Az első megmozdulás, melyen a Tanítanék képviselői – Pilz Olivér és Pukli István – is felszólaltak Miskolcon volt 2016. február 3-án. Zuhogó esőben került sor a(z azóta is) legnagyobb vidéki oktatási tüntetésre, melyre más településekről is sokan érkeztek. A Fogadóóra elnevezésű esemény szervezője a PSZ városi szervezete volt.
Egy az eseményről készült videók:
https://www.youtube.com/watch?v=ZPT262eq3As és https://www.youtube.com/watch?v=6w2zpSWvgNU
Egy rövid történet arról, hogy hogyan kerülünk most erre a térre?
Pilz Olivér és Pukli István közös beszéde
Rendhagyó fogadó óra – Miskolc, 2016. február 3. Hősök tere
Sokan sokszor szóltak már – de nem hallgatták meg,
Néhányan leírták, mi is leírtuk, ti is leírtátok – de nem olvasták el,
Sokan csatlakoztak, végre elolvasták – de nem akarták megérteni,
- egyébként szeptemberben „már megint” béremelés lesz…
Sokan féltek csatlakozni – mégis egyre többen megtették,
Ezért összehívták a múlt héten itt Miskolcon, ahol elmondhattuk – s ők válaszoltak, de nem arra,
- egyébként szeptemberben „már megint” béremelés lesz…
Mára is sok helyen összehívták – és nem értik miért vagyunk mégis itt a téren,
AKKOR MEGMONDJUK: A GYEREKEINKÉRT! A JÖVŐNKÉRT!!!
Mi sem értjük miért kellett eddig eljutni!? – nem lett volna egyszerűbb meghallani, válaszolni?
Mondjuk, hogy politikamentes – mégis van, aki megpróbálja belekeverni,
A GYEREK, A JÖVŐ NEM LEHETNE VÉGRE AZ EGÉSZ ORSZÁG KÖZÖS ÜGYE?
Vannak, akik fenyegetőznek, vagy egyenesen megtiltják – ha rákérdezünk, tagadják,
Nyilatkoztak: megfontoltan javítanak majd rajta – De könyörgöm, van olyan bicikli, ami már javíthatatlan!
Ha ez a vágyatok, hát összeülünk – de nélkületek,
AKKOR MINEK?
Öntsünk tiszta vizet a pohárba:
Követeljük, hogy az OKTATÁS nemzeti érdek legyen! Lehessen leülni, őszintén megbeszélni, új rendszert létrehozni – s ebben vegyenek részt a jelenlévők képviselői, mint a problémákat nap mint nap az iskolákban érzékelő, gyakorló pedagógusok!
Hát ezért vagyunk most itt!
Pilz Olivér beszéde
Rendhagyó fogadó óra – Miskolc, 2016. február 3. Hősök tere
2015 novemberében betelt egy képzeletbeli pohár, egy egyáltalán nem képzeletbeli iskolában.
Mi, a Herman Ottó Gimnázium nevelőtestületének tagjai papírra vetettük azokat a problémákat, melyek megkeserítik nem csak a mi, de tanítványaink és rajtuk keresztül családjaik életét is.
Elismerjük, hogy évtizedek óta gondok vannak a magyar oktatási rendszerrel, szükség volt változtatásokra, de a mostani módosítások éppen a színvonal-emelkedés ellenében hatnak. Kaotikussá vált minden! Szándékosan nem használom a reform szót, mert ezek a beavatkozások nem koherensek, nincsenek egymást erősítő kapcsolatban, nincs és nem is lehet pozitív hozományuk, kifutásuk.
A félévi bizonyítványba „szervezésre, kivitelezésre” csak elégtelen osztályzatot írhatunk be!
A KLIK fennállása és az önkormányzatok létesítményüzemeltetővé történő lefokozása óta folyamatos az egymásra mutogatás. De mi mást is várhatnánk két forrásokkal nem rendelkező szervezettől. Úgy tűnik már elfelejtettük őseink bölcsességét is: Közös lónak túros a háta. Az igazgatókat legfontosabb jogköreiktől megfosztották, pedig ilyen mennyiségű probléma nem volt az üzemeltetésben, míg gazdálkodási jogukkal élhettek. Az igazgatók sokkal jobb gazdái voltak intézményeiknek! Minden túlzás nélkül kijelenthetjük, ez a fenntartói szerkezet és ez az alulfinanszírozott rendszer rossz!
„Fenntartás-üzemeltetés”: elégtelen.
Ezen túl tarthatatlan elvárások fogalmazódnak meg a diákok és a kollégák felé is. Mindkét oldalon megnövekedett heti óraszámok, túlzsúfolt tananyag, nincs idő az ismeretek begyakorlására, elmélyítésére. A tanárnak álszent, hazug, pedagógiailag teljesen szükségtelen adminisztráció, mely elveszi az időt a szakmai munkától, a diáknak késő délutántól éjszakába nyúló készülés a következő tanítási napra. Mikor lehet gyerek is a gyerek? És a tankötelezettséget is leszállították16 évre, de a rendszerből kikerültek számára még csak ötlet szintjén sem fogalmazódott meg egy az integrációjukat segítő ellátórendszer felállítása. S bár sokadszor mondom, nem a pedagógusok fizetése miatt ragadtunk tollat, de szót kell ejtenünk az oktatást segítő alkalmazottak lehetetlen és mindmáig rendezetlen bérhelyzetéről, az óraadó tanárok hónapok óta kifizetetlen illetményéről.
„Empátiából” is elégtelen.
A sokszintű ellenőrzés és a kötelezően előírt benntartózkodási idő azt az üzenetet sugallja, hogy a pedagógusok nem dolgoznak. Pedig egy felmérés szerint már egy évtizeddel ezelőtt is heti 50 órát foglalkoztak a tanárok a munkájukkal, s ez azóta csak több lett.
„Pedagógusok társadalmi elismertségének növelése” tantárgy: elégtelen.
Diáktól, tanártól egyaránt elvették a jó tankönyveket, s a 11. évfolyamosok most szembesülhettek az új érettségi követelményekkel, ha azok egyáltalán már kidolgozásra kerültek – nem úgy, mint a szakközepesek szakmai, kötelezően emelt szintű vizsgái, melyek mibenlétét teljes homály fedi!
„Szakmai ismeretekből” sem adhatunk mást, mint elégtelent.
Mi tanárok azt akarjuk tenni, amire felesküdtünk, amiről papírunk van, s talán értünk is hozzá: tanítani szeretnénk! Egységesen akarjuk támogatni tanítványainkat fejlődésükben, jól felkészíteni őket az élet kihívásaira, hogy képesek legyenek megfelelni a kor követelményeinek, jó hangulatban bemenni a munkahelyünkre és szeretnénk az oktatási rendszerben egy kis nyugalmat, kiszámíthatóságot.
Végül, még egyszer nyomatékosítom: csak olyan oktatási kerekasztalt fogadunk el, melynél olyan résztvevők ülnek, akiket a szakma elismer, s helyt kapnak kezdeményezésünk képviselői is, hogy ne egy rozzant bicikliváz újrafestésével történjenek próbálkozások, hanem alapjaiban új, XXI. századi oktatási rendszer szülessen Magyarországon!
Gyermekeink és az ország jövője a tét!
