Szivattyú

Hihetetlen természeti kincset tesz tönkre az iparfejlesztés

A tatai karsztvízforrások teremtette élőhely túlzás nélkül Magyarország egyik leggyönyörűbb területe. Ha megnéznéd felbugyogó forrásokkal tarkított hihetetlen vizes élőhelyet, minél előbb tedd meg: hamarosan eltűnhet, mivel gyárak szívják el a vizét.

2024-ben megtörtént az, amit akár néhány éve is elképzelhetetlennek gondoltunk volna: egy erőltetett iparosítási program érdekében feláldozzuk természeti kincseinket, épp mint a szocializmus évtizedeiben. A tatai tóvidék, a források és a Fényes tanösvény lélegzetelállító, európai szinten is kiemelkedő természeti értékek. E gyönyörű élőhelyek, népszerű turisztikai célpontok napjai meg vannak számlálva – a bizonytalan jövőjű akkumulátoripar rövidtávú céljai mentén akár örökre felszámolódhatnak.

A tatai vizek már egyszer drámai módon elapadtak: a szocialista iparfejlesztés egyik motorja volt ugyanis az eocén program, amelynek keretében a tatai szénmedence kibányászását is zászlóra tűzték. A szénbányák művelése azonban csak úgy volt kivihető, ha a tárnákból folyamatosan szivattyúzták az összegyűlő karsztvizet. Az eredmény az lett, hogy a vizes élőhelyek megszűntek, a források elapadtak. A vízszint gyakorlatilag a föld mélyébe húzódott vissza, az ezer tó városa megszűnt ezer tónak lenni.

Egyedülálló vizes élőhelyek alakultak ki Tatán

A terület a mélyművelésű bányák bezárása után viszont váratlanul újraéledt: a bezárt bányák tárnái megteltek vízzel, a források pedig újraéledtek. A tatai csodának köszönhetjük a fotóinkon is látható Fényes újjáéledését. A kis tavak, időszakos víztározók fenekén szabad szemmel is megfigyelhetők az előtörő karsztforrások, a madárvilág, a rovarok, hüllők, emlősök visszatértek a területre. A megkapó szépségű területen egy párját ritkító tanösvény fogadja a látogatókat.

Számtalan víz alatti forrás táplálja az élőhelyet

Mindez azonban ismét veszélybe került: a Fényes felbugyogó forrásai, ahogy az összes többi környékbeli karsztforrás is, most ismét elapadhat.

A történelem ismétli önmagát: ismét egy iparfejlesztési cél érdekében áldozzák be ezt a páratlan természeti értéket.

A kristálytiszta karsztvizes élőhely vízimadarakat, hüllőket, emlősöket vonz

A tatai karsztbázisból történő ipari vízkivétel egyik fő hasznonélvezője a komáromi SK Hungary akkumulátorgyár. Az akkumulátorgyártáshoz nem a Dunából, hanem a tatai karsztból emelik ki a vizet, amit egy elképesztő, közel húsz kilométeres vezetéken keresztül továbbítanak a gyárhoz. De vezet cső Oroszlányba is, és a helyi ipari park is ezt a vízbázist használja. A csővezeték építéséhez Natura 2000-es területekről vágtak ki fákat – a csövek méretéhez képest egyébként indokolatlanul széles sávban. 

A karsztvizek lecsapolásának hatására a tatai karszt vízszintje nyomban meg is ereszkedett.

A Tükörforrás egy 2018-as képen (forrás: KEMMA)

Míg a Tükörforrásban korábban kacsák úszkáltak, mára csak egy gödör a város egyik nevezetes zöld pihenőjének, az Angolparknak a szívében. 

A Tükörforrás 2024-ben (forrás: KEMMA)

Fenti videónkban Szalay Ildikóval és dr. Herner Andrással a Tegyünk Együtt Tudatosan Településünkért (TETT) képviselőivel a tatai karsztot ismét fenyegető akkumulátoriparról beszélgettünk. 

A terület védelme érdekében a TETT Egyesület képviselői megtiltanának minden olyan ipari tevékenységet, amely további vízkivétellel járna a felbecsülhetetlen értékű tatai karsztvízbázisból.

A területen található régi létesítményeket is meghódította a természet

A tatai civilek felvetéseire természetesen semmilyen értékelhető válasz nem érkezik a kormány részéről. Jelenleg mindent és mindenkit felülír a nagy iparfejlesztési cél, hogy akkumulátor-nagyhatalom lehessünk. 

Hódok munkában: hódrágta korlát a Fényes tanösvényen

▶︎ A vizes élőhelyet a Fényes strand és tanösvény környékén többfelé megcsodálhatod Tatán. Ugyanakkor érdemes megváltani a belépőt a kiépített Fényes tanösvényre is: ha szerencsés vagy, nem csak vízi madarakat, bugyogó forrásokat, mozgó tófeneket csodálhatsz meg, de talán megpillanthatsz egy-egy hódot is.
▶︎ A tanösvény honlapját erre a linkre kattintva éred el, a térképen pedig erre a linkre kattintva találod meg.

Nem jutunk el hozzád – mert nincsenek millióink a FB-posztokra. Ezért iratkozz fel a hírlevelünkre, most, itt: