már jövőre, avagy 2013-tól, de ebben a kormányzati ciklusban mindenképpen

Kis béremelés-körkép: mi ez egyáltalán és megoldja-e az oktatás válságát?

A kormány 32 százalékos béremelést jelentett be januárra. Ugyan az emelt bérek még senki számlájára nem érkeztek meg — ezeket csak február elején utalják —, a béremelés tényét nem csak a kormány kommunikálja sikerként, de néhány civil és ellenzéki szereplő is legalább részeredményként utalt rá.

Az alábbiakban bemutatjuk, hogy mit lehet tudni a béremelésről, illetve átgondoljuk, van-e esély arra, hogy megoldja az oktatásban tapasztalható súlyos válságot.

Valamilyen emelés

Úgy tűnik, megérkezett a nagyon várt levél „Brüsszelből”: a kormány átfogó béremelést jelentett be az oktatásban. A 32 százalékos illetményemeléssel kapcsolatban számos kérdés merül fel – így például már most egyértelmű, hogy nem is minden oktatásban dolgozóra vonatkozik majd.

Az már első ránézésre egyértelmű, hogy a szakszervezetek követeléseitől ez a 32 százalékos emelés nagyon messze van. Ahogy a Tanítanék közleménye fogalmazott: a 32 százalék csak az inflációt fedezi.

Ahhoz, hogy pontosan érthető legyen, mi a probléma ezzel az intézkedéssel, érdemes egy pillanatra visszanézni, milyen emeléssel maradt adósunk a Fidesz-kormány.

Mesés emelés

Magyarországon történelmi hagyomány, hogy az állami oktatást, egyben annak működtetőit is elhanyagolja a mindenkori kormány. Klebelsberg infrastruktúra-fejlesztése sem az oktatásban dolgozók jólétéről szólt, és már több mint 120 évvel ezelőtt is Ausztria elérése volt a cél, amikor a bérekről volt szó. Valószínűleg nem óriási spoiler, ha már itt beszúrjuk, soha, egyetlen alkalommal, így most sem sikerült felzárkóztatnunk a magyar béreket a nyugati szomszédéhoz.

A mesés emelés meséje folyamatosan jelen volt a Fidesz-kormányok narratívájában is: a „már csak egy kicsit kell még várni” egy visszatérő motívum volt 2010 után is.

Pedig a még ellenzékben politizáló Fidesz ígéretei közé tartozott az is, hogy új kormányuk majd megoldja, hogy az oktatásban dolgozók bérei ne inflálódhassanak el. Azaz hogy a mindenkori árdrágulást valamilyen automatizmus alapján folyamatosan kövessék az oktatásban dolgozók bérei. Ez az ígéret sokakat terelt a Fidesz felé a szavazófülkékben.

Az Orbán-kormányok kétharmados regnálása 2010-ben kezdődött — de azoknak csalódniuk kellett, akik gyors megoldásra számítottak. A kényelmes, kétharmados többségben kormányzó Fidesz csak a választási évet követő évben, 2011-ben állt elő a jogszabállyal, ami erről a kérdésről szólt — de a béremelést máris összekötötte egy sor más feltétellel is, így például egy új illetmény-előmeneteli rendszerrel is. Ez a rendszer már eleve nagyobb munkaterhelést írt elő a pedagógusok számára, emellett pedig az ígért minimálbérhez kötés sem történhetett még meg két évig, 2013 szeptemberéig.

Ekkor, 2013 szeptemberében végül valóban a minimálbérhez kötötték az illetményalapokat. Az oktatásban dolgozók alapilletményét a jogszabály úgy rögzítette, hogy a minimálbér 200 százaléka járt egyetemi, 180 főiskolai, 120 százaléka középiskolai végzettséggel rendelkezőknek. Innen jogos várakozás volt, hogy az oktatásban dolgozók bére nem inflálódhat tovább.

Viszont a 2010-ben megígért, 2011-ben megszavazott emelést egyszerűen nem hajtották végre: 2013-tól 2017-ig elhúzva, három részletben emelték meg a illetményeket, ráadásul úgy, hogy a harmadik részletet már meg sem kapta mindenki: az arra elkülönített bértömeget ugyanis egyszerűen az intézményvezetőkre bízták, hogy azzal jutalmazhassák a kiemelkedően teljesítő kollégákat — azaz „differenciálhassanak”.

A legdurvább árulásnak viszont sokan azt élték meg, hogy

az ígért minimálbérhez kötés szinte azonnal ki is múlt.

Egy évvel később megjelent ugyanis egy új kifejezés, a „vetítési alap”, amit a 2014-es minimálbérből számoltak. A bértábla tételeit azóta is a „vetítési alap” alapján számolták el, a bérszínvonal pedig ezen a szinten maradt, csak a rendszeres minimálbér-emelések által diktált mértékben emelkedtek a bérek. Amiket persze a kormány minden alkalommal béremelésnek adott el: „A pedagógusok bére 2013-tól átlagosan 50 százalékkal emelkedett” – dicsekedett például 2020-ban Kásler Miklós.

Mesésemelés-mesék

Az emelés elmaradása durva arcul csapása volt az ágazatban dolgozóknak – a kormány keményen kommunikált is azért, hogy ne látsszon ki az árulás. 2011-ben a pedagóguséletpálya-mese tartotta izgalomban a kormányzati kommunikátorokat — valahogy el kellett adni azt, hogy az ígéretek ellenére nem történik semmi még egy darabig. „Álom? Ennyit kereshetnek a tanárok két év múlva” — tette fel a kérdést a Pénzcentrum az előmeneteli rendszert ismertetve. De Hoffmann Rózsa is fűtötte a reményt: emlékszünk még a „kétlépcsős béremelés” ígéretére, az egyéves alkotói szabadsággal? A közoktatás irányítója ebben az évben sokat kellett magyarázkodjon: arra a kérdésre, hogy mikor lesz az akkor még busásnak számító kétszázezres fizetése egy pedagógusnak, elhangzott az – a helyzetet máig igen jól jellemző – ígéret is, hogy „már jövőre, avagy 2013-tól, de ebben a kormányzati ciklusban mindenképpen”.

„A következő időszak feladatai: a háziorvosok és a tanárok bérének megemelése valamint egy népesedési program elindítása”

ezt már maga Orbán Viktor mondta 2013-ban, míg a Magyar Nemzetnek nyilatkozó Balog Zoltán busás, 60 százalékos béremelésről beszélt: „a teljes pedagógus-életpályamodell tervezett béremelésének 50 százaléka helyett 60 százalékkal emelik meg az illetményeket már szeptembertől.” Kicsit árnyalta a képet, hogy ugyanebben a cikkben Balog államtitkára, Hoppál Péter a 60 százalékot 2017-ig ígérte kifizetni: állítása szerint a kabinet 2017-ig összesen mintegy 60 százalékkal növeli majd a tanárok bérét. „A pedagógusok ebből idén átlagosan 34 százalékot vehetnek át, majd a következő években minden szeptemberben további 5-10 százalékkal emelkedhet a fizetésük” — ígérte az államtitkár.

Hogy aztán a 2013-as ígéreteit sem tartotta be a kormány, már történelem. Több budaörsi pedagógus írt egy nyílt levet 2019-ben, ebben mutatták be, hogy a kormány által 2013-ban ígértekhez képest hogy alakult a valódi bérszintjük:

Azaz ha az életpálya bevezetésekor tervezett emeléssel számolunk, akkor kijelenthető, hogy

ha a kormány állni kívánná a saját szavát, akkor 2019-ben 52, idén pedig már száz százalék körüli emelést kellett volna végrehajtania.

A 2017-et követő években sem mulasztott el a kormány egyetlen alkalmat sem, hogy a minimálibéremelésekkel kapcsolatos kényszerű kiigazításokat is busás béremelésként kommunikálhassa. Ma már szállóige a „diplomás átlagbér nyolcvan százaléka„, ahova a pedagógusi fizetéseket ígérik megérkezni. Mivel a kormány általában nem ismeri a medián fogalmát, fontos megjegyezni, hogy az átlagbér nem egy rossz ígéret – kár, hogy a 2024 január eleji valóságnak sok köze nincs ehhez az ordítóan rosszul öregedő, alig pár hónapos ígérethez sem.

A valóság

A most megígért januári béremeléssel kapcsolatban a közelmúltból is akad rosszul öregedő ígéret, visszalépés a kormányzat előző vállalásaihoz képest. A kormány átlagosan 777 ezer forintos bért ígért, amit már 2025 januártól fizetnének – ezt ma már csak 2026-ra ígérik, ahogy arra a Civil Közoktatási Platform is rámutat.

A civil think-tank szerint a béremelés egyébként máris megkésett, hiszen rengeteg pedagógus elhagyta a pályát. A legnagyobb gond ugyanakkor mégis az, hogy az emeléssel egyáltalán

nem biztosítják a bérek értékállóságát,

hiszen a koncepció csak háromévente két és fél százalékos emelést tesz kötelezővé.

A béremelésből pedig rengetegen kimaradtak, ráadásul sokan közülük olyanok, akiket már most igen rosszul fizetnek: például a nem pedagógus végzettségű NOKS (nevelést-oktatást közvetlenül segítő) munkakörben dolgozók, rendszergazdák, dajkák, pedagógiai, gyógypedagógiai asszisztensek, de a technikai és adminisztratív dolgozók sem kaptak semmit.

Nem mindenkire vonatkozik.

Bizonytalan, hogy a régebb óta dolgozók, akik a sávhatárok aljától feljebb vannak, milyen emelést kapnak egyáltalán, hiszen azt, hogy „ők milyen emelést kapnak, azt a nagy általánosságban meghatározott szempontok alapján egyedül a fenntartó határozza meg, minden kontroll nélkül”.

És ha már itt tartunk, igazából ki sem derül az eddig elérhetővé vált dokumentumokból, hogy miből kell számolni a 32 százalékot: alapilletményből? A pótlékokkal növelt összegből?

A Civil Közoktatási Platform felháborítónak tartja, hogy nem egyértelmű, csökkenthető-e az illetmény a teljesítményértékelés eredménye alapján: míg a koncepció szerint nem történhet ilyen, a sajtónyilatkozat és a tervezet szerint lehetséges lesz az emelt sávhatár alá csökkenteni a fizetést egy – első látásra meglehetősen alkalmatlan – teljesítményértékelési rendszer alapján.

A CKP felhívja a figyelmet, hogy a pedagógusok nem csak a bér miatt hagyják el a pályát. Továbbra is elfogadhatatlannak tartják az irreálisan magas óraszámokat; a teljesítményértékelést, ami úgy jutalmaz és büntet, hogy nem veszi figyelembe a helyi sajátosságokat és a büntetésen kívül nem is segíti a pedagógusokat; az embertelen adminisztrációs terheket, továbbá a minimális intézményi és tanári önállóság hiányát.

A béremelés koncepciója megismétli a státusztörvény fizetési sávjait – írja a CKP –, amelyek viszont annyira szélesek, az új rendszer

méltánytalan kivételezésre ad alkalmat.

A CKP éppen ezért javasolja, hogy a fizetések meghatározásába vonják be az intézmény igazgatóját, kérjék ki a nevelőtestület, a munkaközösség-vezetők véleményét is.

Nem világos, hogy a mesterdiploma utáni 2%, a STEM (tudományos, technológiai, mérnöktudományi vagy matematikai) végzettség után járó 4%-os emelés mihez képest számítódik, hogy mindenkinek jár-e, akinek ilyen végzettsége van, vagy csak annak, aki ilyen tárgyakat tanít, vagy hogy mi a helyzet azzal, akinek több ilyen tárgyból is van végzettsége. Emellett indokolt lenne a nyelvtanárok és a gyógypedagógusok hasonló kiemelése is.

Nem siker

A kormány által meghozott döntés igazából kikerülhetetlen lépés volt. Az elmúlt évek tiltakozási hullámai, a kormány saját ígéretei ellenére sem teljesített bérfejlesztések, az illetmények elinflálódása nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az állami oktatás rendszere fenntarthatatlanná váljon. Ebben a helyzetben egy valóban végrehajtott, valóban általános, valóban a teljes, pótlékokkal növelt illetményből számított 32 százalékos béremelés is kevés lenne – és nem csak azért, mert a kormány saját 2013-as ígéretei szerint a jelenlegi bérek kétszeresét kellene már fizetni ma is.

Az autonómia hiánya legalább akkora elrettentő erővel bír, mint a pénz hiánya: az oktatás nem fegyveres testület, a pedagógus személyes autonómiájának megnyirbálása nem méltó egy értelmiségi hivatáshoz. A kormány pedig a 32 százalékos béremeléssel egyidőben bevezetett egy újabb olyan eszközt, ami az oktatás autonómiáját rombolja: a teljesítményértékelési rendszere a jelenlegi állapot szerint nem transzparens, a munkaáltatóra bízott teljesítményértékelési döntésekből kizárják a nevelőtestületeket, ezzel hatékonyan támogatva egy olyan merev struktúrát, ami teljesen idegen a pedagógiai munkától.

A 32 százalékos emelést a szükség diktálja: a kormány már nem tudja puszta kommunikációval megúszni azt, ami történik. Nem képes elmagyarázni, miért nem éri el a szeptemberi, 10 százalékosnak mondott „emelés” a pedagógusok 92 százalékánál a belengetett 10 százalékot. Nem képes megmagyarázni, miért nincsenek képzett pedagógusok már a nagyvárosi, elit intézményekben sem.

Hogy mire lesz ez elég a kormánynak, hogy lenyugszanak-e a kedélyek, csendesebb lesz-e az utca 2024-ben, az rövidesen kiderül. Az már most biztos, hogy a 2011-es ígéret máig nem teljesült. Hogy a diplomás minimálbér 80 százaléka is úgy merül-e feledésbe, mint az egyéves fizetett alkotói szabadság, az csak rajtunk múlik.

Mindenesetre az Egységes Diákfront január 13-án szombatra demonstrációra vár mindenkit a Belügyminisztérium előtt, 15:00 órára. Beszéljük meg ott.

Ha nem érünk el, nem kapod meg a híreinket. Ezért iratkozz fel a hírlevelünkre, itt: