Nemtudásalapú

Az MCC propagandaintézmény, és így is viselkedik

A közel ezermilliárddal kitömött, viharos sebességgel terjeszkedő fideszes elitképző vezetői nem tudományos, de nem is oktatási szemszögből „vitáznak”. Az intézmény nem más, mint kísérlet arra, hogy egy velejéig korrupt rendszer alá valamiféle ideológiát tákoljanak, és hogy a hihetetlen pénzszórással elkötelezett híveket, jövőbeli kádereket toborozzanak. És miközben ennek az árát is velünk fizettetik ki, éppen ebből származik vezetőik vitaképtelensége is.

Az elmúlt hónapok egyik nagy talánya volt, hogy a magyar kormány által közel ezermilliárd forintból óriásira pumpált elitoktatási központ, az MCC vezetői miért beszélnek a gyógy- és fejlesztőpedagógia értelmetlenségéről. Azt sem tudtuk meg, miért állítják, hogy a kompetenciaalapú oktatási megközelítések „nemtudásalapúak”, vagy hogy miért javasolják a közoktatásban őrlődő millióknak a poroszos oktatást, amikor a saját oktatási programjuk, finoman szólva sem poroszos, sőt túlnyomórészt meglehetősen modern megközelítést tartalmaz.

Gondolhattunk arra, hogy esetleg a kormány megszüntetné az állami speciális nevelést, gyógy- és fejlesztő pedagógiát abban a formában, ahogy eddig az működött. A közoktatásért felelős államtitkár válasza nem sokat segített abban, hogy közelebb kerüljünk a válaszhoz.

Az elmúlt hetek zajos közéleti eseményei – sajnálatos módon – elvitték a fókuszt az Orbán-kormány elitképzőjéről, az MCC-ről, a teljes magyar állami felsőoktatás költségvetésével vetekedő összegekből gazdálkodó furcsa alapítványról. Persze, a közélet már csak ilyen: új, izgalmas témák, új emberek jelennek meg, a régiek pedig kevésbé lesznek izgalmasak.

Attól persze, hogy a Matthias Corvinus Collegium nevű képződmény (nem, nem a Corvinus Egyetem alapítványa!) most kikerült a reflektorfényből, minden más továbbra is változatlan: az egyre csúcsosodó költségvetési hiány dacára is

zakatol tovább a székházépítési programjuk, és nem kell rettegniük attól sem, hogy marad-e valaki a katedrán párszázezer forintos fizetésért, hiszen náluk egyes esetekben bőkezűbben fizetnek, mint a Harvardon.

No és persze ömlik tovább a pénz, hiszen a MOL nemrég fizetett osztalékot a részvényeseinek – és mivel az állam irgalmatlan mennyiségben adott át az államvagyon részét képező részvényekből az MCC-nek, csak a kifizetett osztalékból 20 milliárd jutott a terjeszkedő magánintézményre.

Méltatlan módon nekünk sem volt időnk eddig arról beszámolni, hogy az MCC megszólítva érezte magát a kritikákkal kapcsolatban. A telex cikke kapcsán Setényi János, az MCC tanuláskutató központjának vezetője írt reakciót az indexen (Konzervnyitó – az MCC kutatójának válasza a Telex cikkére) , illetve Setényi kollégája, Constantinovits Milán a Mandineren (Rossz hír a liberális tudoroknak: a konzervatív oktatás jövőt épít).

Pedig Setényiék írásai alapján elég világos kép rajzolódik ki az MCC berkeiből várható viták minőségével kapcsolatban.

Setényi cikkét azzal a nehezen vitatható kijelentéssel indítja, hogy

a műveltség fontos.

Már ennek a senki által, soha, sehol nem vitatott állításnak a kifejtése sem nélkülözhetett olyan kiszólásokat, amik látszólag reagáltak valamilyen jelenségre, amit vitapartnerei álláspontja segít elő(?) vagy kényszerít ki(?). Véleménye szerint a „tanulás” és a „beégetett szellemi mintázatok” hiányából fakad „a Greta Thunberg-féle gyermek-kereszteshadjáratok üres fanatizmusa vagy a popkultúra good guy/bad guy világképe”.

Hogy hogy jön ide Greta Thunberg, és hogy milyen alapon tulajdonít a skandináv klímaaktivistával kapcsolatban homogén, egységes álláspontot valamennyi vele vitatkozóknak, az nem derül ki. Ahogy az sem, hogy hol és ki szeretné a „tanulást” vagy az az által létrehozott „beégetett szellemi mintázatokat” (akármik is legyenek ezek) megszüntetni. Idézni ugyanis Setényi nem fog. Mint látni fogjuk, nem is kell neki.

„Lebontók” és mi

Míg az ezermilliárdos elitképző oktatási vezetője szerint „az iskolarendszer fő feladata az, hogy a tanulás és tudásszerzés folyamatában dőljön el, hogy ki hová kerül majd a társadalomban”, azaz a meritokrácia mellett foglal állást, addig szerinte a „posztmodern destrukció” tartalmazza a „gyermekkedély által regulált műveltségeszményt”, vagy „minden műveltségeszmény társadalomromboló tagadását”, miközben a „lebontók” – azaz Setényi és az MCC kritikusainak – „jelentős része személy szerint művelt, és a gyerekeit is hagyományos elitiskolákba járatja”. (Persze, nem pazarol hivatkozást arra, kire, mire gondolt, amikor ezt leírta.)

Kritikusaira bevezeti a „lebontók” kifejezést.

Setényi valóságában valószínűleg ide tartozik mindenki, aki a modern–posztmodern oktatási módszertanokat a köznevelésben is szeretné látni, nem csak Setényi saját ezermilliárdos elitképzőjében.

(Ebben az írásában egyébként a posztmodern válik szitokszóvá, hasonlóan ahhoz, ahogy előzőleg a kompetencia volt az.)

Állításai szentenciaszerűek: „ők” ezt akarják, „ők” ezt mondják, és „ők” ilyenek. Neveket viszont nem említ. Gondosan elkerüli, nehogy véletlenül meg kelljen mutatnia, hol állított ilyet vagy amolyat egy Nahalka István, egy Gyarmathy Éva, egy Ercse Kriszta, esetleg egy Radó Péter.

Leírásából ördögi terv rajzolódik ki. A lebontók igazi, képregényből kilépő, negatív hősök:

„A lebontók a maguk számára továbbra is szükségesnek ítélnek olyan civilizációs elemeket, mint a megbízható vasúti menetrend, a képzett orvosok vagy éppen a művészmozi-hálózat, de ezek működtetését nem a komoly oktatásra, hanem a gondviselésre (mesterséges intelligenciára stb.) bíznák. A lebontásra ítélt kánon helyére pedig a globális tömegkultúra lépne, az alsó középosztály elől elzárva az értelmes élet (meaningful life) lehetőségét.”

Setényit láthatóan egyáltalán nem zavarja, hogy

éppen ő és elvbarátai azok, akik elzárják az „alsó középosztály” elől – no és mindenki más elől is – az „értelmes élet” lehetőségét

azzal, hogy saját elitképzőjükre több pénzt szórnak el, mint a teljes állami felsőoktatásra, és azzal, hogy szerintük az „alsó középosztályt” nevelő intézményrendszernek bőven elég lesz az, amit már most is biztosít számára a romokban heverő állami közoktatás.

Fura ez, hiszen saját állításuk szerint is pont ők maguk az elitképző.

De Setényi nem kívánja feloldani az ellentmondást.

Azzal sem sikerül szépítenie, hogy megpróbálja az általa a diskurzusban korábban előszeretettel alkalmazott „poroszos” kifejezést új tartalommal megtölteni (e szerint a „porosz” modellt úgy lehet leírni, mint „az európai kultúra zseniális alkotását. Korai óvodáztatást. Tankötelezettséget (lányoknak is). Közműveltséget (kánont), tudományalapú tantárgyakat, törzs- és kiegészítő anyaggal. Szakemberek által megírt tankönyveket, és professzionális pedagógusképzést, egyetemi gyakorlóiskolai hálózattal” stb.

Minden oktatási módszer jó lehet, amely célhoz vezet. Még ugyanazt az osztályomat sem taníthatom egyformán egy kedd reggeli és egy péntek délutáni órán, nemhogy gyermekek tízezreit. A fontos a pedagógia tudatosság, azaz a módszerek csupán eszközök és nem ideológiák, szekuláris valláspótlékok” – írja váratlanul, majd megengedőbbé válik a projekthetekkel és a csoportmunkával kapcsolatban, amik szerinte „érzékelhető” pozitív haszonnal bírnak a tanulásban.

Majd felbátorodva saját merészségén, újabb kijelentéseket tulajdonít „nekik”, a közelebbről meg nem határozott „lebontóknak”.

Setényi szerint tiltani vágyott hagyomány a kézírás, a memoriter, a házi feladat, a kötelező olvasmány és az osztályzás.

Szerinte ráadásul ezeket „tisztán ideologikus, társadalomátalakító célzattal kívánják tiltani. Azért szorulnak védelemre mert „ezek évszázadok alatt bizonyított, hatékony fejlesztő és nevelő elemek”. Hogy ki akarja őket tiltani, arról nem ejt szót. Nem linkel, nem hivatkozik. Kijelent.

Setényi János különös „rugalmassága” szembeötlő. Míg alig pár hete „nemtudásalapúságként” írta le a „kompetencialapúságot”, ebben az írásában sokkal megengedőbb, és mintha a PISA is rendben lenne, amennyiben nem bántják „lebontók” a rossz eredmények felhánytorgatásával az Orbán-kormányt. Akkor van rendben a PISA, „ha adatait intelligens módon szűrik és használják fel nemzeti szinten, belpolitikai vagdalkozásoktól megkímélve”.

De azért persze tesz néhány erős kijelentést. Szerinte a „posztmodern mozgalmak igényei” valódi veszélyt hordoznak:

„Kultúratagadás és közműveltség-tagadás, középosztály-gyűlölet. Kronológia nélküli, tisztán projektalapú történelemtanítás, a nagy irodalmi műveket eltoló, banális szövegtan, a popzene tudatos keverése a magaskultúrával, a fehér elnyomó férfikultúra bélyegének gátlástalan használata, a szexuális kisebbségek időbe visszavetített, anakronisztikus kultusza jelzik a resentiment (sic!) térnyerését.”

Természetesen semmiféle hivatkozást nem találunk a súlyos kijelentések alatt, viszont elfér alatta a kínai kommunista párt egyik ikonikus plakátja a kulturális forradalom idejéből: „Zúzd szét a régi világot, alkoss egy új világot!”

Innen ránk van bízva, vajon Setényi hogy is gondolja ezt – és persze erre is kétféle magyarázat van. Lehetséges, hogy a Setényiék ezermilliárdját a magyar iskolások többsége nevében „irigylő” kritikusok alapvetően kínai komcsik, akik nem férnek a bőrükbe, és legszívesebben szétzúznának maguk körül mindent.

De az is lehet, hogy Setényi az általa egyre nyíltabban csodált kínai oktatási rendszerre utal itt – ahol a kulturális forradalom alatt azért elég komolyan szétzúzták a régi világot. Lehet, Setényi itt is a régi világot kívánná szétzúzni – bár a gondolat sántít, hiszen legszívesebben pont azt hozná vissza. De persze Setényiék kusza gondolatmenetébe ez is simán beleférne.

Írása végén Setényi felemelt mutatóujjal inti az olvasót: az „MCC hálózatépítő munkája során azt tapasztalják”, hogy a nyugati kollégáik, akik még nem kultúravesztettek, menekítik ki a gyerekeiket. Hogy hova, azt nem írja, egyszerűen eszképizmusról szól. (Talán a magyar oktatási rendszerbe?!) A lengyel kormányváltás pedig tarthatatlan következményekkel járt, célkeresztbe vették a házi feladat intézményét, számos történelmi eseményt, sőt magát a lengyel nemzeti eposzt, a Pan Tadeuszt is. (De kik? De miért nem lehet linkelni?!)

Ázsiai fenyegetés, elitista szövegek by MCC

Csak a műveltségalapú oktatás versenyezhet az ázsiai fenyegetéssel szemben, állítja. Mert bár ott is vannak olyanok, mint itt, hiszen Ázsia is kitermeli „a versenyt elutasítókat, a műveltségkánont lebontani akarókat, a gyermekkedélyt trónra emelőket”, de ott már megértették, hogy műveltségalapúságra van szükség.

Érdekes, hogy ugyan az oktatástudomány „rombolóit” emlegeti,

Setényi víziójában mégis az Orbán-kormányok soha el nem használódó gazdaságpolitikai mekkmesterével, az iparkamara-elnök Parragh Lászlóval küzd meg egyedül érdemben,

amikor azt írja: „az oktatás konzervatív újjáépítése körül a – globális és helyi – munkaadók is felbukkannak majd. Érvelésük nem műveltségalapú lesz, hanem az egyre silányabban képzett és nevelt munkaerő miatti mélységes aggodalmak terelik őket vissza a common sense világába.”

[Közbevetés: ha Setényinek sikerülne ennyit elérnie, nevesül, hogy visszatereli Parraghot és puppetmestereit a józan ész világába (Setényi szeret angol kifejezéseket használni), azt készséggel elismerem, figyelemre méltó eredmény lenne.]

Setényi kollégája, Constantinovits Milán szintén hasonlóan „érvel” írásában. Állításai vagdalkozások, nem hivatkozik, nem jelöli, hol olvasta ellenvetései tárgyát, amit alapvetően egy képzelt, már-már népmesei szinten torz, gonosz másik oldalnak tulajdonít. Bevezetőjében rögtön „riadtságukban egymásra licitáló kritikusokról” ír, nevek említése nélkül.

Írása nem hoz újat főnöke „szempontjai” mellé. Igazából egyetlen okból érdekes: rávilágít arra, hogy az MCC-ből érkező érvek mozgó dolgok, nincs konzekvens rendszer, ezért sincsenek utalások, ezért is vitatkoznak általánosságban, egy általuk rajzolt, folyamatosan át- és átmázolt „ellenséggel”. Constantinovits ugyanis ezt írja:

„Rögvest az első csúsztatás, amivel a tisztánlátás érdekében le kell számolni, a kompetenciaalapúság és tudásalapú oktatás egymást kizáró voltát hirdeti. A konzervatív oktatásfilozófia ugyanis egyáltalán nem állítja azt, hogy kompetenciafejlesztés nélküli iskola lenne a jövő útja.”

Igazából így tényleg nem lehet vitázni.

Contantinovits

ezzel az állításával ugyanis nem az MCC „kritikusaival” vitatkozik, hanem saját főnökével. Setényi János ugyanis maga nevezte a kompetenciaalapú tanterveket „nemtudás-alapú tanterveknek”.

Azóta valószínűleg belátták, hogy az óvatlanul közzétett MCC-s oktatási programban nehéz elrejteni a kompetencialapúságot. Amit annyira eddig nem ajánlottak az állami iskolákban sínylődő másfél milliónyi pistikének.

Sebaj, adjuk a közelebbről meg nem határozott „másik oldal” szájába, amit mondtunk, és akkor rendben lesz a dolog.

Setényiék rettenetesen kusza „víziója” csak akkor válik érthetővé, ha belegondolunk, milyen lehetetlen küldetésük is van nekik.

Abból a szögből, ahol mi állunk, egy megkérdőjelezhető módon, adóforintokból felhízlalt, csupán párezres elit igényeit kiszolgáló MCC-t látunk, amire több pénzt költenek, mint a teljes állami felsőoktatásra, ami bődületes pénzszórásban modern oktatásban részesíti a szerencséseket. Míg mi ezt – nem, egyáltalán nem „riadtan”, sokkal inkább forgó gyomorral – figyelhetjük (más választásunk nincs), addig ők kétségbeesetten igyekeznek két fontos feladatnak eleget tenni.

Az egyik, hogy hozzanak létre valamiféle ideológiát a saját morálisan teljesen vállalhatatlan kivételezettségük alátámasztására. Ezt ellenségképzéssel kívánják megvalósítani, hiszen nem áll rendelkezésükre olyan szürkeállomány, aki hajlandó lenne a tudományos paradigmákkal szembe menve – saját tudományos integritásának kockáztatásával – megalkotni a tudományos paprikajancsizmust a kormányzati oktatáspolitika számára. Ennek köszönhető a nevek nélküli vagdalkozás, a CÖF-színtű ellenségképzés.

A másik, hogy neveljenek elitet, utánpótlást a jelenleg is regnáló politikai elit számára. Ehhez sokkal inkább van szükség szürkeállományra, szakértelemre, mint ideológiára – és ezt a szakértelmet a rengeteg kiéheztetett szakemberből igyekeznek pótolni is. Ez is meglehetősen gyomorforgató műfaj: Setényiék azt használják ki, hogy ugyanaz az állam, aki bőkezűen tömi tele az MCC-s zsebeket ingyenpénzzel, éhkoppon tartja a felsőoktatásban dolgozókat – így foghatnak maguknak Setényiék valamiféle megélhetésre is vágyó szakembereket. A szakemberek persze modern módszertanokkal oktatnak (miért ne tennék), és persze vécéülőke is akad, a mennyezet sem omlik le.

Itt kezdődik Setényiék lehetetlen küldetése: kénytelenek felemelni a szót az ellen, amit az MCC simán megvesz magának, ha valaki ugyanazt a másfél milliónyi pistikének követelné, nem csak az MCC-s elitgyerekeknek.

Setényi tehát nem konkrét emberekkel vagy gondolatokkal vitatkozik.

Ezért ő formázza meg vitapartnerei gondolatait, ő mondja el, mit mondtak a „lebontók”, és erre – és csakis erre –, a saját konstruált valóságára hajlandó reagálni.

Setényiék nem tudnak vitázni, hiszen nincs kivel vitatkozniuk. Nem fognak idézni, mert nincs kit idézniük. Az MCC nem szakmai, hanem propagandaintézmény. Célja a káderképzés a NER számára, és – lehetőség szerint – az ideológiai alapozó munka. Setényi feladata a propagandizmus, és egy propagandistának nagyon ritkán vannak érvényes meglátásai a tudományosság számára.

Szinte lehetetlen elérni téged a közösségi médiában. Ha nem iratkozol fel a hírlevelünkre, lemaradsz: