Jurta

Országsátorral, virrasztva demonstrálnak gyermekvédelemért a Sándor-palota előtt

Három napig demonstrálnak a civilek azon a helyen, ahonnan a gyermekvédelmi botrány elindult, a Sándor-palota előtti téren. Az ok, hogy a fideszes többség elviekben sem hajlandó elköteleződni a gyermekvédelmi rendszer reformja iránt, ehelyett inkább melegellenes kampányba fognak.

Az országgyűlés népjóléti bizottságának fideszes többsége elutasította azt a javaslatcsomagot, amit a civilek nyújtottak be a gyermekvédelem ügyében. Videónkban a Civil Bázis elnöke, Horgas Péter beszél a virrasztásról és annak okairól.

Bizonyos szempontból nem volt meglepetés a kormányoldal reakciója, hiszen a gyermekvédelemről szóló vitanapra nem engedték be azokat a civileket, akik a javaslatcsomagot összeállították – ez pedig azért előrevetíthette, hogy a Fidesz számára előrébb való a politikai kommunikáció egy összpárti konszenzusnál.

Más szempontból viszont mégis nagy csalódás volt ez, hiszen

a javaslat lényege alapvetően nem volt más, mint egy elvi elköteleződés

– és ez akár a gyermekek védelméről sokat és hangosan beszélő Fidesz és a magyar kormány érdeke is lehetett volna.

A szakértők széles körű közreműködésével elkészített javaslatot lesöpörték az asztalról, és marad a kardcsörtetés. Miközben továbbra is gyermekek ezrei vannak kitéve bántalmazásnak – és nem csak intézményekben, hanem a családokban is.

A javaslatcsomagot kezdeményező és annak összeállítását leszervező Országos Közös Akarat nevű ernyőszervezet a fenti okból úgy döntött, hogy amennyiben nem mehetnek be az országgyűlésbe, hogy megnézhessék a javaslataikról szóló vitát, és amennyiben nem hajlandó a népjóléti bizottság fideszes többsége épkézláb válaszokat adni arra, miért nem tartják elfogadhatónak a szakemberek által javasolt gyermekvédelmi intézkedéseket, úgy érdemes lehet saját gyűlést szervezni. Országgyűlés helyett felállították az országsátrat, ahol nem csak a gyermekvédelemről, de minden bennünket érintő közéleti témáról szabadon lehet beszélni. És ahol megszervezik a népjóléti bizottság ülését is – arra több érdekelt politikust is meghívtak.

A sátor április 26-a péntektől 29-e vasárnap délig áll majd a Sándor-palota tőszomszédságában, ahol nonstop programok lesznek – hiszen erre a három napra virrasztást hirdettek a szervezetek. A szervezet – az Egységes Diákfronttal közösen – tüntetést is hirdetett a Belügyminisztérium elé szombat este öt órára.

PROGRAMOK

04.26., PÉNTEK:
06:00-10:00: Építés, kitelepülés
10:00-15:00: Kiállítás a gyermekvédelemről, kötetlen beszélgetés
15:00-17:00: Valódi Népjóléti Bizottság megalakítása
Az Országsátor Népjóléti Bizottságának napirendje:
1. napirendi pont – Az Országsátor és a Bizottságok létrehozásának okai
2. napirendi pont – Az Országsátor Népjóléti Bizottsága alakuló ülésének megnyitása – Fleck Zoltán, jogszociológus és Varga Zoltán, az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának elnöke
3. napirendi pont – A gyermekek védelme érdekében szükséges azonnali intézkedésekről
címmel benyújtott határozati javaslat (H/7867. szám) tárgyalása.
4. napirendi pont – Az állampárt törvénymódosító javaslata
5. napirendi pont – További szakmai és politikai feladatok.
17:00-17:30: Sajtóbeszélgetés
18:00-20:00: Agapé / szeretet vacsora, amelyre nagy szeretettel várunk mindenkit, a sajtó munkatársait is.
21:00-23:00: Révész Bálint : KIX díjnyertes filmjének premier előtti vetítése
(Regisztráció: https://forms.gle/JPaEsEAHdGPR8MWS7)
23:00-24:00: Felolvasás és mécsesgyújtás – megemlékezés az áldozatokról.

04.27.,SZOMBAT:
00:00-08:00: Felolvasás és mécsesgyújtás – megemlékezés az áldozatokról.
08:00-10:00: Közös reggeli
10:00-15:00: Kézműveskedés kicsiktől a nagyokig.
15:00-21:00: Kiállítás és kötetlen beszélgetés
Közben 17:00 órakor tüntetés a Belügyminisztérium előtt a gyerekek védelméért!
21:00-23:00: Ranódy László: Árvácska (Móricz Zsigmond regénye alapján) vetítése
(Regisztráció: https://forms.gle/JPaEsEAHdGPR8MWS7)
23:00-24:00: Felolvasás és mécsesgyújtás – megemlékezés az áldozatokról.

04.28., VASÁRNAP:
00:00-08:00: Felolvasás és mécsesgyújtás – megemlékezés az áldozatokról.
08:00-12:00: Kiállítás és kötetlen beszélgetés
12:00-tól: Pakolás és Bontás

Te még nem iratkoztál fel?! Lehetetlen elérni téged a közösségi médiában. Ha nem iratkozol fel a hírlevelünkre, lemaradsz: