Brüsszelbe!

Civilt az Európai Parlamentbe? Interjú Törley Katával, a Tanítanék és a Kutyapárt jelöltjével

Két civil vezeti a Kétfarkú Kutyapárt európai parlamenti jelöltlistáját – ahol az oktatás megújulásáért küzdő mozgalmak egyik emblematikus alakja, Törley Katalin a második helyen szerepel. 2024-re a kutyapárti lista második helye egyáltalán nem rossz pozíció. Azaz júniusban simán összejöhet, hogy Törley eljut a rosszul csengő nevű Brüsszelbe. Vagyis a Tanítanék. Interjú.

Törley Katával pesti lakásán interjúztunk. Azt hamar tisztázzuk, hogy a Kutyapárt listájára nem feltétlenül a saját ambíciója vitte, oda a Tanítanék csapatának döntésével került fel. Ahhoz ugyanis, hogy az uniós parlamenti választásokon az ő jelölésével részt vegyen a Tanítanék, azt kérte, hogy legyen konszenzus a csapatban az indulásról.

A konszenzus megszületett, a kutyák listáját így – Le Marietta részvételiségi szakértővel kiegészülve – két civil vezeti.

A miért sokakban felmerült – előző cikkünk posztja alatt több kommentelő is felvetette ezt a kérdést, olyanok is, akik támogatják Törley indulását.

„Ebben […] a helyzetben, ami most kialakult […] szükségessé vált, hogy új eszközöket keressünk” – indokolja, hogy miért kezdtek egyáltalán azon gondolkozni, hogy az európai parlamenti választásokon próbáljanak szerencsét.

Civilkedés és politizálás

Törley Kata rég meghatározó alakja a civil oktatási küzdelmeknek – 2016, azaz a Tanítanék kezdetei óta gyakorlatilag az reformért folyó küzdelem talán legemblematikusabb alakjává vált. Ezért aztán az sem volt meglepő, hogy amikor a kormány úgy döntött, befenyíti a renitens pedagógusokat, ő is az elbocsátottak között találta magát. Az ő és társai kirúgását több elbocsátás követte a Karinthy és az Eötvös gimnáziumokban is.

Paradox módon azonban a hatalom ezzel nem érte el a célját – és nem csak azért, mert a polgári engedetlenségi mozgalom, a civil ellenállás ezzel a nyilvánvaló hatalmi visszaéléssel is újabb erőre kapott. A civilség amúgy is élete része volt, a kirúgás óta viszont sokkal több feladatot tud ellátni. Így például több esélyteremtő szervezetnél is dolgozik, a Romaversitas és a Polgár Alapítvány munkájában is részt vesz.

„A legnagyobb civil projektem – és a legfontosabb az életemben – a Tanítanék Mozgalom és az abban való részvételem és aktív kiállásom” – mondja.

Törley Kata azonban állítja, civil marad, nem válik politikussá. Ami persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy ne politizálna.

Határozottan állítja, hogy a politizálás, a közügyekkel jobbító szándékkal való foglalkozás fontos terepe kellene legyen mindenkinek. A Tanítanékkal is politizálnak, aktívan foglalkoznak közügyekkel, amikor az oktatás megújításán dolgoznak.

„Egyáltalán nem gondolom, hogy bármi változna bennem azzal, hogy a nagypolitikának az eszközeit – a Tanítanékkal együtt – felhasználom most ugyanennek az ügynek az érvényesítésére és további kihangosítására”.

Úgy tekint az európai parlamenti indulásra és a bejutásra, mint ami új színpadot új lehetőségeket ad nekik. Hogy még hangosan képviselhessék azokat az ügyeket, amiket eddig is képviseltek.

„Olyan ajtókon lehet majd bejutni, ahol eddig csak dörömbölni tudtunk. És ezt ki kell használni.”

Összepártozódás és civilség

Az európai parlamenti projekthez viszont nem elég a civil szervezet. Politikai jelölőszervezetre van szükség, azaz pártra – hiszen ők állíthatnak európai parlamenti listát.

Törley szerint a Kutyapárt igazából nem viccpárt. Rengeteg olyan ügyet visznek, amik jellegükben civilek, és a kutyák működése is sokkal inkább mozgalmi jellegű. Éppen ezért logikusan jöttek számításba, amikor a Tanítanék ehhez a projekthez olyan partnert keresett, aki a számukra elfogadható – és persze akiknek az a fajta önjáróság is elfogadható, amit a Tanítanék civil mozgalma képvisel.

Olyan pártot kerestek és találtak a kutyák személyében –, akik elfogadják a Tanítanék autonómiáját.

„Én nem kutyapártos színekben indulok: a kutyapárt listáján, civilként, és a Tanítanékos identitásom megőrzésével fogok indulni.”

A Tanítanék is megy tovább, magyarázza, és folytatódik a munka – egyszerűen teremtenek maguknak egy új kihangosítási lehetőséget.

Törley tehát a Tanítanék jelöltje – a Kutyapárt listáján.

Az elmúlt nyolc évben rengeteg civil szervezet működött együtt az oktatásért, közösen dolgozva, és rengeteg eredményt értek el együtt. A civil partnerek nélkül az egész ügy nem tartana ott, ahol ma tart.

Törley a civil partnerek érdekeit is képviselni akarja az EP-ben.

Persze tudja, hogy ez egy szokatlan lépés volt.

„Nem nagyon láttunk még olyat, hogy egy civil szervezet ilyen módon lépjen be a nagypolitikai térbe” – mondja.

Ugyanakkor nagyon fontosnak tartja, hogy ez a civil hang megszólaljon, legyen jelen. És azt is gondolja, hogy a politikusoknak is vissza kellene találniuk a civil hangjukhoz, mert az egy „egészséges hang, nagyon sok mindent helyre tud tenni”.

Törvénygyárak és Brüsszel

Törley szerint a magyar parlament működése az elmúlt években teljesen kiüresedett.

„Törvénygyárrá vált, szavazógépezetté.”

Nem tölti be azt a szerepet, amire létrejött, nincs véleményütköztetés, nincs vita. Ezért aztán eredménye sincs. Mert rátelepedett egy többség, aki szerint a viták nem gazdagítják az ügyek előremenetelét.

Az Európai Parlamentben ugyanakkor lehet eredményeket elérni. Van egyfajta demokratikus működés, léteznek demokratikus mechanizmusok, amiken keresztül olyan ügyeket képviselhet, amelyek közvetlenül hatnak itthon is. Példaként a gyerekjogokat említi – a minőségi oktatáshoz való jogot: a magyarországi gyerekek nagy többsége nem kapja meg a megfelelő minőségű oktatást.

Az magyar gyerekek oktatáshoz fűződő jogai súlyosan sérülnek.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy nem csak a közoktatást hagyta magára ez a hatalom, de a gyermekvédelmet, a legkiszolgáltatottabb gyerekeket is. Tehát a gyermekjogok területén nagyon sokat lehet tenni.

„A magyar gyerekek ugyanolyan európai állampolgár gyerekek, mint a franciák, a németek, a portugálok vagy az észtek: jár nekik ugyanaz az ellátás, ugyanaz az oktatás mint a francia, német, portugál és észt gyereknek.”

De más területek is szorosan összefüggnek az oktatással: így például a munkavállalói jogok kérdése. A pedagógusoknak meg kell kapniuk a méltóságot, az autonómiát, hogy visszatérjenek a pályára a fiatalok – és megújulhasson az oktatás.

A magyar oktatás európai világviszonylatban is a legszelektívebb, legszegregálóbb rendszer – és ebben az ügyben is lehet tenni Európából: az oktatási szegregáció ügye, a romákkal kapcsolatos bánásmód is ilyen téma.

A lényeg, hogy az Európai Parlament lehetőséget biztosít ahhoz, hogy megtalálja azokat az eszközöket, amelyekkel hatékonyan lehet kiállni a három, számára legfontosabb csoport érdekében: a szülők, a gyerekek és a pedagógusok érdekében.

Esélyek

A realitás viszont az, hogy a Fidesz évek óta folyamatos kampányban van. A kék plakátoktól kezdve a teljes állami tájékoztatási gépezetig.

Törley szerint az embereknek meg kell érteniük, hogy

nem azért fizetik az adóikat, hogy kék plakátokat nézzenek, hanem azért, hogy a most nem működő rendszerek rendesen és jól működjenek.

Szerinte meg kell értsék, hogy az államnak nem feladata, hogy egyetlen párt kampányát vigye.

A Kutyapárt civil listájának alapvetően nagyjából három – négyszázezer szavazatra van szüksége ahhoz, hogy mindkét listavezetőjük bekerülhessen az Európai Parlamentbe. A kutatások szerint ez alapvetően hozható eredmény a Tanítanékkal és a kutyákkal. Törley Kata szerint a Tanítanék által felkarolt ügyek mellett nagyon sokan felsorakoztak az elmúlt években – és ez ad valamiféle biztonságot a választási esélyekkel kapcsolatban.

„Azt gondolom, hogy annyira fontos ügyeket viszünk, hogy igenis megszólíthatóak mindazok, akik nyomon követték az elmúlt évek küzdelmét, és mindazok, akik gondolnak arról valamit, hogy például az oktatásnak milyen szerepe van abban, hogy egy olyan társadalomban éljünk, ahol egy kicsit jobban érezzük magunkat.”

Ha fel szeretnél iratkozni Törley Katalin európai parlamenti kampányának hírlevelére, kattints erre a linkre.

Te még nem iratkoztál fel a szavon.hu hírlevelére?! Lehetetlen elérni téged a közösségi médiában. Ha nem iratkozol fel, sajnos biztos lemaradsz: