Populizmussal etetnék a magyar melóst: a futárok gondjai a teljes magyar társadalom problémái
Miért durvul az ételfutárok helyzete? Mi az összefüggés az elbarmolt magyar iparpolitika, a vendégmunkásdömping és a munkavállalói jogok egyre durvább helyzete között?
Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Le Mariettával, a Kutyapárt EP-listavezetőjével, Tóth Gergellyel, futár aktivistával – aki egyébként a Kutyapárt hetedik kerületi jelöltje is – a Magvető Caféban. Az alábbi videóban rövid összefoglalót láthatunk a beszélgetésről (cikk alján a teljes beszélgetés):
A futárprobléma dióhéjban
A magyar ételfutárok helyzete gyakorlatilag a kata eltörlése óta folyamatosan romlik. Kiszolgáltatottságuk oka összetett: sok minden más mellett hozzájárul az is, hogy a kormány – ígéretei ellenére – nem készített új kisadózói csomagot a katából kiesők számára, akik közé tartozott gyakorlatilag a teljes ételfutár-közösség is.
Ugyanakkor a futárok – némiképp paradox módon – maguk is a rövidtávú, egyes elemeiben hangsúlyosan ezoterikus, parraghiánus, és szinte a teljes hazai közgazdászközösség által élesen kritizált – talán tudományosan alátámasztható azt mondani: agyatlan – iparpolitika áldozatai lettek.
▶︎ Ha az ipartervezésről és akkumulátorgyárakról szeretnél többet és tartalmasabbat olvasni, ajánlom Győrffy Dóra, az MTA Közgazdaságtudományi Bizottsága elnökének zseniálisan szemfelnyitogató tanulmányát, amiben bemutatja a magyar és a svéd iparpolitika és akkumulátorgyártás közötti – mondjuk úgy – különbségeket.
Az egyre szaporodó összeszerelő-üzemek, akkumulátorgyárak és -feldolgozók hazai betelepítése a kellő hatástanulmányok, körültekintés nélkül indult el – nem számolva azzal, hogy alapvető erőforrások nem állnak rendelkezésre nálunk egy ilyen iparág letelepítéséhez. És nem csak a szűkös ivóvízkincsről, a pl. az akkumulátorgyártáshoz szükséges nyersanyagkincs teljes hiányáról van szó (helló, magyar narancs!) – de magáról az emberi erőforrásról is.
A vendégmunkásdömping révén ugyan sikerült a nagyipar rendelkezésére bocsátani egy rugalmas, gyorsan cserélhető munkavállalói tömeget, de ez
tovább rombolta az amúgy is igen rossz bőrben lévő hazai munkavállalói érdekérvényesítési lehetőségeket.
Hiszen kevesebb pénzért, „rugalmasabb” feltételekkel, hosszabb munkaidőt vállalva – bár időnként hajmeresztő összegeket leszurkolva egyes helyi maffiáknak munkaközvetítőknek az utazásért – érkeztek ezek a munkavállalók – így alapvetően rontva a hazai munkaerő lehetőségeit is. A vendégmunkások fél–két évre kaptak munkavállalási engedélyt, és családjuk nélkül érkezve nyilván sokkal szívesebben dolgoztak hosszú túlórákat, mint a helyi munkavállaló, akire otthon a családja vár. A magyarországi munkaerő viszont azt tapasztalta, hogy – jobb esetben – alapbéremelés helyett esetleg csak a pótlékok növekednek, vagy hogy a munkahelyén megszűnik a szakszervezeti tagok többsége az üzemben. Ezzel sokkal rosszabb alkupozíciókba kerülve gyakran akkor sem sikerül kiharcolni egy béremelést, ha az minden szempontból indokolt lenne.
Ráadásul míg ez a helyzet tökéletesen kiszolgálta a nagyvállalati érdeket, addig
a munkavállalókat populista frázisok mentén igyekeztek megosztani
különböző politikai erők: azokat a szakszervezetek kezdték politikai támadások érni, amelyek – felismerve a helyzet tarthatatlanságát – igyekeztek a vendégmunkásokat is beterelni a helyi munkavállalók által kialakított keretekbe, igyekeztek azokat beszervezni a szakszervezetekbe.
Magyarellenesnek nevezni sokkal egyszerűbb azt a szervezetet, amelyik igyekszik megőrizni a helyi munkaerő által kiharcolt jogokat és kedvezményeket, mint elmagyarázni, miért fontos minden munkavállalónak ugyanazt képviselnie a munkaadóval szemben.
Pedig a szervezettség legalább annyira érdeke a helyi munkaerőnek, mint amennyire a vendégmunkásnak.
Németországban, az Egyesült Királyságban, Hollandiában, azaz olyan országokban, ahol a harmadik országból származó vendégmunkásimport, a szociális dömping már jól ismert dolgok, már rég tudják ezt a munkavállalók és a szakszervezetek is: rengeteg erőfeszítést tesznek a vendégmunkások beszervezéséért.
Itthon ez láthatóan nem megy át a leginkább érdekelt hazai munkaerőn: egy kis lelkiismeretlen zászlólengetéssel el lehet takarni a problémát, sőt még szavazathoz is lehet jutni vele. Ami azért is visszataszító, mert igen jól kimutatható, mennyire ellentétes ezzel a munkavállaló alapvető érdeke.
Az ételfutárokkal, akiket a kata megszűnése már eleve hátrányosan érintett, kicsiben ugyanez történt: a
soraikban egyre nagyobb számban jelentek meg a vendégmunkások, akiket munkaközvetítő cégek hoztak ide.
A most alakuló futárszakszervezetnek pedig azzal is meg kell majd birkóznia, hogy a Kúria jogegységi határozata szerint a futár nem kell, hogy munkavállaló legyen, lehet nyugodtan vállalkozó. Ha pedig vállalkozói státuszban vannak a tagok, úgy nem lehet például kollektív szerződést kötni – és még számos tekintetben meg van kötve a kezük emiatt.
A június 6-i beszélgetésen ezt a kérdést jártuk körül Le Mariettával, a Kutyapárt EP-listavezetőjével, Tóth Gergellyel, futár aktivistával, aki egyébként a Kutyapárt hetedik kerületi jelöltje is. A teljes beszélgetés itt elérhető:
Nem jutunk el hozzád – mert nincsenek millióink a FB-posztokra. Ezért iratkozz fel a hírlevelünkre, most, itt: