„Már későn jöttem rá, hogy nem odaillő gyerek vagyok” – akciók a kényszerminősítés ellen

Tökéletesen normális, vagy akár kiemelkedő képességű gyerekek. Mégis papírjuk van arról, hogy nem azok – ezzel valójában felfoghatatlan hátrányba kerülnek a papír nélküliekkel szemben. Az Együttnevelés Szövetség aktivistái felvették a harcot a kényszerminősítések ellen.

Országszerte szülők tízezrei a megmondhatói, hogy mit jelent ma egy SNI-plecsni, azaz egy olyan határozat, amiben kimondják, gyermekünk ilyen vagy olyan okból sajátos nevelési igényű. Brutális tortúra kezdődik meg ekkor az érintett családokban, hiszen nincs elég szakember, nincs elég iskolai hely, ahol integráltan oktatható lenne a gyerek. A működésképtelen, összezuhant rendszer egyik legkegyetlenebb hozadéka, hogy pont azokat a kisgyerekeket kínozza meg nemtörődömségével, elhanyagolásával és bürokratikus nonszenszeivel, akiknek ettől a pillanattól sokkal nagyobb odafigyelés és szerető gondoskodás járna.

Azért írom, hogy a rendszer egyik ilyen hozadéka, mert van egy ennél egy másik, még felfoghatatlanabb is. Az, amikor

programszerűen, valós ok nélkül nyilvánítanak gyerekeket sajátos nevelési igényűvé.

Ez jobb esetben azért történik, mert a felhasznált módszertanok nem veszik figyelembe a gyermek kulturális–szociális–gazdasági hátterét, rosszabb esetben pedig azért, hogy a „problémás” családból származó (értsd: hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, roma, cigány) gyermeket a többiektől elkülönítve tudják tartani.

Nem kell különösebben cizellálni, milyen esélyei lehetnek egy mélyszegénységben, nélkülöző családban élő, normális (vagy akár kiugró) képességű gyereknek ebben a rendszerben, amikor egy középosztálybeli, aránylag jómódban élő családot is durván megrángat a helyzet, amikor kiderül, SNI minősítésű gyermeküknek egyszerűen nem áll rendelkezésre akár csak kielégítő minőségű állami oktatás sem. Azért egy kicsit cizellálom: semmilyen. Nagyon gyakran gettósodó, vagy teljesen elgettósodott intézményekbe kerülnek, ahol a többség speciális nevelési igényű, azonban semmilyen speciális oktatás nem folyik, sőt gyakran még oktatás is csak nyomokban. És persze, erről az egészről még kevesebb szó esik, mint az SNI-vel kapcsolatos botrányos helyzetről.

Éppen ezért katartikus élmény olyan aktivistákkal találkozni, akik ezt az ügyet képesek hatékonyan, derűvel, optimizmussal, és – legfőképpen – odaadó professzionalizmussal kezelni.

Egy ilyen csapatba botlottak a járókelők december 15-én Budapesten. Ők a Polgár Alapítvány által kezdeményezett Együttnevelés Szövetség aktivistái, akik felvették a kesztyűt. A Blahán, a Kossuth és a Deák téren táncolva osztogattak karácsonyi képeslapokat a meghökkent járókelőknek, miközben a hangszórókból letaglózó beszámolókat lehetett hallgatni arról, hogyan vette el a rendszer egyes gyerekek jövőjét (ezeket illesztettük be a szövegbe több helyen – saját videós beszámolónk a keretben látható). De hogy jött létre egy ilyen kiemelkedően tájékozott és hatékony aktivistahálózat, akik képesek voltak például egy szegregált óvodát is bezáratni?

Gábor története, akit hetedikes korában irányított át a szakértői bizottság egy speciális iskolába. Forrás: Együttnevelés Szövetség

Ahogy Kadét Ernő, a Polgár Alapítvány kommunikációs vezetője elmondta, a Polgár Alapítvány évek óta azon dolgozik, hogy azokat hangosítsák ki, akiknek eddig nem hallatszott fel a hangjuk.

„Nagyon fontos alapcél, hogy a romák érdekérvényesítő ereje növekedjen – ezért találtuk ki, hogy ügykoalíciókat szervezzünk – és így ügyek mentén tudunk bekapcsolni aktivistákat. Ezek az aktivisták aztán saját maguk találják meg azokat a résztémákat, akciókat, amiket a célok elérése érdekében fontosnak találnak.”

Erikának nem engedték meg, hogy részt vegyen gyermekei tanulási képességeinek vizsgálatán. Forrás: Együttnevelés Szövetség

Ebben az ügykoalícióban a romákkal kapcsolatos oktatási problémákra toboroztak aktivistákat országszerte. Ők, az aktivisták találták meg ezt az ügyet, ami ezer ágon kötődik az iskolai szegregáció problémájához.

A roma gyerekek „minősítése” persze nem új dolog –mondja Kadét Ernő –, a hetvenes–nyolcvanas években is létezett már ez a jelenség – gondoljunk például csak ezeknek az évtizedeknek az úgynevezett „korrekciós osztályaira”.

Míg a szegregáció, a „félreminősítés” földrajzilag eltérő mértékben lehet jelen Magyarország egyes területein, az összeomlott oktatási rendszerben a roma diákok még rosszabb helyzetben vannak, mint a nem romák – hiszen azokhoz a súlyosan hiányos lehetőségekhez sem férnek hozzá, amikhez nem roma társaik.

Tibor kislányát a jelenléte nélkül, tíz perc alatt nyilvánították SNI tanulónak. Később kiderült, csak szemüvegre lett volna szüksége. Forrás: Együttnevelés Szövetség

Kadét szerint a sajátos nevelésű igényűvé és fogyatékossá minősítés kiugróan sok esetben indokolatlanul történik — és ennek kettős oka van.

Történik ez egyrészt a helyi társadalmi nyomás hatására, de – és ez az oktatási rendszer súlyos, rendszerszintű hibájára mutat rá — az adott intézmény érdekeinek megfelelően is.

Az, hogy az oktatási intézményrendszer ilyen bizarr, a gyerekek érdekeivel közvetlenül szembenő jelenségeket tud produkálni, az állami oktatás nyomorult pénzügyi helyzetére vezethető vissza. A megszűnés határán tengődő intézmények ugyanis többszörös kvótát kaphatnak a speciális nevelési igényű gyermekek után — így alakul ki az az intézményi érdek, amelynek kapcsán gyakran teljesen szükségtelenül minősítik az oda járó gyermekeket, hiszen az fontos szempont helyben, hogy ne szűnjék meg az iskola. Ennek köszönhető, hogy léteznek olyan kistelepülési intézmények, ahol szinte minden gyerek „minősített”.

Mariann gyermekét beilleszkedési és tanulási zavarral diagnosztizálták, eközben matematika és sport csapatversenyekre jár, ahol rendszeresen eredményesen szerepel. Forrás: Együttnevelés Szövetség

Persze, nem szabad elhallgatni azt a tényt sem, mondja Kadét, hogy más tényezők is szerepet játszanak: a szegénységből származó hátrányok, különbségek felerősödnek egy olyan intézményrendszerben, ami nem képes megbirkózni a valamilyen szempontból szélsőségnek tekinthető (akár kiemelkedő, vagy lemaradó) diákokkal. Egy standardizáló intézményrendszerben nehéz dolga van az eltérő kulturális mintázatot követő diákoknak – és ez gyakran tanulási hátrányt jelent. A tanulási hátrány azonban nem értelmi képességi hátrány, és nem feltétlen szervi eredetű – márpedig ez a probléma az egyén, a diák szintjén végül így manifesztálódik.

Kijelenthető, hogy ma Magyarországon a roma gyerekek a legnagyobb vesztesei ennek a rendszernek.

Mónikának nem engedték meg, hogy jelen legyen kislánya tanulási képességeinek vizsgálatánál, nem is tudta, hogy joga van hozzá. Forrás: Együttnevelés Szövetség

A december 15-i flashmob során készült interjúinkból is egyértelmű volt, hogy az Együttnevelés Szövetség aktivistái – enyhén szólva is – nagyon felkészültek. Ritka dolog, hogy egy ügy mellé ennyi ütőképes, tehetséges ember szerveződjön.

„Stratégiánk, hogy olyan aktivistákat találunk meg, akik benne élnek az adott ügyben. Aktivistává válni egyébként egy hosszabb folyamat, akár egy éves is lehet” – magyarázza Kadét Ernő.

És it jön képbe a Tanítanék is. Ahogy sok más szervezet, így a Tanítanék is részt vesz az Együttnevelés Szövetségben.

„Törley Kata az aktivistaképzésben játszik fontos szerepet, mint együttműködő… sőt most már mondhatnánk azt is, hogy mint stábtag” – mondja Kadét Ernő.

A cikkünkben szereplő felvételeket az aktivisták készítették.

A hatodikos Amina története, akit romaként és SNI tanulóként is megbélyegeznek társai. Forrás: Együttnevelés Szövetség

HA VAN ÜGYED, AMIT ÉRDEMES LENNE AZ EGYÜTTNEVELÉSI SZÖVETSÉG AKTIVISTÁIVAL MEGOSZTANOD, KERESD FEL ŐKET AZ INFO@EGYUTTNEVELESSZOVETSEG.HU CÍMEN. VAGY ÍRJ NEKÜNK A KAPCSOLATI ŰRLAP SEGÍTSÉGÉVEL.

Nem jutunk el hozzád – mert nincsenek millióink a FB-posztokra. Ezért iratkozz fel a hírlevelünkre, most, itt: