Tisztelet

Ádám Zoltánt vegyék vissza!

A Corvinus Egyetem botrányos körülmények között kirúgott oktatója, Ádám Zoltán mellett tüntettek diákjai és oktatótársai. Videónk és véleményünk.

Ádám Zoltánt, a Corvinus Egyetem oktatóját azért rúgták ki munkahelyéről, mert nem tisztelte az egyetemet fenntartó magánalapítvány elnökének köreihez tartozó diákban… a magánalapítvány elnökének köreit. Nem átallott ettől a diáktól ugyanazokat a feltételeket elvárni, amit más diákoktól is. Mivel a diák nem teljesítette a szemeszter során a szükséges feltételeket, nem adta le a megfelelő beadandókat, nem engedte vizsgázni – hiszen ezt az intézmény saját előírásai nem teszik lehetővé. Ahogy más diák sem vizsgázhatott volna ilyen esetben.

Tüntetés az intézményes méltánytalanság ellen

Ádám Zoltán diákjai, oktatótársai szervezték azt a tüntetést, amit november 16-án a Corvinus Egyetem főépülete mellett tartottak. A feltűnően visszafogott, moderált hangú demonstráción mi is ott voltunk. Tudósításunk:

Ádám Zoltán másik „bűne” az volt, hogy nem vette figyelembe a Kopaszi gáton a fővárosnak falloszt állító gyermeteg lelkű kegyurak kérését, hogy kedvükért – hiszen sok pénzzel rendelkező emberek ők – e szabályoktól szíveskedjen eltekinteni, felismerni tévedését, és engedje a befolyásos csemetét levizsgázni. Ezért rúgták ki.

***

2010-ben kérdezte valaki Kövér Lászlót arról, hogy vajon miről fog szólni a Fidesz elkövetkező, kétharmados kormányzása. Kövér László gyakorlatilag gondolkodás nélkül vágta rá a választ:

„a tiszteletről”.

Könnyű belátni, miért gondolhatja sok ember azt, hogy a Kövér László által belengetett tisztelet világa jött most el – hiszen azok, akiknek túl meszes a gerincük a hajlongáshoz, rosszul járnak. Nem kapnak jó munkát, alig keresnek valamit, éhkoppon tengődhetnek, kirúghatják — és ki is rúgják — őket. Akik viszont képesek jó ritmusban bólintani, akik a megfelelő tempóban és hangsúlyozással tolják oda a „szevaszdrágakormánybiztosuram”-köszöntést, jól járnak.

Vajon most eljött a tisztelet országa? Hiszen becsicskult mindenki, akinek fontos, akinek lényeges, hogy vigye valamire, aki nem tudja elképzelni, hogy a mindennapjait egy kis lakásban, egy szűkös albérletben kénytelen berendezni, pusztán valamiféle elvek miatt. Hiszen tömegek hajlonganak, vihorásznak udvariasan, koncra várva. Megszületett, amiről Kövér László álmodozott? Hiszen széles körű, átható tisztelet lengi körül ezeket a mi adóforintjainkból kényszerprivatizált intézményeket.

Kövér Lászlónak igaza van. Persze, nem a hónaljszagú gazsulálók tiszteletéről beszélünk – az ugyanis nem tisztelet, az csupán az éhes majom kiszámított szabálykövetése.

A tisztelet az, amit az Ádám Zoltánok kiérdemelnek. Azzal, ahogy hajlandóak lemondani a pozíciójukról járó előnyökről azért, hogy megvédjék integritásukat. Hogy megvédjék azokat az értékeket, amelyekre egy normális, civilizált társadalmat lehet építeni. A Kövérnek, Orbánnak gazsulálók az egyre pofátlanabb méretű lezuhanó húscafatok miatt nem harapják meg a gazda kezét, ez nem tisztelet. Ádám Zoltánt viszont úgy tisztelik diákjai, hogy semmi előnyük nem származik belőle. Úgy állnak ki érte, hogy csak az igazságérzetük – nem egy kilátásba helyezett ötös vagy egy milliárdos közbeszerzés – miatt szervezik meg érte, az általa képviselt értékekért, a tiltakozó akciókat. Azért állnak ki, mert tudják: Ádám Zoltán, a hozzá hasonlók és az általuk képviselt értékek nélkül egyszerűen elrothadunk.

Igen, Kövér Lászlónak igaza van. A Fidesz uralma elhozta a tiszteletet. Az Ádám Zoltánokat övező, feltétel nélküli tiszteletet.

Ádám Zoltánt vegyék vissza!

MI IS EZ AZ ÜGY VOLTAKÉPPEN?

Ádám Zoltán neve akkor került a hírekbe, amikor etikai vizsgálatot kezdeményezett a Corvinus Egyetemen, miután egy hallgatót kivételezve, a többiektől elkülönítve, saját, neki összeállított kérdéssorral vizsgáztattak le az intézményben azok után, hogy a tárgyból egyébként megbukott. A befolyásos családból származó diák kivételes bánásmódjára azután került sor, hogy annak szülei igyekeztek nyomást gyakorolni először az oktatóra, Ádám Zoltánra, majd az intézmény vezetőire.

Ezt követően Ádám Zoltán etikai eljárást indított az ügyben, amely meg is állapította a kivételezést, és el is marasztalta az ügyben érintett vezetőket. Itt lépett közbe a fenntartó alapítvány, aki másodfokon felmentette az elmarasztalt vezetőket. Ádám Zoltánt aztán októberben kirúgták állásából.


Az ügyről részletesen olvashatsz a Telexen: az erre a linkre kattintva megnyíló oldalon találod az üggyel kapcsolatos cikkeket.

De… miért?! Miért nem iratkoztál fel a hírlevélre? Egyre nehezebb eljuttatni hozzád a cikkeinket… Itt tedd meg: