Autonóm

Kétszer is megmentette az érettségit, és most is harcol a tanterem szabadságáért: ismerd meg a TTE-t!

A Történelemtanárok Egylete egyrészt egy elismert szakmai műhely, amit minden politikai oldal támogatott már, másrészt egy gyakran támadott civil szervezet, amit változatos módszerekkel igyekeznek lejáratni. A TTE a létéért küzd, közben színvonalas konferenciákat rittyent elő – szó szerint a semmiből.

A rendszerváltás környéki optimizmusban fogant, akkor, amikor a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is alakult.

„1989-ben minden héten többet lehetett, mint egy hete”

– írja körül az alapítás körüli idők pezsgését Miklósi László, a TTE elnöke.

A Történelemtanárok Egylete azok közé a civil szervezetek közé tartozik, amelyek elértek jelentős sikereket. Ezek közé tartozik a történelemoktatással kapcsolatos szemléletformálás, az például, hogy az életmódtörténetet sikeresen „belobbizták” a hazai hivatalos történelemoktatásba.

A TTE konferenciái – ezek közül a legutóbbi a harmincharmadik volt – szintén legendásak. A szervezet elismertségére jellemző, hogy volt olyan programjuk, amit egyszerre támogatott a fideszes és az MSZP-s pártalapítvány is. Járt már TTE-rendezvényen előadást tartani Pokorni Zoltán és Magyar Bálint, ahogy Sólyom László és Göncz Árpád is.

Ezek az idők azonban elmúltak.

A konferenciákat ma nem támogatják központilag, a TTE és elnöke is gyakran kerül elő valamiféle gonoszszerepben a kormányközeli médiumokban. Ennek oka Miklósi szerint azonban nem az, amit mondanak: hiszen felvetéseikre soha, semmilyen választ nem kaptak, soha nem mondták azt, hogy amit a TTE mond, az ezért vagy azért nem jó.

Az oktatásirányítást szerinte egyáltalán nem érdeklik szakmai kérdések, így a módszertan sem.

A TTE és a szakértői által képviselt álláspontok ugyanakkor nem jelenhetnek meg a felületeiken, nem támogatják a rendezvényeit, a működését, nem mondhatják el a szakmai véleményüket. Ennek viszont nem a TTE által képviselt szakmaiság az oka: az a baj, hogy saját véleményük van. Hogy kritizálják a tankönyveket, a módszertant, a tantervet. Azaz

az autonómiát nem viselik el,

és ez nem csak a történelemoktatással van így: gyakorlatilag minden szakmában, minden területen érzékelhetik ezt az önálló szakmai gondolatokat megfogalmazó civil szervezetek.

A problémák rendszerszintűek.

Ez vezet el odáig, hogy a Történelemtanárok Egylete adományokból kénytelen fenntartani a működését, adományokból fedezi éves konferenciájának a költségeit is. Most futó kampányuk során 3 millió forintot szeretnének összekalapozni a működésükre.

Ha hozzá tudsz járulni a TTE működéséhez, kattints ide és támogasd a szervezetet!

Nézd meg fenti videóinterjúkat is, amiből sok minden más mellett azt is megtudhatod, hogyan mentette meg kétszer is az érettségit a TTE!

Ugye, megtetted már?

Ha már erre jársz, arra kérünk, IRATKOZZ FEL EMAILLISTÁNKRA, kövess bennünket a Facebookon is, és a YouTube csatornánkon is, hogy könnyebben eljuthassunk hozzád.

Nagyon szeretnénk még sok jó cikket írni itt, a szavon.hu oldalain – ehhez viszont magunknak kell előteremtenünk a feltételeket. Arra is kérünk itt, ha megteheted, támogasd a munkánkat az erre a linkre kattintva megnyíló támogatói oldalon!

Köszönjük!