írta: Orsós János Waldorf pedagógus,
a Dr. Ámbédkar Iskola alapítója,
a Dzsaj Bhím Buddhista Közösség elnöke
Izgalmas időket élünk. Rendszerváltás készül. Három, országosan ismert roma oktatási aktivista az alábbiak szerint szeretne hozzájárulni a demokratikus folyamatok sikeréhez.
112 598/1962. XIX. sz. rendelet így fogalmaz: „A cigány tanulócsoportok, napközi otthoni csoportok átmeneti jelleggel működnek, és azt a célt szolgálják, hogy az abban tanuló gyermekek egy-két év után tanulmányaikat a normál osztályokban eredményesen folytathassák.”
Az első, amit deklarálni kellene…
„…hogy a romák ennek a nemzetnek az egyenrangú tagjai és részesei és ugyanolyan tiszteletet, méltóságot követelnek nekik, mint mindenki másnak. És hagyjuk ezt az oktatás-lakhatás-foglalkoztatást, mert 25 éve minden párt erről beszél a romákhoz kapcsolódóan, majd ezekben az ágazati politikákban olyan döntéseket hoznak, amelyekkel a romák kirekesztettségét és elnyomását tovább növelik.”
(Setét Jenő)
Az 1989-es „demokratikus” rendszerváltás kudarcának egyik látványos területe a romák kirekesztődése. Nem lehet demokrácia az a rendszer, amelyben a lakosság 8%-át kitevő kisebbség lényegében politikai képviselet nélkül marad, várható élettartama évtizeddel rövidebb másokénál, és gyermekei rendre nem jutnak hozzá a munkaerőpiac által elvárt iskolázottsághoz.
E megfontolások alapján kérjük, hogy az Országgyűlés foglalja Alkotmányba a romáknak a magyar nemzethez való 600 éves idetartozását az alábbi rendelkezések szerint:
1.§ Az Alkotmány mondja ki, hogy Magyarország a magyar nemzet részének tekinti a magyarul (vagy magyarul is) beszélő cigányokat, romákat. A nemzet a köztereken, a kulturális terekben és az iskolai tananyagban állítson emléket a roma hősöknek, a romák történelmi jelenlétének.
Ennek a rendelkezésnek a hatályos Alaptörvény Szabadság és felelősség fejezet XXIX. cikkében kell helyet kapnia. A cikk a „nemzetiség” fogalmával írja le a cigányság jogállását, ami a romák problémáinak csak kis részére kínál jogi megoldást. A valóságban még e nemzetiségi jogok sem teltek meg tartalommal, hiszen az anyanyelvű oktatás, a nemzetiségi kulturális intézmények nyomokban sem valósultak meg 35 év alatt, a nemzetiségi önkormányzat tündöklő eszméje pedig a korrupció sötétjébe veszett. A XXIX. cikk rendelkezései üresen, hamisan csengenek. A cigányság esetében tehát a történelem nem a nemzetiségi státust veti fel alkotmányos kérdésként, hanem a magyar nemzethez való 600 éves együvé tartozás kimondását. A nemzethez való tartozás kérdését maga az emberi erőforrásért felelős miniszter vetette föl kegyetlen formában 2017. július 20-án: „A magyar közösségek és a kormány sem döntötte el azt a kérdést, hogy a határon túli, magyarul beszélő cigányok tehertétel vagy erőforrás.” Alkotmányozási javaslatunk erre a kínzó dilemmára kínál közjogi megoldást.
2.§ A magyar közigazgatás készítsen szociológiai eszközökkel rendszeres és nyilvános felmérést a romákat sújtó előítéletekről és hátrányokról az oktatás, a lakhatás, az egészségügy és a foglalkoztatás területén abból a célból, hogy a számszerűen mérhető tömeges egyenlőtlenségeket felszámolja vagy érzékelhetően csökkentse.
Ennek a rendelkezésnek a hatályos Alaptörvény Szabadság és felelősség fejezet XXVI. cikkében kell helyet kapnia. A cikk kimondja, hogy „az állam – … az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében – törekszik … a tudomány eredményeinek az alkalmazására”, de a 35 esztendős tapasztalat az, hogy egy elnyomott helyzetű társadalmi csoport esetén az állami „törekvés”, tehát a jámbor szándék önmagában nem elegendő „a célok érvényesítése érdekében”. A tömeges szegénységre és diszkriminációra vonatozó adatokat az állam már a rendszerváltás előtt is titkolni igyekezett, és ami nyilvánosságra került, az is csak esetlegesen köszönt vissza az állam intézkedéseiben. A rendszerváltás 35 éve alatt készült roma intézkedési tervek így célul sem tűzték ki a társadalmi mobilitás akadályainak felszámolását. Az előítéletek és a hátrányok felmérése és felszámolása tekintetében kategorikus imperatívuszra és kötelező nyilvánosságra van szükség.
3.§ Az állami szervek, intézmények feladat és hatásköri szabályozásában, valamint az egyházi és civil intézmények finanszírozásában és a diákok ösztöndíj rendszerének kialakításában az állam érvényesítse a halmozottan hátrányos helyzet felszámolására irányuló alkotmányos célkitűzéseket.
Ennek a rendelkezésnek a hatályos Alaptörvény Szabadság és felelősség fejezet XV. cikkében kell helyet kapnia. Javaslatunknak technikai értelemben ez a legfontosabb pontja, mert itt kerül át az Alkotmány magasságaiban írott malaszt a minisztériumok, iskolák, kórházak, hivatalok napi gyakorlatába. Külön jelentősége van annak, hogy az állam az egyházi és magán iskolákat, valamint a diákok ösztöndíjrendszerét a társadalmi mobilitás szolgálatába állítsa, hogy a minőségi közép és felsőoktatás kapui megnyíljanak a szegénytelepek lakói előtt.
4.§ A népképviseleti szervek megválasztásakor legyen a pártok alkotmányos kötelessége, hogy a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok képviselete a jelölés folyamatától kezdve a lakossági arányaiknak megfelelően alakuljon.
Ennek a rendelkezésnek a hatályos Alaptörvény Szabadság és felelősség fejezet XXIII. cikkében kell helyet kapnia. A képviseleti demokrácia csodákra képes. A világ nagy demokráciái néhány évtized alatt felszámolták a tömeges kirekesztést pusztán azáltal, hogy az érintettek képviselői helyet kaptak a döntéshozás testületeiben. Természetesnek tartjuk, hogy Romániában, Szlovákiában a döntéshozásban a magyar kisebbség képviselői lakossági arányuknak megfelelően részt vesznek a döntéshozó testületek munkájában. A romák kirekesztése azonban szerte Dél-kelet Európában, így Magyarországon is sajnos azt mutatja meg, hogy a kirekesztettek képviselete nélkül a többség számára sem működhet valódi demokrácia.
