Tilos

Nincs pezsgő Kövérnek: nem engedték be a civileket a gyermekvédelmi vitanapra

▶︎ Videós tudósításunk és kapcsolódó cikkünk arról, hogy a gyermekvédelmi határozati javaslatot egyeztető, előkészítő civileket hogyan nem engedték be az Országgyűlés épületébe.

Kövér László ma nem kortyolgathat gyerekpezsgőt, de legalábbis nem azt, amit az Egységes Diákfront adott volna neki ajándékba. A civileket ugyanis nem engedték be a gyermekvédelemről szóló nemzeti stratégia vitanapjára – annak ellenére sem, hogy előzetesen regisztráltak.

No és annak ellenére sem, hogy az Országgyűlés elvileg pont azt a határozati javaslatot (lásd cikkünk alján) tárgyalta, amit ezek a civilek kezdeményeztek. És akik előzetesen egyébként regisztráltak is.

Az, hogy érdeklődő magyar állampolgárokat nem engednek be a jogalkotás (khm) templomába akkor is meglehetősen problémás lenne, ha semmiféle javaslatot nem dolgoztak volna ki. Az Országgyűlés képviseleti munkája ugyanis – nagyon elvi, és kimondottan nem hazai gyakorlati síkon –

nyilvános kellene legyen.

Az, hogy Magyarországon egy átlagpolgár nem mehet be megnézni egy parlamenti ülést, igazából csak azért nem probléma, mert a vészhelyzeti kormányzás, a vészhelyzeti jogalkotás hazájában igazából nincs is különösebb jelentősége, hogy mi történik Steindl Imre épületében. Így hát maradnak a látogatóközpontban tolongó turisták, akik pénzért megtekinthetik a belső tereket – nekik legalább turisztikai jelentősége van az épületnek.

Pedig igazából lett volna értelme az akciónak, amit a civilek kezdeményeztek – komolyabb politikai kockázatot csak annyiból hordozott volna a kormány számára, hogy saját döntésük alapján alakult úgy, hogy évek óta mindenki, aki szakértelmével, érdeklődésével beleszólna bármilyen jogalkotási folyamatba, az nyilvánvalóan civilgyurcsány-sorosdollár.

Mégis, egy olyan csomagnál, ami az ezer sebből vérző gyermekvédelmi rendszeren próbálna segíteni, esetleg lehetne értelme egy széles körű politikai konszenzusnak. És ez a kormány megtépázott gyermekvédelmi rekordjával talán politikailag sem lett volna teljesen kontraproduktív.

Az, hogy egy ilyen kényes területet akár több cikluson át hasonló elvek alapján üzemeljenek az egymást követő kormányok – logikusan végiggondolva – mindenki érdeke kellene legyen. Persze, ehhez az kellene, hogy a kormány (a jelenlegi) ne gondolja azt, hogy csakis ő lesz minden jövőbeli következő kormány. De sajnos ez gondolja. És azt is, hogy a gyermekvédelem egy olcsó politikai haszonállat, amit tovább lehet fejni. Lehet összemosni vele a melegeket és a pedofil bűncselekményeket, lehet zavart okozni és a kérdés kapcsán üres homofób lózungokat ismételgetve szavazatot vadászni.

A civilek mindenesetre kedden is mennek a parlamentbe – a népjóléti bizottság ülésén tárgyalják ugyanis a javaslatot. Ahová elvileg ők is bemehetnek – hiszen az ülések nyilvánosak.

Mi ez az egész?

Több hónapja zajlik az aránylag csendes, szakmai munka az Országos Közös Akarat civil ernyőszervezet kezdeményezésére: gyermekvédelmi szakemberek, civil szervezetek, érintettek egy olyan javaslatcsomagot állítottak össze, amelyek előkészíthetnék a gyermekvédelmi rendszer működőképesebbé, hatékonyabbá alakítását.

Hiszen ma is bántalmaznak gyermekeket – fogalmazott a Civil Bázis aktivistája, Szilágyi Kitty, aki az egyeztetéseket koordinálta országszerte.

A folyamat kezdetéről mi is beszámoltunk a Vonalzón
Ebben a folyamatban nagyon sokan vettek részt, és persze holnapig mindenki számára, így akár a kormány és a kormánypártok számára is nyitva állt a lehetőség arra, hogy együtt, konszenzusos alapon alakítsák ezt a gyakorlatilag mindenkit érintő, fontos társadalmi ügyet.

Az egyeztetésbe a civilek mindenkit meghívtak: a „szélsőséges” pártokat leszámítva a kormánypártoktól kezdve az ellenzékig. Simkó Edit aktivista elmondta, hogy adott esetben természetesen Magyar Péterre és pártjára is nyitottak, de eddig ilyen megkeresés nem történt.

A végeredmény egy olyan határozati javaslatcsomag lett, amit az egyeztetésben részt vevő pártok beterjesztettek és a DK és az MSZP által kezdeményezett parlamenti vitanapra előterjesztettek. Kiss Gergő, az Egyesült Diákfront elnökségi tagja elmondta, hogy az EDF nagyon reméli, hogy olyan javaslatcsomagot tudtak összeállítani, aminek elfogadása minden pártnak érdeke.

A határozati javaslat:

Te még nem iratkoztál fel?! Lehetetlen elérni téged a közösségi médiában. Ha nem iratkozol fel a hírlevelünkre, lemaradsz: