Közbeszéd

Elkezdődött az, amitől minden diáknak gyomorgörcse van már augusztus elejétől. De miért is kell már az iskola gondolatától is így érezni?

Elavult lexikális tudást kínálunk a gyerekeknek, közben pont a lényeg marad el: nem tanítjuk meg őket gondolkodni, és nemhogy oktatjuk, egyenesen tiltjuk a modern technika használatát.

A szerző 540 folyóiratcikket tekintettem át, melyek között számos olyat talált, mely érdemes a pedagógusok széles körének figyelmére.

A gyerekeknek adott diagnózisok nem a gyerekek problémáját, hanem az oktatási rendszer tehetetlenségét jelzik.

Mindig görcsbe rándul a gyomrom, amikor meglátom vagy meghallom a jámborságot és végtelen jóakaratot sugalló „Védjük meg gyermekeinket!” nemzeti szlogent – igazi képmutató, populista jelmondat, egy leegyszerűsített, kontextusából kiszakított felkiáltás, amely egész egyszerűen kispórolja az igazi alternatívákat jelentő háttérmunkát.

Utánkövetésre szeretném biztatni a pedagógus kollégákat: ez egy módja lehet munkánk gyümölcsei megízlelésének.

Amíg sem technikai háttér, sem felelősségvállalás nem társul a szabályhoz, sokan csak legyintenek: újabb felesleges próbálkozás a diákok kontrollálására...

2024-ben, a kegyelmi ügyet követően valami régóta nem látott mozdult meg a magyar társadalom mély, politikai ösztönrendszerében: sokan vágtak bele a magyar közéletbe érdeklődésből, meggyőződésből, vagy csupán azért, mert érezték, hogy valami más.

2025-re egyértelművé vált, hogy az eddigi politikai, társadalmi, gazdasági, oktatási irányzat kudarcot vallott. Váltani kell… Ebben jelentős szerep hárul a pedagógusokra.

Mióta világ a világ, búvópatakként kerül elő a pedagógusmunka értékelésének kérdése, igénye.