2025. 07. 09.

„Cselekedj azonnal!” – avagy hová tűntek a helyi diákszervezetek?

szavon

írta: Matheidesz Ármin ADOM-szóvivő

Kétségtelen, hogy 2024-ben, a kegyelmi ügyet követően valami régóta nem látott mozdult meg a magyar társadalom mély, politikai ösztönrendszerében: sokan vágtak bele a magyar közéletbe érdeklődésből, meggyőződésből, vagy csupán azért, mert érezték, hogy valami más. Többen nem a nagy, világokat megrengető és történelmi határvonalakat húzó ideákban érezték ezt a „másságot”, hanem úgy gondolták, hogy a társadalmi szintű, generációkon átívelő apátiát felváltotta az ösztönző tettvágy – amelyet a helyi és világpolitikai események is megerősítenek.

Ebben az össztársadalminak tűnő, feltüzelt lelkületű mozgalomban mégis feltűnnek azok a pontok, ahol szükség van az újragondolásra, a szervezésre és legfőképpen a motivációra. Ezeket a pontokat gondolom azoknak a szociális töréspontoknak, ahol magukra maradtak teljes generációk és képviseletre váró csoportok: az időseket Magyarországon – ahol szintén érvényesül az európai tendencia, és ennek megfelelően öregszik a magyar nemzet – magukra hagyták, mivel a 21. század gyorsuló fejlődése mellett képtelenek fenntartani a lépést, főként a mesterséges intelligencia egyre rohamosabb térhódításával; a társadalmi alsóosztálybeliek általában a semmitmondó politikai kommunikáció áldozataivá válnak mint téma – ám gyakran gyakorlati tettek nélkül; és nem utolsó sorban itt van a magyar diákság, az „elárult generáció” (a Telex dokumentumfilm címének nyomán).

Közülünk sokan vágynak arra, hogy kivehessék részüket a jelenlegi közéleti munkából. Abból a munkából, amely az oktatásügyi és a fiatalságot érintő területek – fenntarthatóság és környezetvédelem, egy élhető bolygó érdekében; megfelelő várospolitika, a lakhatás, a zöld környezet érdekében; modern léptékű edukáció – feladatait foglalja magába. Ugyanakkor, meglehet, hogy többen vannak azok, akik nem is értesülnek a közpolitikának ezen fontos kérdéseiről. Kisebb részben azért, mert az elmúlt évek által konstruált politikai és szociokulturális környezet miatt nincs meg bennük a teljes elszántság aziránt, hogy belevessék magukat a, ma már szitokszóvá vált, politika világába. Nagyobb részt pedig azért, mert nincs meg az adekvát képviselet, amely könnyen elérhető, helyi teret biztosítana számukra. A magyar tanulóréteg tekintetében ez az egyik legégetőbb kérdés itt, 2025 félidejében, az országgyűlési választásokhoz közeledve.

1800-as évek, Párizs és ‘56

Könnyen értelmezhető ez a szegmens néhány ember szenvedélyes történelemimádatának – olyan embereknek mint például én is –, miközben sok részlet, tanulság, előnyök és hátrányok származnak csupán abból, hogyan alakították elődeink a politikatörténet meghatározó folyamatait.

Az első diákszervezetek megjelenésének dátuma talán meglepetést okozhat egyesek számára – valójában eléggé észszerű a magyarázat. Egészen a 19. századig kell visszautazni ahhoz, hogy olyan diákmozgalmakat találjon bárki, amelyek a mai értelemben vett szervezetekkel megegyeznek: ezen társadalmi körök célja a diákok érdekeinek védelme volt, mind politikai, vallási, tudományos és sportügyi tekintetben. Azonban ide tartoztak a feminista, és külföldi tanulók érdekeit képviselő szervezetek is. Nem meglepő viszont, hogy ezek, egytől egyig, először Nyugat-Európában bukkantak fel: Franciaországban, Angliában, Olaszországban, a nemzeti egység megalakulása után, majd Svájcban és Belgiumban is, amelyek főként egyetemi városokban, helyi szervezetként jöttek létre, mert itt jelentek meg a 19. század új eszméi: a polgári átalakulás és a nemzeti egység. Ám mindez egy rendkívül gyors tempóban történt – jól mutatják ezt az 1848-as években kitört forradalmak, melyekben az egyetemisták, diákok kulcsfontosságú szerepet játszottak, főleg, ha Magyarországra gondolunk.

Egy nagyobb időszakot átugorva (a Monarchiát, két világháborút és Trianont) érkezünk meg 1968-ba, Párizsba. Ahogy a cím is utal rá – „Cselekedj azonnal!” –, ekkor ez, és ehhez hasonló hangzatos mondatok és felkiáltások jellemezték a diákmozgalmak, azóta történelmet író megmozdulásait. Ekkor a fiatalság radikális reformokat követelt az egyetemi oktatás terén, illetve a kapitalizmussal, a fogyasztói társadalommal szemben is kritikát fogalmaztak meg. Később a diákokhoz csatlakozó szakszervezetekkel és munkásokkal együtt alakult ki egy egész társadalmat megmozgató történelmi eseménysorozat, ahol súlyos követeléseket állítottak szembe a hatalommal, amelyek végül reformok formájában részben megvalósultak. Azonban nem lenne teljes ez a mesebeli történet, ha nem említenénk meg azt, hogyan vált Párizs valóságos hadszíntérré a lázadások közepette – természetesen nem ez a történelmi tanulság az utókor számára, mivel ahogy azt már szakemberek később nyilatkozták: „politikai mozgalomként a diáklázadásnak nem volt jövője”. Mindinkább az, hogy itt is, mint egy évszázaddal az 1968-as diáklázadások előtt, egyetemeken, helyileg szerveződő fiatalok forgatták fel a világot eszmei és politikai értelemben. Az volt a középpontban, hogy a különböző egyetemek eltérő karairól, de egy közös ügy mentén vezérelve léptek utcára mindannyian.

Magyarországon is úgyszintén tapintható volt a társadalmi összefogás és a politikai tettvágy – persze a közös cselekvés érzelmi löketét is említhetnénk a száraz tényeken túl. Mindez a 20. század második felének éppen az egyik legfontosabb történelmi és nemzeti eseményében mutatkozott meg: az 1956. október 23-i forradalomban. Mindenekelőtt, most nem a hősies magyarok szabadságért folytatott harca a téma – noha ez mai napig is igazán fontos nemzetünk történelmében. A forradalom leverését követően a magyar egyetemisták nem adták fel, és 14 különböző országból üzemeltették a Szabad Magyar Egyetemisták Szövetségét, későbbi nevén a MEFESZ-t. Ez azt jelentette, hogy nemzetközi fórumokon továbbra is képviselték a szabadság eszményét, és nyugati találkozókon céljuk volt a magyar kultúra elmélyítése, illetve több ezer magyar diák külföldi továbbtanulásának biztosítása. Bár igaz, 1962 után az 1956-ot elítélő magyar kormányzat hatására megszűnt a szervezet, olyan nemzetközi sikereket tudhattak maguk mögött a MEFESZ tagjai, melyeket a szabadságharc utáni megtorlás időszakában nehezen tudott volna bárki is elérni.

Jó, de mi ebből a tanulság?

A történelmi tények és események olykor értelmetlennek tűnnek önmagukban, kontextus és magyarázat nélkül. Előfordul, hogy nem értjük, hogyan jutottunk el az egyik pontból a másikba. Mindezek ellenére alapot szolgáltat: egy olyan helyet, ahová kérdésekkel felhalmozva fordulhatunk válaszokért. Ennek megfelelően tanulhatunk azokból a tettekből, amelyek a múlt században, vagy akár azelőtt történtek.

A diákmozgalmak elengedhetetlen részét képezték a közpolitikának, nemcsak Magyarországon, hanem a világ minden szegletében – ez a mai napig is így van. Mindazonáltal a helyi szervezetek még ennél is fontosabbak. Gondoljunk csak bele: a korai diákszervezetek először egyenként, egyetemeken szerveződtek azért, hogy a saját, helyi ügyeiket képviseljék, vagy éppen az országos jelentőségű ügyekért tettek meg mindent helyi szinten, alulról szerveződve; míg 1956-ban nemcsak Budapesten, hanem számos más városban (Székesfehérvár, Miskolc, Szeged stb.) is alakultak forradalmi diákcsoportok, majd később a MEFESZ állított példát külföldön. Mind arra mutattak rá – ahogy ezt ma a külföldi példák is teszik –, hogy a diák-érdekképviselet, a közösségépítés és a politikai edukáció, illetve szocializáció szempontjából a helyi jelenlét és szervezkedés szükséges az egyetlen központosított szervezet helyett.

A 21. század adta modern lehetőségek birtokában elérhetővé vált a szervezés és aktivizmus egy olyan formája, amely nemcsak érdekek mentén köti össze az embereket, hanem közösséget hoz létre diák és diák között. Közös dolgainkért dolgozhatunk úgy, hogy mindeközben egy támogató és befogadó közeg vesz minket körül, ahol minden tag megtalálhatja a hozzá illő feladatkört. Ennek az átültetésére lenne szükség először az ország valamennyi pontján, majd fokozatosan egész Magyarországon. A szoros közösségi tér, mely kialakulhat számtalan társadalompolitikai program fonalán, összetartja azokat az embereket, akik arra vállalkoznak, hogy javítsanak a jelenlegi politikai körülményeken, és hogy képviseljék a saját generációjukat országos vagy helyi témákban. A történelem a tanú arra, hogy nem lehetetlen elképzelés, mivel másoknak, sokkal szerencsétlenebb időkben is sikerült.

Csatlakozz hozzánk!

Jelenleg az ADOM Diákmozgalomban azért dolgozunk, hogy az előbbiekben leírt képviseletet biztosítsuk. A szervezetben törekszünk arra, hogy megteremtsük azokat a körülményeket, amelyek minden tenni akaró, elszánt diák számára biztosítják a lehetőséget, hogy képességeihez mérten tanuljon és – akár egyedül, akár csapatban – dolgozzon a diákságot érintő égető fontosságú ügyekért. A legfőbb üzenet minden diáktársunknak továbbra is az marad, hogy: