra segíti az otthonoktató családokat, a borostyánligás topegyetemek némelyike pedig tárt karokkal és speciális felvételi eljárásrenddel várja az így oktatott diákokat, nálunk még azt sem lehet pontosan tudni, hányan vannak azok, akik szabad akaratukból tanítják otthon a gyermeküket, nem pedig azért, mert valamilyen körülmény (tartós betegség, sajátos nevelési igény, logisztikai problémák vagy hosszabb külföldi tartózkodás) rákényszeríti őket. Nem nagyon készült magyar nyelven átfogó kutatás sem, aki szeretne némi általános rálátást kapni a témára, az egy kimerítően alapos, angol nyelvű wikipédia szócikk mellett leginkább Eggendorfer Noémi 2016-os szakdolgozatából, illetve Csovcsics Erika 2021-es tanulmányából tájékozódhat.

Az otthonoktatásról dióhéjban

Ha történeti távlatból szemléljük az otthonoktatást, évezredekig, a tömegek számára hozzáférhető iskolák megjelenéséig értelemszerűen ez volt a gyermekek oktatásának legáltalánosabb módja. Később aztán az intézményes iskolarendszer fejlődésével párhuzamosan hallatták a hangjukat annak kritikusai is, és évszázadok óta zajlik a vita arról, mi a jobb a gyereknek. Végtelenül leegyszerűsítve a kérdést: lényegében

Azokat a szülőket, akik nem valamilyen objektív körülmény hatására, hanem önként választják az otthonoktatást gyermekeik számára, két nagy csoportra szokás osztani: ideológiai, illetve pedagógiai okból otthonoktatók. Előbbiek legtöbbször valamilyen vallási gyülekezet tagjai és/vagy egy vallás vagy világnézeti rendszer szabályai szerint élik az életüket, és prioritás számukra, hogy ezt gyermekeiknek is továbbadják. Utóbbiak világnézettől vagy felekezeti hovatartozástól függetlenül a közoktatást alkalmatlannak tarják gyermekeit oktatására, vagy éppenséggel az egész iskolarendszert az elnyomás eszközeként azonosítják, amitől meg akarják óvni a gyerekeiket.

Módszertanilag rendkívül sokszínű az, ahogyan az otthonoktatás megvalósulhat. Vannak olyan radikálisan „iskolátlanító” családok is, amelyek a formális oktatás minden elemét maguk mögött hagyják, és a gyermekek kizárólag tapasztalati úton tanulnak. Mások megtartják a tantárgyi alapú felosztást és a tanórákat, csak lazább rendben, több pihenőidőt adva és/vagy a gyereket is bevonva az „órarend” kialakításába. Akadnak, akik végzett pedagógusok segítségét is igénybe veszik, és olyanok is, akik mindent maguk tanítanak. Nagyon színes a paletta, és nagyon sokféle egyéni útra van példa. Az mindenesetre szintén látszik a külföldi kutatásokból, hogy a sikeresség nem függ össze azzal, hogy az oktatást végző szülőnek van-e pedagógiai végzettsége, sokkal többet nyom a latban a szülők iskolázottsága általában véve.

ÉRVEK AZ OTTHONOKTATÁS MELLETT

● a tanítás és a tanulás is hatékonyabb, ha személyre szabottan történik, főleg, ha a tanítást végző személy egyszerre csak egy diákkal foglalkozik
● nincsenek az osztályteremben jelen lévő fegyelmezési problémák – ha a diák fárad vagy figyelmetlenné válik, rugalmasabban lehet váltani a tevékenységek között
● hatékonyan tud igazodni a gyermek adottságaihoz és igényeihez, különösen, ha speciális nevelési igényű vagy tartósan beteg diákról van szó
● a rendelkezésre álló idő hatékonyabban kihasználható
● támogató, szeretetteljes környezet, nincs bullying

2020. szeptember 1-től a magántanulói státuszt teljes mértékben felváltotta az egyéni tanrend, ami egy jóval rugalmatlanabb kategória. Korábban a gondviselő vagy a nagykorú diák a tanév során bármikor kérvényezhette az intézményvezetőnél, hogy magántanulóként folytathassa tanulmányait, aki egyszemélyben dönthetett is annak engedélyezéséről a körülmények mérlegelését követően.

Ezzel szemben a jelenleg érvényes jogszabály szerint ha valaki a következő tanévben egyéni tanrendben szeretne tanulni, azt június 15-éig kell kezdeményezni az Oktatási Hivatalnál. Ezt követően csak akkor nyújtható be egy tanéven belül egyszer kérelem, ha az iskolába járást akadályozó körülmény, pl. tartós betegség vagy költözés merül fel.

Ráadásul az egyéni tanrendre irányuló kérelmet írásos dokumentumokkal kell alátámasztani, ez pedig meglehetősen nehézkes, ha az ember egyetlen indoka az, hogy az oktatási rendszert nem tartja alkalmasnak arra, hogy rábízza a saját gyerekét. Nyilván ez a rendszer is meghekkelhető, de összességében ez

Saját tapasztalatok

Ahogyan említettem, a magyar tudományos élet még adós egy alapos és átfogó kutatással otthonoktatás témában, így én is csak a saját tapasztalataimra hagyatkozhatom ezzel kapcsolatban. Az elmúlt több mint húsz évben számos esetben készítettem fel és vizsgáztattam olyan diákot, aki valamilyen okból nem vett részt az iskolai oktatásban. Az esetek nagy részében valamilyen egészségügyi probléma vagy a család külföldi tartózkodása indokolta az otthoni tanulást, de voltak élsportoló tanítványaim is, és pár évente az is előfordul, hogy egy váratlan terhesség írja át az eredeti terveket.

Ha a saját, semmilyen szempontból nem reprezentatív tapasztalataimat összegzem, azt látom, hogy az érdemjegyek vagy a későbbi továbbtanulás szempontjából nem az az elsődleges tényező, hogy valaki iskolában készül fel vagy otthon. Mindkettőt lehet hanyagul és lelkiismeretesen, támogató környezetben vagy a diákot magára hagyva csinálni. Tapasztalataim szerint ha a diák, az iskola és a szülő jól tud együttműködni, nyitottan áll a témához, és megteszi, ami tőle telik, akkor az otthoni felkészülés ugyanolyan hatékony módja a tanulásnak, mint a naponként iskolába járás. Azt viszont, hogy az oktatásirányítás megszüntette a korábbi rugalmasságot, ami lényegében a fenti szereplők hatáskörébe utalta a kérdést, egyértelműen negatív fejleménynek látom, ami a tanszabadság és az autonómia csorbításának egy újabb stációja.

ÉRVEK AZ OTTHONOKTATÁS ELLEN

● költségek – akár egy szülőre hárul a tanítás feladata, akár megoszlik a szülők között, a gyerekek oktatása a pénzkereső munkára fordítható idő rovására történik, ezért nem minden család engedheti meg magának
● adaptációs nehézségekkel járhat a váltás az iskolába járásról az otthon tanulásra
● a tanulás ideje alatt nincs szocializáció a kortársakkal, ezért tudatosan oda kell figyelni kell arra, hogy a különböző társas tevékenységek is a mindennapok részei legyenek

Természetesen nem gondolom, hogy a magyar közoktatás példátlan válságára az lenne a megoldás, hogy még több középosztálybeli család menekíti ki a gyerekét a rendszerből. De miközben tovább folytatódik a harc egy élhető oktatásért, egy élhető országért, addig is telik az idő. Aki most iskoláskorú, annak most van szüksége arra, hogy megfelelő színvonalú oktatáshoz jusson, és köztük bizonyára vannak olyanok is, akik számára az otthonoktatás jelentheti a megoldást.